BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Donald Trump holds an election rally
A világ vezetői elítélték a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletet.

A világ vezetői egy emberként álltak ki Donald Trump mellett

Sorra érkeznek az együttérzés-nyilvánítások és jókívánságok a világ vezetőitől Donald Trumpnak és az amerikai népnek, miután a hét végén rátámadtak a politikusra, egy támogatója pedig meghalt. A világ legnépesebb országának vezetője barátjának nevezte Donald Trumpot, és mielőbbi gyógyulást kívánt neki, Orbán Viktor pedig imádkozott érte.

A világ vezetői elítélték a Donald Trump volt amerikai elnök, republikánus elnökjelölt pennsylvaniai nagygyűlésén szombaton történt lövöldözést, amelyben a politikus megsérült, egy résztvevő és a lövöldöző pedig életét vesztette. Megdöbbenésüket fejezték ki, és határozottan elítélték az erőszakot a román és a cseh vezetők is.

Donald Trump holds an election rally
A világ vezetői elítélték a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletet.
A világ vezetői elítélték a Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletet / Fotó: AFP

A jobboldali Klaus Iohannis az X-en írta meg, hogy mennyire megdöbbentette a támadás Donald Trump ellen. „Az erőszak és agresszivitás nem a demokrácia jellemzői. A amerikai nép mellett állunk” – fogalmazott a bejegyzésében a román elnök.

Marcel Ciolacu román szociáldemokrata miniszterelnök is az X-en kívánt mielőbbi felépülést Donald Trumpnak és a támadás más sebesültjeinek. „Semmilyen politikai vegy ideológiai nézetkülönbség nem indokolja és nem teszi elfogadhatóvá az erőszakot.”

Nicolae Ciuca a bukaresti szenátus nemzeti liberális párti házelnöke pedig a bejegyzésében a véleménynyilvánítási és gyülekezési szabadság elleni támadásként értékelte a Donald Trump elleni merényletet. „Gyors felépülést kívánok neki! Isten áldja meg őt és az amerikai népet.”

A Donald Trump elleni támadás azonnal a cseh média központi témájává vált. A közszolgálati hírtelevízió és hírrádió (CT24 és a Raduozurnál) már éjfél után megszakította adását, s kizárólag a merénylettel foglalkozik.

„A politikának az eszmék harcának kell lennie, s nem lehet benne helye az erőszaknak.” Ezt már Petr Fiala cseh kormányfő írta az X-en. „Határozottan elítélem a merényletet, és gyors felépülést kívánok Donald Trumpnak” – tette hozzá.

Markéta Pekarová Adamová, a cseh parlamenti alsóház, a képviselőház elnöke nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy „a demokráciában nézeteinket a választásokon való részvétellel és szóban kell kinyilvánítani, egész sor lehetőségünk van, de a fegyverek használata, az erőszak elfogadhatatlan”.

„Gondolatban önnel, családjával és sérüléseket szenvedett hívei családjaival vagyun, elnök úr” – írta Andrej Babis volt kormányfő, az ellenzéki Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke a szociális hálón.

Orbán Viktor miniszterelnök facebookos bejegyzésben imádkozott Trumpért.

A világ más tájain is kifejezték a vezetők az együttérzésüket Trumppal és az amerikai néppel, valamint elítélték az erőszakot.

Kisida Fumio japán miniszterelnök azt mondta: „Határozottan ki kell állnunk a demokráciát megkérdőjelező erőszak minden formája ellen.”

Keir Starmer brit miniszterelnököt megdöbbentették a sokkoló jelenetek a gyűlésen. „A politikai erőszaknak semmilyen formában nincs helye társadalmunkban, és gondolataim a támadás minden áldozatával vannak.”

Olaf Scholz német kancellár szerint aljas támadást követtek el Trump ellen, akinek mielőbbi felépülést kívánt. A német vezető ezután úgy fogalmazott, hogy „az ilyen erőszakos cselekmények veszélyeztetik a demokráciát”.

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök azt mondta, hogy a történtek után rosszul érezte magát, és leszögezte, hogy a politikai erőszak soha nem elfogadható.

Antonio Guterres ENSZ-főtitkár szóvivője elítélte a lövöldözést és politikai erőszakcselekménynek nevezte azt.    

Luiz Inacio Lula da Silva brazil elnök elfogadhatatlannak nevezte a lövöldözést, miközben másokat is a cselekmény elítélésre szólított fel. „A Donald Trump volt elnök elleni támadást a demokrácia és a politikai párbeszéd minden védelmezőjének hevesen el kell utasítania. Amit ma láttunk, az elfogadhatatlan.”

Volodimir Zelenszkij is az X-en írta meg, hogy ilyen erőszakra semmi és sehol nem jogosít fel, valamint hogy megkönnyebbült, hogy Trump biztonságban van. Az urkán elnök egyúttal együttérzését fejezte ki az elhunyt támogató családjának, és reméli, hogy Amerika megerősödve áll fel a merényletből.

Narendra Modi indiai miniszterelnök Trumpot barátjának nevezte, és mielőbbi gyógyulást kívánt neki. Azt mondta, határozottan elítéli az incidenst, az erőszaknak nincs helye a politikában és a demokráciákban.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szintén felemelte szavát a politikai erőszak ellen, jobbulást kívánva az amerikai politikusnak. Aláhúzta: a NATO-tagok közösen állnak ki a szabadság és a közös értékek védelméért.

Dick Schoof holland kormányfő ugyancsak elítélte a támadást.

Rendkívüli: merényletet követhettek el Donald Trump ellen egy kampányrendezvényen – földre került, vérzett

Rendkívül aggasztó, de egyelőre tisztázatlan incidens történt a republikánus elnökjelölt szombati beszéde közben. Donald Trumpra rálőttek, eltalálták, de a sérülése nem súlyos. A merénylőt likvidálták, egy résztvevő az életét vesztette, kettő másik állapota válságos. Amerika és a világ sokkban.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.