BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Gulyás Gergely: felajánljuk a migránsoknak, hogy ingyenesen Brüsszelbe utazzanak

Van jogi megoldása az ukránokkal fennálló vitának, amivel biztosítható a Barátság kőolajvezetéken történő hosszú távú szállítás – ezt mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón, aki szerint hordónként másfél dolláros emelést takar az ukránokkal való megegyezés, azonban nem szeretnék, ha ez a fogyasztói árakban megjelenne. A tárcavezető beszélt a Brüsszellel fennálló vitákról is, jelezte, törekednek arra, hogy megegyezzenek az Európai Bizottsággal, ha nem sikerül, akkor segíteni fogják a migránsokat, hogy az unió fővárosába utazzanak. Kitért arra is, hogy az idei gazdasági növekedés két százalék körül lehet, ami alacsonyabb a korábbi várakozásoknál, de így is a jobbak között lehet az EU-ban. A beruházások jövőre elindulhatnak, bár konkrétumot nem mondott, már idén is lesz olyan, amit kiengednek a beruházási stop alól.

„A szerdai kormányülésen a kormány áttekintette az évkezdésre való tekintettel is az oktatás helyzetét, teljes körű tájékoztatást kaptunk” – kezdte a kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tárcavezető hozzátette, a kormány folytatja a pedagógus béremeléseket. Mivel jövőre a diplomás átlagbér bruttó 1 millió 25 ezer forint lesz, ennek megfelelően a pedagógusok átlagbére 820 ezer forintra emelkedik, ami 21 százalékos emelés. 

GULYÁS Gergely; VITÁLYOS EszterBudapest, 2024. április 25.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszél, mellette Vitályos Eszter kormányszóvivő a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2024. április 25-én.
MTI/Máthé Zoltán
Fotó: Máthé Zoltán

Gulyás szerint 2026-ban is folytatódik majd a pedagógusok béremelése, akkor már egymillió fölött lesz a pedagógusok bruttó átlagbére. Hangsúlyozta, fontosnak tartják a tanárok megbecsültségének emelését.

Vitályos Eszter kormányszóvivő jelezte, hamarabb érkezik idén a családi pótlék, továbbá folytatják az ingyenes tankönyvek kiszállítását. Az önkormányzatokon keresztül érvényesül az ingyenes vagy a kedvezményes étkeztetés.

Évtizedek óta nem volt olyan volumenű iskolafejlesztés, mint az elmúlt években

– mondta a kormányszóvivő, aki ismertette, hogy eddig több mint 500 iskolát újítottak fel, jelenleg is több mint 200 van rekonstrukció alatt. Vitályos Eszter jelezte, hogy a kormány fontosnak tartja a családok támogatását, eddig 4500 milliárd forintot hagytak ott a magyar családoknál adókedvezmények formájában. Emellett a nagyobb diákok számára elérhető a KRESZ- és a nyelvvizsga-támogatás.  

Megsértette a társulási megállapodást Ukrajna

Sikerült előrelépni, a Mol a kormány támogatásával folytatott tárgyalásokat – mondta a Lukoil-szankciókról Gulyás, aki szerint költségesebb lesz a szállítás,

 de van jogi megoldás, amivel biztosítható a hosszú távú kőolajszállítás. 

Ezek az egyeztetések most is zajlanak, „azt kifejezetten sajnálatosnak tartjuk, hogy az Európai Bizottság a tagállamok megsegítésére nem lépett fel”, tette hozzá.

Brüsszelbe szállítaná a migránsokat a magyar kormány

A miniszter szerint Brüsszel mindenáron azt akarja kierőszakolni, hogy a migránsokat átengedjük. A külső határok védelme szerinte nemcsak magyar ügy, hanem Európa egészének fontos, ehhez képest azt látják, hogy, szemben más országokkal, Magyarország nem kap forrást. A magyar kormány felkérte, vizsgálja meg, hogy egy perben hogyan tudjuk érvényesíteni a költségek fedezését Brüsszeltől. 

De azt is vizsgálják, hogy minden migránst ingyenesen Brüsszelbe szállítsanak, ha lehetetlenné teszi a bizottság, hogy hazánk védje a külső határokat.

