BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magas a részvétel a második fordulóban

Délig már a választásra jogosultak több mint negyede leadta voksát. A párizsiak viszont kevésbé aktívak.

A választásra jogosultak 26,63 százaléka adta le vasárnap délig szavazatát a francia nemzetgyűlési választások második fordulójában, ami csaknem egy százalékponttal magasabb az első fordulós részvételnél – közölte a francia belügyminisztérium. Ilyen sokan 1981 óta nem vettek részt parlamenti választásokon a délelőtti órákban, akkor 28,3 százalékos volt a részvételi arány délig.

Le Pen
Marine Le Pen újságíróknak nyilatkozik / Fotó: Hans Lucas via AFP

A száz megye ötödében délig meghaladta a 30 százalékot a részvételi arány, köztük a délkeleti Bouches-du-Rhone-ban is (34,59 százalék), ahol 13 választókörzetben élen végzett az első fordulóban a Marine Le Pen által fémjelzett Nemzeti Tömörülés. A részvételt illetően élen áll Correze megye is (33,88 százalék), ahol Francois Hollande volt szocialista államfő is indul a képviselői helyért. A párizsi régióban volt délelőtt a legalacsonyabb a választási kedv; a fővárosban a választók 22,03 százaléka járult délig az urnákhoz, míg a Párizstól északra található Seine-Saint-Denis-ben alig 12,77 százalék szavazott. Az előrejelzések szerint estig a választóknak több mint kétharmada fogja leadni a voksát.

Az 577 fős nemzetgyűlésben 76 képviselőt választottak meg a múlt vasárnapi első fordulóban, így a több mint 49 millió választópolgárból hatmilliót nem érint a második forduló. Az első fordulóban 306 körzetben mind a három nagy politikai blokk – az elnöki tábor, az RN és a baloldali szövetség – jelöltjei is továbbjutottak a második fordulóba. 

A választás kimenetelét meghatározhatja a részvétel, ugyanis a körzetek kétharmadában a két forduló között visszaléptek a baloldal, a jobbközép Köztársaságiak vagy az elnöki tábor jelöltjei annak érdekében, hogy megakadályozzák az adott választókerületben az RN győzelmét, de a választók magatartása kiszámíthatatlan abból a szempontból, hogy hajlandók-e más párt jelöltjeire átszavazni, vagy inkább otthon maradnak.

A pénteken megjelent utolsó felmérések szerint bár az első fordulóhoz hasonlóan az RN végezhet az élen, az abszolút többséget nincs esélye megszerezni. A mandátumbecslések szerint Marine Le Pen pártja a korábbi 89 után 175 és 230 közötti helyre, a baloldal az eddigi 131 helyett 145-190 képviselőre számíthat a nemzetgyűlésben. Emmanuel Macron Együtt pártszövetsége viszont elvesztheti a 245 fős relatív többségét, és 118-162 képviselővel fog a jövőben rendelkezni. Bizonytalanságot teremt viszont az, hogy várhatóan egyik tábornak sem lesz kormányzóképes többsége, ami teljesen új politikai helyzetet teremthet Franciaországban. Az urnákat a kisebb szavazókörökben este 6 órakor zárják le, a nagyvárosokban este 8 óráig lehet szavazni.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.