BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Száz földcsuszamlás egy városban, Ausztria egymilliárd euróra emelte a katasztrófaalapot

Miközben még folyik az árvízi védekezés, nyugati szomszédunkban már a károkat számlálgatják. Ausztria az árvíz miatt hatalmas károkkal szembesül, volt olyan város, amelyet nem kevesebb, mint száz földcsuszamlás sújtott, a szövetségi katasztrófaalapba helyezett összeget jelentősen meg kellett emelni.

Miközben Budapest kellemes őszi időben várja a Dunán érkező árhullámot, a szomszédos Ausztriában még nincsenek túl a válsághelyzeten. Az ÖBB még mindig csak feltétlenül szükséges esetekben ajánlja a vasúti utazást. A károkat számolgatják, és már látszik, hogy az állami kasszában eddig félretett összeg nem lesz elég hosszú távon sem. A katasztrófaalapba évente helyezett 600 millió euróhoz a kormány 400 millió eurót tesz hozzá – írják az osztrák lapok. A jövőbeli katasztrófákra is gondolva: az alap a döntés szerint mostantól évente ennyi lesz. 

Az árvíz levonulásával lassan helyreáll a közlekedés Ausztriában, de a vasút továbbra is csak sürgős esetekben ajánlja az utazást / Fotó: AFP

Sokan mindenüket elvesztették az árvízben – írja a Krone –, és arra számítanak, hogy a korábbiakhoz hasonlítva rendkívüli időjárási körülmények ismétlődhetnek a jövőben.

A létező otthonalap átalakul és megnő, főleg a katasztrófa miatt nagy nehézségekkel szembesülők számára. Azokat fogja támogatni, akik ideiglenesen vagy hosszabb időre nem tudják használni otthonukat

– indokolta a döntést Karl Nehammer kancellár. 

A pénzből a megrongált infrastruktúrát is segítenek helyreállítani a tartományoknak és az önkormányzatoknak. Az árvíz sújtotta magánszemélyek és cégek adóhalasztásokat és könnyítéseket is kapnak, és rendkívüli kamatmentes hitelekhez, illetve hitelgaranciákhoz is juthatnak. Megvizsgálják, milyen beruházásokra van szükség az árvízvédelmi rendszer fejlesztéséhez, amire 2002 óta 2 milliárd eurót költöttek, és az érintett szomszédos országokkal együtt felvették a kapcsolatot az Európai Bizottsággal az EU szolidaritási alapja aktiválása érdekében.

Már nem Alsó-Ausztria a kritikus terület, hanem a Lajta a magyar határnál

A védekezés folyik, a veszély még nem múlt el, de átmozdult Magyarország irányába. 

Szerda reggeltől ismét rendesen működnek a bécsi metróvonalak, miután az árhullám levonulásának idején sok állomás be volt zárva – írja a Der Standard. Szerda reggel óta egy vágányon helyreállt a közlekedés Bécs és Salzburg között, és már St. Pölten is megközelíthető, ha kevesebb járaton is. Az ÖBB azonban csütörtökig meghosszabbította azt az ajánlását, hogy az utasok csak sürgős esetekben szálljanak vonatra. 

AUSTRIA-WEATHER-FLOODS
Az árvíz levonulása után Bécsben is folyik a hátrahagyott nyomok eltüntetése / Fotó: AFP

Alsó-Ausztriában éjszaka is dolgoztak a tűzoltók a víz kipumpálásán és a gátak ellenőrzésén, de a nagy veszély elmúlt, és elkezdődött az árvíz utáni takarítás. Nehéz időszakon vannak túl, az 1900 lakosú Frankenfels például félelmetes napokat élt át, jó ideig meg sem volt közelíthető, a károk hatalmasak, az ORF regionális stúdiója szerint nem kevesebb mint száz földcsuszamlás sújtotta a városkát.

A Bécsnél a Duna mellékágába ömlő Vienna folyón a fővárosi vízügyi hatóság szerint az évezred árhulláma vonult le. 

Hatalmas mennyiségű víz halad Magyarország felé. A Duna mellékfolyójánál, a Hegyeshalomnál Magyarországra lépő Lajtánál feszült a helyzet. A Lajtafalu (Potzneusiedl) és Deutsch Haslau közti hidat lezárták. Kismarton (Eisenstadt) és Nagymarton (Mattersburg) régiójában a Burgenlandi Állami Médiaszolgálat szerint ugyanakkor nyugodt a helyzet.

Árvíz: elérte Magyarországot a legmagasabb vízszint

Nem lesz nagyobb az árvíz, mint 2013-ban. Ha nem bízzuk el magunkat, és nem leszünk nagyképűek, akkor az árvíz elleni védekezést meg tudjuk csinálni Orbán Viktor miniszterelnök szerint.

 

 

 

 

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.