BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
biden

Biden nem hajlandó visszalépni

Az elnök szerint a katasztrofálisan sikerült tévévita csak egy rossz pillanat volt, és képes legyőzni Donald Trumpot novemberben. Joe Biden szerint a demokrata párt is mögötte áll.

„Csak a Mindenható tántoríthat el az elnökjelöltségtől” – mondta helyi idő szerint péntek este adott interjújában Joe Biden amerikai elnök, aki a korával és mentális képességeivel kapcsolatos aggályokat igyekszik elaltatni, miután a múlt hét csütörtökön a Donald Trump elleni televíziós vitában ennek az ellenkezőjét érte el.

biden
Joe Biden nem hallgat a kétkedőkre, de nem is győzte meg őket / Fotó: Saul Loeb / AFP

Biden több kampányeseményt is tartott pénteken Wisconsinban, amely az egyik legfontosabb billegő állam, és közben interjút is adott George Stephanopoulosnak, az ABC News műsorvezetőjének, aki korábban demokrata kampánytanácsadóként is dolgozott.

Biden szerint csak egy rossz pillanat volt

A pénteki főműsoridőben, felvételről sugárzott beszélgetésen Biden valóban jóval energetikusabb volt, mint a vitán, ahogy az NBC televízió által közvetített egyik kampánygyűlésen is, ám kétséges, hogy sikerült mindenkit meggyőznie, hogy a katasztrofálisan sikerült vita csak egy gyenge pillanat volt, és nem egy tágabb mentális hanyatlás kezdete.

A politikus vállalta a felelősséget a rosszul sikerült vitáért, nem próbálta tanácsadóira vagy az őt a vitára felkészítő munkatársaira kenni.

Maradtak azért kételyek

Bár a Fehér Ház tagadta, hogy az interjú mindössze 15-20 perces lesz, a beszélgetés ennél nem tartott sokkal tovább, és Biden a vereségét jelző közvélemény-kutatási adatokra sem adott megnyugtató választ, inkább csak elhessegette a kérdést. Ugyanakkor 

teljes mértékben elkötelezte magát az indulás mellett, megnehezítve, hogy visszatáncoljon később ettől a döntéstől.

Az elnök leszögezte, hogy meg tudja verni a novemberi elnökválasztáson Trumpot, és képességei birtokában van ahhoz is, hogy további négy évig vezesse az Egyesült Államokat. Kifejtette azt is, hogy a demokrata párt választott tisztviselőivel is folyamatosan tárgyal, akik támogatásukról biztosították. Biden mindemellett saját eredményeit is igyekezett hangsúlyozni, és Trump ellen is érvelt.

Az interjú hatására a Polymarket előrejelzési piac Biden jelöltségére 42 százalékot ad az interjút megelőző 36 százalékkal szemben, míg Kamala Harris jelöltségét a piac 40 százalékra árazza.

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.