Ki lesz az új francia miniszterelnök? – jó ideig a káosz uralkodik majd az utcákon és a Nemzetgyűlésben is
Az elmúlt hetek legerősebb narratívája az volt, hogy a radikális jobboldal Franciaország modern kori történetében először ragadja meg a hatalmat. A választásokon azonban szélsőbal által dominált Új Népfront futott be elsőnek – a szocialisták, a zöldek, a kommunisták és Jean-Luc Mélenchon Engedetlen Franciaország (LFI nevű mozgalma), a legtöbb szavazatot Mélenchon pártja szerezte ezen belül, adódna tehát, hogy őt kérje fel Macron kormányalakításra.
Erre azonban senki ne vegyen mérget. Franciaország leendő miniszterelnökének kiválasztása hivatalosan Emmanuel Macron köztársasági elnök feladata, akit jogilag nem köt a választás eredménye – bár a politikai szokások szerint a kormányfőt a legerősebb politikai erő vagy koalíció soraiból kell kiválasztani.
A nagy kérdés az, hogy a baloldal kit javasol majd miniszterelnöknek. A kampány során az Új Népfront úgy döntött, hogy nem választ miniszterelnök-jelöltet, ellentétben a Nemzeti Tömörüléssel és annak elnökével, Jordan Bardellával, valamint a Gabriel Attal távozó miniszterelnök által vezetett Macron-párti koalícióval. Az ok teljesen világos: a pártok nem tudtak volna konszenzusra jutni a kérdésben. Most viszont kényszerhelyzet van, valakit muszáj megnevezniük. A koalíció két vezető ereje, az LFI és a szocialisták, a zöldek első embere Marine Tondelier esélyei nagyon szerények, annak ellenére, hogy a kampányban nagyon aktív volt.
A lehetséges miniszterelnök-jelölteket négy csoportba lehet osztani:
Jean-Luc Mélenchon és szövetségesei
Mélenchon mozgalma, az Engedetlen Franciaország, a koalíción belüli négy fő párt közül a legradikálisabb, az előrejelzések szerint a baloldali csoportok közül a legtöbb mandátumot fogja megszerezni. Parlamenti erejük, valamint Mélenchon erős szereplése az elmúlt két elnökválasztáson, erős érveket ad az LFI-nek arra, hogy a leendő kormányfőnek az ő soraikból kellene kikerülnie.
Ha az LFI dönthetne, a nyilvánvaló választás valószínűleg maga Mélenchon lenne – de politikai ketrecharcos attitűd, a gazdaságról vallott keményvonalas, szélsőséges nézetei, az izraeli háborúban elfoglalt álláspontja (a palesztinokat támogatja Izraellel szemben) vállalhatatlanná teszi őt a mérsékelt szavazók köreiben. Ráadásul
az Új Népfront tagjai a kampány során egyértelműen kijelentették, hogy nem támogatják a 72 éves vezetőt a miniszterelnöki posztra.
Mélenchon akkor azt mondta, hogy nem fogja „ráerőltetni” magát egy vezetői szerepre. Így felvetődnek más, az LFI-hez köthető nevek is, köztük a mozgalom egyik koordinátora, Manuel Bompard, a parlamenti frakció elnöke, Mathilde Panot, a feltörekvő Clémence Guetté vagy Eric Coquerel, a francia Nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke.
Mélenchon ellenzéke
Az első kihívást Mélenchon és szövetségesei vezetése ellen olyan képviselők jelenthetik, akik egykor a háromszoros elnökjelölt mellett harcoltak, de azóta megszakították vele a kapcsolatot. Az ilyen jelöltek érvelhetnek azzal, hogy ideológiailag összhangban vannak az Új Népfront domináns ágával, ugyanakkor kevésbé megosztóak, mint Mélenchon.
Közéjük tartozik François Ruffin, egy volt újságíró és filmrendező, aki a következő elnökválasztáson indulni kíván, és aki bírálta az LFI-t, amiért szerinte nem tudta elérni a vidéki Franciaországot, Mélenchont pedig egyenesen „tehernek” nevezte. Hasonlóan érvel Clémentine Autain, aki az elmúlt két törvényhozásban az LFI-csoport tagja volt, de egyre kritikusabb Mélenchonnal szemben. Autain a múlt hónapban azt mondta, hogy „tudatában van” annak, hogy „egyike azoknak, akik győzelem esetén miniszterelnök-esélyes.”