Magyarország nem kíván a végsőkig fizetni, ezért helyesebb, ha egyirányú jegyet kapnak a migránsok Brüsszel felé.

Jönnek a kérdések

Sem Karácsony Gergely, sem Gyurcsány Ferenc nem vonta meg a támogatását Kiss Lászlótól – jelezte az M1 kérdésére, hogy mi a véleménye Kiss László óbudai polgármester letartóztatásáról. Most folyik egy eljárás, ennek meg kell várni a végét. Ugyanakkor most bizonytalanság van a városrészben, de ennek a helyzetnek a megoldása nem a kormány feladata. A kormány vizsgálta az orvosi rendelők átvételét, de a mostani helyzeten nem kíván változtatni – válaszolta az orvosi rendelők állami átvételét firtató kérdésére.

„Ukrajna nem robbanthatja fel az Északi Áramlatot”

„Ma az a divat Európában, hogy Ukrajna mellett kell kiállni, ebben még megértőek vagyunk, de az egy tévedés a bizottság és a nyugati politikusok részéről, hogy Ukrajna bármit megtehet”, így például

nem robbanthajta fel az Északi Áramlatot.

A Gellért-hegyen álló szobor körüli vitáról elmondta, hogy a kereszt nem érinti a szobrot, a talapzat eddig sem volt érintetlen, folyamatosan változott. „Ez semmiben nem sérti az eredeti alkotást” – fogalmazott.

A vártnál gyengébb lesz az idei növekedés, „az a B terv, ami most van”

„Egyelőre semmilyen gondot nem okoz” – válaszolta az ATV kérdésére, miután Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint cash-flow problémák vannak. Rámutatott: Németországban csökken a gazdaság kibocsátása, ami fékezi a magyar növekedést. Ugyan a legjobbak között lesz a magyar növekedés, de nem olyan jó, mint amilyennek várták. Szerinte reális a 2 százalék körüli növekedés, jövőre pedig minden előrejelzés azt mutatja, hogy a 3,5-4 százalékos növekedés megalapozott lehet.

Az a B terv, ami most van

– mondta arra a kérdésre, hogy mi van akkor, ha nem Donald Trump lesz az amerikai elnök, hanem Kamala Harris. Szerinte jobb lenne a gazdaságnak és a békének is a volt elnök visszatérése.

Havi 800 milliót költöttek munkaképes emberek elszállásolására

Nagyon nagy kisebbsége az érintetteknek, aki magyar, a többség nem menekült, hanem állampolgár – válaszolta egy másik kérdésre, miután egy kormányrendelet miatt elveszítik a menekültstátuszukat, akik nem a háború sújtotta övezetből érkeztek. Gulyás szerint a magyar szabályozás összhangban van a cseh és szlovák gyakorlattal.

„Kialakult egy olyan gyakorlat, hogy mintegy 4000 ember úgy élt a magyar állam pénzén, hogy közben munkát nem vállaltak. Magyarországon ma aki akar, az tud dolgozni” – mondta a miniszter. Ehhez képest havi 800 milliót költöttek el arra, hogy olyan embereket is elszállásoljanak, akik munkaképesek voltak. Ezzel együtt elismerte, hogy kialakultak nehézségek, például Kocson, de a Máltai Szeretetszolgálattal felvették a kapcsolatot.

Jól teljesített az operatív törzs, havi 12,5 milliárd pluszforrást adnak a kórházaknak

Gulyás meg volt elégedve az operatív törzs munkájával. Egyszerre kellett kizárnia a kockázatokat és eleget tennie annak, hogy akik kimentek a rendezvényre, azok megnézhessék a tűzijátékot, szerinte bravúrosan jól sikerült megoldani a helyzetet.

Júniusig rendezték a kórházak adósságát, szerinte az ideihez hasonló adóssághalmaz nem fog felhalmozódni, mivel havi szinten 12,5 milliárd forintos pluszforrást biztosít a kabinet. Úgy látja, az orvosi kamara kérése meghallgatásra talált, és teljesítik.

