Stratégiai fordulatot hajt végre Moszkva, a cél az eurázsiai szövetség

Moszkva komoly dilemmával küzd – különösen, ha az ukrajnai csatamezőkön mutatott ellentmondásos teljesítményét is mérlegeljük. Az előzményeket Szergej Krilov nyugalmazott nagykövet, egykori (1993–1996) külügyminiszter-helyettes elemzi. Szerinte Oroszország a Jelcin-korszakban, a múlt század kilencvenes éveiben vesztette el annak lehetőségét, hogy a hidegháborús korszakot megfelelően zárja le. Ennek issza most a levét Moszkva – utal a jelenkor eseményeire, mindenekelőtt az ukrajnai krízisre, amely a Kurszk körzetében zűrzavaros körülmények között végrehajtott ukrán betöréssel tovább bonyolódik. 

Mennyit is foglaltak el az ukránok Oroszország 16,4 millió négyzetkilométeréből?

Valahogy bevitték Oroszországba, egy kiépítetlen, számára ellenséges, ismeretlen terepre a fejlett nyugati nehézfegyverekkel felszerelt ukrán hadsereg színe-javát, de hogy viszik őket vissza Ukrajnába? 

Kijev azzal érvel, hogy akár ezer négyzetkilométernyi, három Budapestnyi területet is elfoglalhatott – ami nem bizonyított –, 

Richard Sakwa professzor, Oroszország-szakértő, a Kenti Egyetem egyik vezetője, korábban a Chatham House (a londoni Királyi Külpolitikai Intézet) vezető munkatársa hasonlóképpen vélekedik, mint Krilov. Azt mondja: a „második hidegháborús időszak” kezdetén járunk. 

Frontline Ukraine: Crisis in the Borderlands (Az ukrán front: a mezsgyeállamok válsága) című, több éve megjelentetett könyvében figyelmeztetett: Ukrajna és a köré épülő problémakör az új hidegháborús időszak kezdetét jelenti. 

Sakwa szerint pedig „ez az új, második hidegháború nehezebb, átfogóbb és veszélyesebb lesz, mint amilyen az első volt” – írja a vezető moszkvai külpolitikai folyóirat július–augusztusi számában.

Sakwa professzor, akárcsak számos, Oroszországgal foglalkozó nyugati elemző, tudós, rendszeres vendége az eredetileg a kelet–nyugati eszmecsere találkozási pontjának, egyik ideológiai alapkövének szánt Valdai-fórumnak. A 2004-ben létrehozott fórum jelentősége azonban csökken – és ez nyilvánvalóan a Kreml akaratának megfelelően történik így. Szinkronban van ugyanis Moszkva azon céljával, hogy újra gondolja-tervezze globális politikai helyét, nézeteit, lecserélje csapatát. Miközben arra is törekszik, hogy a minimálisra csökkentse kapcsolatait a Nyugattal, és új szövetségeket épít Keleten, Eurázsiában, mindenekelőtt Kínával, továbbá a Globális Dél – Délkelet-Ázsia, Afrika, Dél-Amerika – államaival.

Már nem segít a kölcsönös elrettentés

Mint Dmitríj Trenyin professzor, az oroszországi kül- és biztonságpolitika egyik elméleti formálója kifejti, paradigmaváltásra van szükség. A hidegháború idején, a Szovjetunió széthullásáig terjedő második világháború utáni időszakban a viszonylagos nemzetközi stabilitást az atomfegyverek biztosította kölcsönös elrettentés, a MAD (Mutually Assured Destruction) gyakorlati alkalmazása adta. Ez az alapelv mára már jószerivel elvesztette jelentőségét – állapítja meg a vezető moszkvai külpolitikai folyóiratban közölt cikkében Trenyin. 

– vélekedik a professzor, majd levonja a következtetést: „más stratégiai visszatartó-elrettentő formákat” kell találni. De milyeneket és hogyan? Ez a millió dolláros kérdés –, amely ez idő szerint még a megfogalmazást is várja, nemhogy a választ.

Trenyin sem jelöli ki az általa helyesnek tartott, alternatív utat. Vázlata szerint ez az út akár hagyományos eszközökkel vívott helyi háborúk sorozatát is jelentheti, hasonlóan az Egyesült Államok által az elmúlt háromnegyed évszázadban követett stratégiához. 

– világítja meg az új, szövetségépítkezésen alapuló moszkvai doktrína kulcselemeit. 

Moszkva fókuszába Eurázsia kerül

A fókuszba Eurázsia kerül Kínával – mint meghatározó fontosságú szövetségessel –, valamint Iránnal, Észak-Koreával, Indiával, mint fontos pillérekkel. Erre az útra azonban még éppen csak rálépett Moszkva – húzza alá. Még nagyon sok tennivalója van a Kremlnek, különösen a Kínával való kapcsolatok kiépítésében – írja. 

Nyugaton közben terjed a nézet, hogy Washington tisztában van a Peking és Moszkva által indított átrendeződés kockázataival, de hogy botot dug-e a keleti együttműködés szekerének a küllői közé, azt még nem tudni. 

Szövetségesein keresztül szivárogtatja ki, hogy egy esetleges kínai–amerikai összecsapás során Washington megegyezhet Pekinggel, hogy visszavonja erőit a Csendes-óceán Kína számára kritikus térségében, ha a Mennyei Birodalom szakít az Orosz Medvével. Ezzel lehetővé tenné Kínának, hogy rátegye a kezét Szibériára. 

Washingtonnak ugyanakkor abszolút nem érdeke, hogy Peking ilyen brutálisan megerősödjön. Ráadásul, amint a Quora, a népszerű kérdés-felelek internetfórum témába vágó körkérdése mutatja, az elsősorban a NATO-tagországokból érkező válaszok elárulják, a többség elutasítja a „Szibéria legyen a Kínáé” elképzelést.