BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akkumulátor-újrahasznosító üzemet adott át a Mercedes, eldőlhetett a garantált bérminimum sorsa – heti összefoglaló

Átadták Kuppenheimben a Mercedes-Benz akkumulátor-újrahasznosító üzemét, támogatja a Hell a DVTK-t, és szintén a héten dőlt el, hogy egy ideig még maradhat a garantált bérminimum. Heti összefoglaló.

Átadták a Mercedes-Benz akkumulátor-újrahasznosító üzemét a németországi Kuppenheimben. A megnyitón felszólalt Olaf Scholz, Németország kancellárja, aki nemrég erősítette meg, hogy a 2025-ös szövetségi választáson is jelölt lenne.

Mercedes-Benz
autó
akkumulátor
gyár
Olaf Scholz kancellár szerint a német autógyártóknak nem kell félniük a kínai konkurenciától / Fotó: H. Zováthi Domokos / Világgazdaság

Beszédében hangsúlyozta: a német autógyártóknak nem kell félniük a kínai konkurenciától, és országuk nem támogatja a kínai gyártású elektromos autókra kivetett európai uniós vámot. Emlékeztetett, hogy egyesek szerint Kína jobb villanymotorokat tud gyártani náluk. Szerinte a dél-koreai ésa japán gyártók is erős konkurenciát jelentettek korábban, de a német autóipar akkor is rendesen helytállt. 

Kuppenheimben a régi elektromos autók akkumulátoraiból speciális, többlépcsős kémiai eljárással nyernek ki olyan nyersanyagokat, mint

  • a nikkel,
  • a lítium
  • és a kobalt.

Ez évente több mint 50 ezer új akkumulátormodul  létrehozását tenné lehetővé, ráadásul napelemes rendszerrel és kívülről érkező zöldenergia segítségével a gyár szén-dioxid-semlegesen termel majd.

Megállapodást jelentett be a Hell az egyik legnagyobb magyar sportklubbal

Továbbra is támogatja a Hell Energy a DVTK-t – jelentette be közleményben a cég és a sportklub. A megállapodásról Popovics Adrienn, a Hell Energy Magyarország Kft. marketingigazgatója is nyilatkozott. Ő arról beszélt, hogy elkötelezetten támogatják a DVTK-t, hiszen közös értékeik (a kitartás, az elhivatottság és a szenvedély) a sportban és az üzleti életben is meghatározók. „Büszkék vagyunk arra, hogy már három éve részesei lehetünk ennek a sikertörténetnek – emelte ki –, és továbbra is támogatjuk a klubot a közös célok elérésében. Hiszünk abban, hogy a DVTK és a Hell Energy együttműködése nemcsak a régióban, hanem az ország sportéletében is kiemelkedő értéket képvisel.”

Eldőlhetett a garantált bérminimum sorsa, amelyet már a kormány is megtartana

A kormány is inkább megtartaná a 2007 óta meglévő garantált bérminimumot, így jó eséllyel 2027 után is maradhat a kettős elemű magyar minimumbérrendszer. „Az első pillanattól kezdve azt mondtuk, hogy a garantált bérminimumnak helye és szerepe van a rendszerben” – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek vezetője, akit az elmúlt kormányzati megnyilatkozások kapcsán kérdeztünk. A kabinet egészen 2030-ig számol a garantált bérminimummal.

Évek óta nem harcképes a világ legdrágább fegyverprogramja

A világ legköltségesebb fegyverprogramjának, az F-35-ösnek valamennyi változata hat éve nem teljesíti a minimális harckészültségi szintet – állapította meg a kongresszus megfigyelőszerve. Ez annak ellenére van így, hogy az amerikai hadsereg, a haditengerészet és a tengerészgyalogság ebben az időszakban mintegy 12 milliárd dollárt költött erre a projektre – derült ki a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (GAO) hétfőn közzétett összesítéséből.

Ez azt jelenti, hogy kongresszus által a légierő üzemeltetésére és karbantartására elkülönített 57,2 milliárdnak a 21 százalékát csak a Lockheed Martin „szupervadászaira” szórták el.

A most kiadott értékelés nem ad meg konkrét számokat, azonban a Bloomberg értesülései szerint a hadsereg vadászgépeinek 90 százaléka, míg a tengerészgyalogság és a haditengerészet esetében a gépek 85 százaléka nem éri el az elvárt harckészültségi szintet.

Fegyveres merénylet készült október 23-ára: az amerikai titkosszolgálat figyelmeztetett, lecsapott a TEK

Az amerikai szolgálatok szerint október 23-ára fegyveres akciót szerveztek Magyarországon – írta saját értesüléseire hivatkozva a Telex. A lap tudomása szerint a magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés figyelmeztette nagyjából két hete. Az amerikai információk arra utaltak, hogy bizonyos személyek fegyveres akcióra készülhetnek az 1956-os szabadságharc évfordulóján. A Telex ugyanakkor megjegyezte, hivatalosan nem erősítették meg neki a történteket.

Lapunk utánajárása nyomán kiderült, most már biztos, hogy fegyveres akciót készítettek elő Magyarországon. A kormányzat információkat osztott meg a tervezett támadásról. Eszerint „hétvégén a magyar szolgálatok a velük együttműködő amerikai partnerszolgálattól információt kaptak arról, hogy egy online csoportban fiatalok beszélgetést folytattak egy védett személyeket érintő, közeljövőre tervezett akcióról”.

Ezzel megerősítették, hogy valóban merénylet készült, vélhetően magas rangú politikusok ellen. De hogy pontosan kik lehettek érintettek, és pontosan mikor került volna sor a támadásra, azt nem tárták fel. Azt viszont igen, hogy az operatív eszközökkel szerzett információk szerint fegyverek beszerzését és használatát tervezik, illetve tervezték az akciót szervező fiatalok.

Tekintettel az elmúlt hónapok nemzetközi eseményeire is, amikor több vezető politikust (Robert Fico szlovák miniszterelnök, Donald Trump volt amerikai elnök, egyben republikánus elnökjelölt – a szerk.) értek fegyveres támadások, 

a magyar szolgálatok és a TEK is kiemelt figyelmet fordítanak az ilyen jellegű információk ellenőrzésére és a szükséges intézkedések megtételére

– zárult a kormányzati nyilatkozat.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.