Gulyás hangsúlyozta, hogy a kormány álláspontja változatlan, a tűzszünet és a béke pártján áll. Időközben már a hadicselekmények átterjedtek Oroszországra is. Minden háborúzó félnek is jelzik, hogy az energiabiztonság fontos kérdés, ebben vannak szövetségesek is, mint az Atomenergia-közösség.

Ha Brüsszelnek migránsok kellenek, mi tudunk segíteni

– válaszolta egy másik kérdésre a miniszter, hozzátéve, hogy szeretnének megegyezni Brüsszellel, erre a nyáron nem volt lehetőség, de szeptemberen már nagyobb az esély.

Jövőre újraindulhatnak a beruházások, még nincs kész a KRESZ módosítása

Arra a kérdésre, hogy mikor épülhet meg a ferihegyi gyorsvasút, azt mondta, ha célvasutat akarnak, az hosszabb idő, az megvalósulással együtt legalább négy-öt év. 

Jelezte, hogy a beruházások újraindulása jövőre várható, ezért már idén döntés születhet róla.

Gulyás Gergely szerint a KRESZ esetleges módosításával kapcsolatban részletes előterjesztést még nem kapott a kormány, minden bizonnyal ősszel tárgyal majd erről a kabinet.

Számolunk azzal a kockázattal is, hogy mi történik, ha a Barátság kőoalajvezetéken a szállítás teljesen ellehetlenülne

– mondta a HírTV kérdésére, miután a The Wall Street Journal megírta, hogy ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot. Hangsúlyozta, erre a kockázatra felkészültek, nagyon jelentős tartaléka van Magyarországnak földgázból és kőolajból, mivel a háborús helyzet ezt indokolja.

Gulyás szerint terrorcselekmény volt az Északi Áramlat felrobbantása, ugyanakkor Németország ügye, hogy az őt ért sérelmet miképp dolgozza fel.

Jelezte, hogy semmiképpen nem teszi jogszerűvé az ilyen cselekedetet az, hogy Ukrajnát korábban megtámadta Oroszország.

Nyílt hatalmi zsarolás, amit Brüsszel csinál, hároméves minimálbér-emelési pogram jöhet

Gulyás szerint, amit Brüsszel Magyarországgal szemben csinál, azt nem lehet jogszerűnek nevezni, de 13 milliárd euró hazánk rendelkezésére áll. Időarányosan elsők vagyunk az uniós pénzek felhasználásával. A helyreállítási alap forrásaihoz ugyanakkor nem férünk hozzá, ez 6,5 milliárd euró. Szerinte azért blokkolja ezeket a pénzeket Brüsszel, mert a magyar kormány más álláspontot képvisel, „ez nyílt hatalmi zsarolás”, szögezte le.

A munkaadókkal és a munkavállalókkal kell tárgyalni – mondta a minimálbérnek az átlagbér 50 százalékára való emeléséről, miután Nagy Márton miniszter erről beszélt az Indexnek adott interjújában.

Jelezte, hogy nem szeretnének változtatni az eddigi gyakorlaton, de szeretnék, ha egy hároméves egyezség jönne létre a felek között, ami lehetővé tenné a minimálbér drasztikus megemelését 2027-ig.

Konszenzust szeretnének ebben a kérdésben, a kormány támogatja ezt a folyamatot. 

Drágulni fog az üzemanyag az ukránok miatt

Hordónként másfél dolláros emelést jelent az új megállapodás az ukránokkal

– ezt válaszolta a Lukoil-szankciók után az ukrán féllel folytatott tárgyalásokról. Hangsúlyozta, hogy semmiképpen nem akarják, hogy a fogyasztói árak emelkedjenek.

Az infláció négy százalék alatt marad idén, lejáratási kísérlet zajlik az egészségügyben

„Jó híreket tudok mondani, az élelmiszer-infláció radikálisan csökkent” – mondta Gulyás, aki hozzátette azt is, hogy minden jel szerint az infláció éves átlagban idén 4 százalék alatt marad. 

Arra vonatkozóan is érkezett kérdés, hogy milyen állapotok vannak az egyes magyar kórházakban, miután Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke éles kritikával illette az egészségügyben lévő állapotokat. Gulyás szerint tételesen megcáfolták a kórházak, amiket Varga Judit exférje állított az elmúlt hetekben. 

