BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
A,Man,Pumps,Out,Water,At,The,Entrance,To,The

Árvíz: így fizetnek a biztosítók kártérítést

Hatalmas árhullám vonul Nyugat-Magyarország folyóin, a Duna és a Lajta is árad. Az árvíz elleni védekezésből katonák és önkéntesek is kiveszik a részüket, azonban még így sem tudnak mindent megvédeni. A biztosítóktól ilyenkor kártérítést lehet kérni. Az alábbiakban bemutatjuk, hogy mi a teendő.

A Duna és a Lajta folyásához, az árvíz elleni védekezéshez több ezer katonát mozgósítottak, akik munkáját önkéntesek, köztük középiskolások és egyetemisták segítik. A mobilgátakra és a megfeszített munkára szükség van, az árvíz Magyarország területeit egyre inkább fenyegeti. Több mint 100 milliméter eső esett Sopron és Mosonmagyaróvár környékén az elmúlt öt napon a Hungaromet bejelentése szerint, az árhullám pedig még csak most érkezik a környező országokból.

árvíz
Az árvíz elleni védekezésben több ezer katona segédkezik / Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Azonban így is vannak területek, amelyeket minden erőfeszítés ellenére sem tudnak megvédeni.

Az árvíz miatti kártérítés

Ha már megtörtént a baj, a biztosítók segíthetnek a károk megtérítésében. Ehhez a CLB biztosítási alkusz cég szedte össze a teendőket. Mint közleményükben írták, a biztosító számlás helyreállítás vagy megegyezés alapján ad kártérítést.

A biztosítók elvárják, hogy a biztosítottak a lehetőségek szerint óvják az értékeket. Árvizes időszakban a veszélyeztetett területeken fontos, hogy legyenek megelőzésre alkalmas homokzsákok, a pincében vagy alacsonyabb részeken pedig ne maradjanak értéktárgyak – szögezte le Németh Péter, a CLB kommunikációs igazgatója.

A kártérítés sikeres kérésének folyamata

1) Bizonyíték gyűjtése

A kártérítési igény elbírálásához hasznos a drámai állapotot fényképeken rögzíteni. A későbbi ügyintézéshez fontos „bizonyíték” az ázó tárgyakról és a betört víz magasságáról készült fotók.

2) Gyors kármentés

A dokumentálást követően a lehető leggyorsabban meg kell kezdeni az értéktárgyak kimenekítését. Ha a biztosítók gondatlanságot gyanítanak, akkor az alapot adhat a kártérítés megtagadására. Ez alól csak az adhat felmentést, ha a kármentés testi épséget veszélyeztetne. Omladozó tető alatt, megroggyant épületben csak szakember végezhet mentést. A szakemberre várakozás biztosítási szempontból nem minősül gondatlanságnak.

3) Gyors és átlátható kárigény

A kár észlelésétől számított három napon belül be kell jelenteni a kártérítési igényt, akár online is. Gyorsítja a folyamatot, ha a biztosító kapásból minden vonatkozó dokumentumot és bizonyítékot megkap, a bejelentésből pedig egyértelműen kiderül a kár. Azaz pontosan, érthetően kell fogalmazni, s csatolni kell a káreseményről készült fotókat is.

4) Helyszíni szemlén minden kerüljön a jegyzőkönyvbe

A biztosító munkatársa napokon belül helyszíni szemlét tart, amelyen fontos, hogy minden apró részletet feljegyezzen a jegyzőkönyvbe. A szemle történhet úgy, hogy a munkatárs személyesen ellátogat a helyszínre, de úgy is, hogy telefonon vagy online keresi meg az ügyfelet. Ez utóbbiaktól sem kell tartani.

A,Man,Pumps,Out,Water,At,The,Entrance,To,The
árvíz
Sokaknak okoz bosszúságot az árvíz / Fotó: Shutterstock

5) Kétféle kártérítési lehetőség van

A biztosító ezután vagy a helyreállítás számláját téríti meg, vagy a károsulttal kötött megállapodás szerint fizet.

Számlás helyreállításnál az ügyfélnek keresnie kell egy vállalkozót, aki felméri a javítási költségeket, és árajánlat alapján elvégzi a javítást. A biztosító a számla ellenértékét téríti meg.

Az egyezséges kártérítés esetén a biztosító felajánl egy összeget. Ha a két fél megegyezik, akkor a biztosító a pénzt haladéktalanul átutalja az ügyfele bankszámlájára. Fontos tisztában lenni, hogy ilyenkor a pénz gyorsan megérkezik, de ha azt elfogadja a károsult, akkor azzal együtt lemond minden további, később kiderülő kár, vagy a vártnál magasabb helyrehozatali költségek megtérítéséről. 

6) Az elutasított kárigény megindokoltatása

Az elutasított igény részletes indoklását kérésre ki kell adnia a biztosítónak. Biztosítási szakértő segítségével ezután újabb elbírálás kérhető, végső esetben pedig az ügyfél akár a Magyar Nemzeti Banktól kérhet ingyenes jogorvoslatot.

Több ezer fiatal segít az árvíz elleni védekezésben

A napokban több ezer fiatalt mozgósítanak, hogy a Duna szakaszain végig segítsenek. Az árvízi védekezésben részt vevők önkénteskrediteket fognak kapni.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.