BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hivatalos: Orbán Viktor az éjjel titokban Kínába utazott – nyilvánosságra hozták az első fotót

Igazak voltak a pletykák. A magyar miniszterelnök egy héten belül megjárta Kijevet, Moszkvát és most Pekingbe érkezett.

Vasárnap délután már voltak találgatások, de immáron hivatalos: a magyar miniszterelnök magyar idő szerint hétfőn éjjel 1 órakor titokban Pekingbe érkezett.

ORBÁN Viktor
Hivatalos: Orbán Viktor az éjjel titokban Kínába utazott – nyilvánosságra hozták az első fotót / Fotó: Fischer Zoltán / Miniszterelnöki Sajtóiroda

Ahogy a múlt keddi kijevi és a pénteki moszkvai útnál is, úgy ezúttal is teljes hírzárlat övezte Orbán Viktor kínai látogatását.

Mit csinál Orbán Viktor Kínában?

Mostanra azonban már tény, ezt maga a kormányfő jelentette be percekkel ezelőtt a közösségi oldalán.

Kijev és Moszkva után megérkeztünk Pekingbe, a békemisszió harmadik állomására

– írta, a bejegyzéshez pedig fényképet is mellékelt. Ezen látszik a magyar honvédség Dassault Falcon 7X típusú repülőgépe, amely ugyancsak magyar idő szerint vasárnap nem sokkal délután 2 óra előtt startolt el a budapesti repülőtérről. Előtte kormányülést tartottak a Karmelita kolostorban. Hogy a magyar delegáció pontosan kikből áll, az a fotóról nem derül ki. Ezen csak az látható, hogy Orbán Viktort fogadja a kínai fél. 

A magyar miniszterelnök sajtófőnöke, Havasi Bertalan biztosan Pekingben van. Ő a kínai fővárosból arról tájékoztatta az MTI-t hétfő éjjel, hogy folytatódik Orbán Viktor miniszterelnök békemissziója, a kormányfő ennek keretében érkezett meg Pekingbe. A rövid közlemény arra is kitért, hogy Orbán Viktor a nap folyamán Hszi Csin-ping kínai elnökkel találkozik.

A kínai külügyminisztérium szintén nyilatkozatot adott ki Orbán Viktor látogatásáról. Ebben azt írták, hogy Hszi és a magyar kormányfő „a közös érdekű kérdésekről folytat mélyreható eszmecserét”. Hétfő éjjel fél kettő magasságában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is bejelentkezett Pekingből.

 

Arról múlt péntektől lehetett tudni, hogy Orbán Viktor rendkívüli politikai tettre készül ezen a héten hétfőn és nem éri be annyival, hogy képes volt pár nap leforgása alatt – egyedüli országvezetőként Európában, de talán a világon is – az orosz–ukrán háború két legfőbb érintettjével, Zelenszkij ukrán elnökkel és Putyin orosz elnökkel is tárgyalni. A sort tehát Pekingben Hszi elnöknél folytatja, ez pedig túlzás nélkül történelmi politikai teljesítménynek értékelhető. A kérdés már csak az eredmény.

Érdemes észben tartani, hogy Kína saját béketervvel rendelkezik az ukrán háború megoldására és a magyar kormányfő elárulta, hogy erre rákérdezett Putyinnál Moszkvában. Az orosz–kínai kapcsolat a nyugati szankciók hatására is az elmúlt két évben megerősödött, amit jól mutat a május közepi, rendkívül eredményes Hszi–Putyin-csúcs Kínában. Elemzők szerint a kínai diplomácia rendelkezik akkora befolyással, hogy amennyiben akar, fel tudjon lépni közvetítőként a béke érdekében.

Orbán Viktor történelmi napjai

A magyar-kínai viszony  ugyancsak csúcsra ért. Hszi elnök május elején látogatott Budapestre, vagyis Orbán Viktor éppen két hónapon belül már a második személyes találkozóját bonyolítja a világ egyik leghatalmasabb vezetőjével. És ezzel még nincs vége a magyar miniszterelnök békemissziójának.

Ugyancsak hétfőn, de már Brüsszelben várhatóan bejelentik a Patrióták Európáért új európai parlamenti frakció megalakulását, amelynek Orbán az egyik alapítója. A kormányfő pedig előre jelezte, hogy ezen a héten olyan találkozók várnak rá, amelyek a nemzetközi nyilvánosságban is nagy visszhangot kapnak majd. Peking kétségtelenül ilyen stáció.

Hogy mi következik, arról kár tippelni. Orbán Viktor jelenleg olyan horderejű geopolitikai folyamatot szervez és koordinál, ami értelmetlenné teszi a prognózist. Azt azonban meg lehet jegyezni, hogy az orosz–ukrán háború harmadik fele az Egyesült Államok, amely éppen elnökválasztásra készül.

Kínai-magyar: több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot

A magyaroknak fontos, hogy Kína szorgalmazza a békét a világban – jelentette ki a magyar miniszterelnök hétfőn Pekingben., mikor találkozott a kínai elnökkel. Felidézte, hogy a magyarok két és fél éve egy háború árnyékában élnek. "A magyar békeszerető nép. Békére, egyensúlyra és harmóniára törekszik, ezért mindig a béke oldalán vagyunk, és sohasem a háború oldalán". Kiemelte, hogy számunkra nagy jelentősége van annak, hogy Kína szorgalmazza, a világban ne háború, hanem béke legyen.

A Magyarország szomszédságában zajló konfliktus esetében is nagyra értékeljük az ön békekezdeményezését – fogalmazott Orbán Viktor Hszi Csin-pingnek címezve szavait.

HSZI Csin-ping; ORBÁN Viktor
Orbán Viktor gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához / Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher

Felidézte, hogy a kínai elnök két hónapja Magyarországra látogatott. A kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte az akkori találkozót. Komoly megállapodásokat kötöttek, de ami még fontosabb, 

több nemzedékre is megalapozták a két nép közötti barátságot,

mert Hszi Csin-ping látogatása meggyőző és szívélyes volt, amely bizonyította a magyar embereknek Kína Magyarország iránti jóindulatát és tiszteletét. "Több nemzedék is meg fog még élni abból a látogatásból, annak a látogatásnak az emlékéből, amit ön tett Budapesten" – értékelt a miniszterelnök, aki egyúttal megköszönte a kínai elnöknek, hogy emelték a két ország kapcsolatainak szintjét.

Az eltelt két hónapban is folyamatosan dolgoztak azon, hogy ezt a formát tartalommal töltsék meg. Szerinte előrehaladást érhettek el a delegációik az együttműködésben. A magyar miniszterelnök gratulált Hszi Csin-pingnek Kína szilárdságához és stabilitásához, amelyet ebben a viharos világpolitikában az egész világ számára jelent.

Orbán Viktor másik dimenzióban: elhagyta Kínát, de nem jön haza – az ukrán háború legfontosabb helyszínére megy

Kijev, Moszkva és Peking után újabb kulcsfontosságú stáció következik. Orbán Viktor bejelentette, hová utazik Kínából.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.