Azt látjuk, hogy az egészségügyben dolgozók lejáratására van egy kísérlet

– mondta a tárcavezető, aki elismerte, hogy javítani kell az ágazat helyzetét, de a körülményekhez képest a nyári melegben is helytálltak a kórházak, nem maradtak el tömegesen műtétek. A Péterfy-kórház is megcáfolta, hogy nem engedték be az épületbe Magyar Pétert. Vitályos Eszter olyan esetről is említést tett, amelynek során egy olyan teremben mért magas hőmérsékletet a Tisza Párt EP-képviselője, ahol beteget egyáltalán nem fogadtak.

Ezzel együtt elismerte Gulyás, hogy a hálózatot fejleszteni kell, és el kell jutni oda, hogy a kórtermek is klimatizáltak legyenek a jövőben. Erről már tárgyaltak a kormányban.

Ugyanakkor neki is rossz tapasztalata van arról, hogy van-e kézmosó szappan a kórházak mosdójában.

Az állam akkor jár jól, ha saját tulajdonú ingatlanokban vannak a kormányzati intézmények

Gulyás szerint nem tartozik a nyilvánosságra, hogy egy magántulajdonban lévő területen valaki a saját pénzén mit épít belül, a beépíthetőség az már más kérdés. Szerinte a civilek most is láthatják, hogy mi épül és mekkora területen. 

Az állami irodavásárlásokról elmondta, hogy az állam aligha járhat jobban, ha megszünteti a bérleti szerződéseket, és saját tulajdont vásárol. Jelenleg három irodaépület épül, 17 450 ezer forint négyzetméterárakon. Ehhez képest a második kerületben magasabb fenntartási költségek mellett másfél millió az ár. Ezért szerinte a piaci árakhoz képest jobb áron vásárolt az állam ingatlanokat.

Nem látom azt, hogy az állam rossz üzletet kötne

– jegyezte meg. 

A paksi különleges gazdasági övezet kapcsán elmondta, hogy Lázár János tárgyal a polgármesterrel. Azt viszont elismerte, hogy a döntésnek rossz az optikája, ugyanakkor a paksi fejlesztés a szomszédos településeknek is megterhelő. Ezzel együtt a kormány nyitott a tárgyalásokra.

Elenyésző a kínai hitel nagysága a teljes adósságállományon belül

Nem jelent vészes függőséget a kínai hitel – mondta Gulyás Gergely, miután a 444 azt írta, hogy a teljes adósságállományon belül ezermilliárd forintot tesz ki a Kínával szemben fennálló hiteltartozásunk. A tárcavezető szerint a kereskedelmi deficitünk a távol-keleti országgal szemben tízmilliárd euróra tehető, más uniós országokban ez még nagyobb.

Ha az USA békét akar, akkor kellően erős, hogy béke legyen

– mondta Gulyás, aki szerint ha Donald Trumpot megválasztják az amerikaiak, akkor nagyon hamar lesz béke. Hangsúlyozta, meggyőződése, hogy még mindig Amerikának van a legnagyobb befolyása a térségben. Magasabb növekedés, olcsóbb nyersanyag – ezt várja a miniszter, ha tényleg béke lesz.

Az egészségügy a kormány számára prioritás volt

„Léptünk előre, de még nagyobb kell” – mondta a kórházak klimatizálásáról a tárcavezető, hozzátéve, hogy például a Szent Imre-kórház 90 százalékban klimatizálta a kórtermeit. Szerinte az elmúlt évek nehézségei ellenére az egészségügy több területen fejlődött, például jelentős béremelések történtek, ami azt bizonyítja, hogy az egészségügy igenis prioritás volt. 

Nem elfogadható, hogy a magyar állam munkaképes korú személyeknek havonta 800 millió forintot fizessen ki, ennek véget kellett vetni

– mondta a kocsi eset kapcsán Gulyás Gergely.

Véget ért a kormányinfó

Véget ért a kormányinfó, köszönjük a figyelmet!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.