BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb vasúti gázolás történt

A vonat Abonynál gázolt el egy embert, a helyszínelés ideje alatt Abony és Szolnok között csak egy vágányon közlekednek a járatok.

Elütött egy embert Abony állomáson a szerda reggel a Nyugati pályaudvarról 6:20-kor Nyíregyháza felé indult Tokaj IC – közölte Facebook-oldalán a Mávinform.

Fork,In,The,Railway,Tracks,,Close-up.,Transport,,Rail,Traffic,,Rail, vonat
A héten több vonatbaleset is történt / Fotó: Shutterstock (illusztráció)

A balesetben érintett vonat utasai a következő Cívis InterRégióval utazhatnak Debrecenig a tájékoztatás szerint, a helyszínelés befejezéséig Abony és Szolnok között a vonatok egy vágányon közlekednek, a menetidő 15-20 perccel megnőhet.

A vonatközlekedés számára baljós ez a hét, hiszen hétfőn is történt több gázolás, a Kassáról Hatvanba tartó vonat elgázolt két embert, ezt követően a Nyugati pályaudvarról Vácra tartó járattal történt hasonló szerencsétlenség, a Keleti pályaudvar pedig napokra megbénult egy vasárnap kisiklott vonat miatt.

Kisiklás a Keletiben: több száz váltót vizsgáltat meg a MÁV

A vizsgálat még csak most indult, de a MÁV már döntött, megvizsgáltatja az összes olyan típusú váltóját, amilyenen vasárnap kisiklott egy intercity. A MÁV egyébként az eredetileg „előreláthatatlan” hosszúságúnak ígérkező vonatstopot egy műszaki bravúrral nagyjából másfél naposra rövidítette.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.