A feltámadt szocialisták
A Francia Szocialista Párt 2022-ben érte el mélypontját, amikor az elnökválasztáson mindössze 1,7 százalékot értek el. Azóta azonban váratlanul feléledtek, s ez az európai választásokon elért erős szereplésében csúcsosodott ki: a baloldali erők között az első helyen végeztek a szavazatok közel 14 százalékával.
A szocialistáknak kevesebb képviselőjük van, mint Mélenchonéknak, ennek ellenére megerősítették parlamenti jelenlétüket, és felzárkóztak a szélsőbalos LFI-hez.
Bízhatnak abban, hogy a Zöldek támogatását elnyerik, hogy megakadályozzák az LFI dominanciáját. A szocialistáknál felnőtt egy új generáció, köztük a Szocialista Párt jelenlegi vezetője, Olivier Faure, a leköszönő frakcióelnök, Boris Vallaud vagy az uniós választások vezető jelöltje, Raphaël Glucksmann. A 48 éves Vallaud-t először 2017-ben választották be a parlamentbe. Macron mellett tanult Franciaország legjobb köztisztviselői iskolájában, és a jelenlegi elnökhöz hasonlóan korábban az Elysée palota főtitkárhelyettese volt.
A Politico című lap elemzése szerint azonban a szocialisták reaktiválhatják egy korábbi nagyágyújukat: François Hollande, Franciaország volt szocialista elnöke is visszatérhet, miután megnyerte a versenyt választási körzetében. Ez azért fontos, mert Franciaország újkori történetében a második elnök lesz, aki államfői tisztségét követően újra bekerül a Nemzetgyűlésbe – vagyis erős politikai legitimációra tett szert.
Pártonkívüliek
Az Új Népfront negyedik opciója egy pártonkívüli, független miniszterelnök jelölt lenne. A Népfronthoz hasonló, sebtiben összetákolt koalíciók esetében megoldás lehet egy külső jelölt is. A szociáldemokrata Raphaël Glucksmann ezt a lehetőséget a múlt hónapban vetette fel, amikor Laurent Bergert, a reformpárti CFDT szakszervezet korábbi vezetőjét jelölte.
Bergert a bal- és a jobboldalon egyaránt elismerik a konszenzus megteremtésére és a szakadékok áthidalására való képességéért.
Mérsékelt megközelítése azonban Mélenchon számára egész biztosan nem lesz szimpatikus.
Franciaország a káosz felé tart
Mindezt logikusan végiggondolva az következik, hogy a baloldal nem tud majd a második helyen végzett Macronéknak megfelelő miniszterelnök-jelöltet állítani. A Macron-féle pártszövetség így megpróbálkozhat azzal, hogy elcsábítsa a baloldalról a szocialistákat és a Zöldeket, s így próbál meg többséget szerezni a Nemzetgyűlésben, de még ehhez is számos független képviselőt kéne maguk mellé állítani. A parlamenti matek – nem végleges adatok alapján – a közvetkezőképpen néz ki:
- a Nemzetgyűlésben 557 képviselő ül, tehát a többséghez 289 szavazat szükséges.
- Az Új Népfrontnak van 188 helye, ebből a Mélenchon-féle LFI-nek 78, a szocialistáknak 65, a Zöldeknek 33, kommunistáknak pedig 9, függetlenként 3 képviselő csatlakozott hozzájuk.
- Macronéknak 161 helyük van,
- a Nemzeti Tömörülésnek (NT) 142,
- az elvben az NT számára megnyerhető Republikánusoknak pedig 48.
- függetlenként 38-an jutottak be a Nemzetgyűlésbe.
Így
ha Macronék el tudják csábítani a szocialistákat és a Zöldeket, akkor is csak összesen 271 szavazatuk van, ami elég távol van a szükséges 289-től,
tehát kénytelenek lennének megkörnyékezni a függetleneket. Macronék és az Új Népfront összefogása meglehetősen problematikus – főleg ha Mélenchon miniszterelnök akar lenni –, bár így 349 képviselői hellyel meglenne a kényelmes többség.
Tipikus patthelyzet alakult ki, amelyben a jelenlegi kormány – ki tudja meddig – ügyvezetőként a helyén maradhat.
A 2027-ig tartó ciklussal rendelkező Macron elnöknek elvben lehetősége van rendeleti úton kormányozni, de az alkotmány erre is szab egy limitet. A Népfront megpróbálkozhat a kisebbségi kormányzással is, ehhez azonban olyan kormányfőre lenne szükség, aki akár „projektalapon” képes többséget hozni a Nemzetgyűlésben. Itt azonban az előzőekben ismertetett miniszterelnök-problémába ütközünk. Vagyis Franciaország a káosz, a bénultság felé halad.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.