BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Ellenezte a kurszki betörést Zaluzsnij volt ukrán főparancsnok, Zelenszkij mégis meglépte

Ellenezte az ukrán hadsereg oroszországi kalandját a korábban menesztett főparancsnok. Zelenszkij elnök Valerij Zaluzsnij és mások kifogásai ellenére – volt, aki vérfürdőtől tartott – mégis a kétséges kimenetelű kurszki betörés mellett döntött a Politico információi szerint.

Hazárdjáték, lehetséges óriási veszteség – ilyennek írták le a tervezett kurszki betörés kockázatait az ellenzők a hadseregben és körülötte, Volodimir Zelenszkij mégis a hat hete kezdődött kaland mellett döntött, ami a kezdeti sikerek után azt a képet erősítette, hogy Ukrajna még mindig képes a kezdeményezésre az Oroszország elleni háborúban, alátámasztva az elnök folyamatos kéréseit még több nyugati támogatásra fegyverben és pénzben.

A kurszki betörés rombolt, emberéletben és anyagban, de legalább ideiglenes politikai előnyöket kínált, katonaiakat azonban az ellenzők – köztük Zaluzsnij volt főparancsnok – szerint azonban nem / Fotó: AFP

A kezdeti előretörés során az ukránok ezer négyzetkilométernél is nagyobb orosz területet foglaltak el Kurszk környékén, az ukrán propaganda büszkén mutogatta az ejtett foglyok fotóit, és a támadást azzal indokolták, hogy ezzel elvonják az orosz erőket más frontokról Ukrajna területén.

Ezzel szemben az orosz propaganda azt sulykolta, hogy az ellenség hatalmas veszteségeket szenved – az ukránok természetesen egész más számokat közöltek –, más frontokon Putyin elnök erői ténylegesen nemhogy visszaszorultak, hanem előrenyomultak, az utóbbi hetek kurszki hírei pedig az ukránok fokozatos kiszorításáról szólnak.

Főtisztek ellenezték a kurszki betörést, a volt főparancsnok, Zaluzsnij is

Ahogy a kezdeti siker hatalmas piros pontokat hozott Zelenszkijnek és az ukrán haderőnek a nemzetközi sajtóban, a mostani sikertelenség visszalő: az Ukrajnát támogató brüsszeli főáramú politikát ritkán bíráló Politico Zelenszkij felelősségét firtatja a történtekért.

A lap cikke a kitalált Szergej néven szereplő, 19 éves ukrán ejtőernyőssel indít, akit valószínűleg egész életére megnyomorítanak a kurszki hadszíntéren szerzett sebesülései, de büszkén tekint vissza a történtekre. 

Nem éreztük azt a fájdalmat, mint mikor Ukrajnában harcoltunk, és épületeket romboltunk le: akkor azt éreztük, a magunk egy részében okozunk kárt, de Kurszkban nem terhel minket ez a szomorúság

– idézték a bekötözött kezéből kávét szürcsölő fiatal harcost.

A népszerű Zaluzsnij, a „Vastábornok” komoly kételyeket fogalmazott meg, egyszerűen nem látta, mi a következő lépés / Fotó: AFP

Eleve nem volt ilyen lelkes azonban több magas rangú parancsnok az ukrán hadseregben, és a kurszki betörés ellenzői közt volt a valamikor népszerű, majd leváltott és londoni nagykövetnek kinevezett főparancsnok, a „Vastábornok”, Valerij Zaluzsnij, amikor Volodimir Zelenszkij elnök először felvetette a támadás ötletét.

Ellenezte, menesztették – mészárlástól féltek, és nem látták a célt

Ellenezte Emil Iskulov is, a 80. légitámadó zászlóalj vezetője, akit erről a posztjáról júliusban, a támadás előtt menesztettek, annak ellenére, hogy más magas rangú tisztek ezzel nyíltan nem értettek egyet.

Nem értjük, miért kerülnek ki a fegyveres erők legfelsőbb vezetésének a kegyeiből olyan parancsnokok, akiknek megkérdőjelezhetetlen tekintélyük van a személyzet körében, győztes harci múlttal és egy nagy háború tapasztalataival rendelkeznek

– mondták a tisztek egy a közösségi médiában elterjedt videón.

Akkori médiajelentések szerint a menesztés hátterében az állt, hogy ellenzett egy feladatot, ami nem állt arányban a zászlóalja erejével. A Politico két magas rangú – a cikkben meg nem nevezett – ukrán katonától úgy értesült, az ok a kurszki offenzíva tervének ellenzése volt: Iskulov attól tartott, a zászlóalj végül túlságosan sebezhetővé válik orosz területen, és a veszteségei meredeken megemelkedhetnek. Más szavakkal attól tartott, hogy az akció mészárlásba torkollik.

Zaluzsnij ellenvetése az volt, hogy nem látszott, mi is lesz a következő lépés, ha a négy zászlóaljból összeszedett ukrán elitegységek orosz területeket foglalnak el. Van egy hídfőd, és utána?

Erre soha nem kapott tiszta választ Zelenszkijtől

 – mondta a nagy tekintélyű volt főparancsnok dilemmájáról az egyik nyilatkozó tiszt. „Úgy érezte, ez hazárdjáték.”

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.