BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
brit partraszállás

Brit hadsereg: Albániában gyakorlatoznak csapataink

A három hónapig tartó művelet során partra szállást és kétéltű hadviselést szimulálnának. A brit katonaság célja ezzel, hogy szükség esetén nyugat-balkáni térségben is támogatni tudják NATO-szövetségeseiket.

A brit védelmi minisztérium hétfőn bejelentette, hogy mintegy ezer katonával tart hadgyakorlatokat Albániában, hogy kiképezze csapatait egy esetleges kelet-európai védelmi akcióra.

brit partraszállás
A hadgyakorlat során a brit hadsereg egy partraszállást is szimulál / Fotó: AFP

A közlemény szerint a gyakorlatsorozat három hónapig tartana, és 18 különálló műveletből és helyzetszimulációból állna.

Ezek közül az elsőt – amely során brit katonák Albániában szállnak partra, és biztosították a területet – már végre is hajtották.

Ezt a hadsereg stratégiai tartalékos alakulata (SRF) irányította, és egy 26 kilométeres partszakaszon tudtak sikeresen felszerelést kirakodni a Hartland Point nevű hadihajóról.

A védelmi tárca beszámolója szerint a kiképzési célú műveletek egyik kiemelkedő eleme lesz egy szimulált koszovói betörés, abban az esetben, ha a térségben háborúig eszkalálódnak a geopolitikai feszültségek.

A gyakorlat sikerétől függően London egy 600 fős egységet tervezne folyamatosan az országban állomásoztatni, akik rövid időn belül bevethetőek lennének egy esetleges balkáni konfliktus esetében. Ez a brit hadsereg által tavaly kirendelt 200 fős előőrsöt egészítené ki, irányításuk pedig a NATO parancsnoksága alá kerülne át.

Ezekkel a gyakorlatokkal együtt megmutatjuk, hogy az Egyesült Királyság és a NATO rendíthetetlenül kiáll a szövetségeseink és a határaink védelme érdekében, és minden fronton biztosítani tudjuk a régió stabilitását 

– olvasható a védelmi tárca közleményében.

A britek több tízezer katonát küldenek a NATO orosz invázió elleni hadgyakorlatára

A brit védelmi miniszter arra készül, hogy hivatalosan is megerősítse, hogy az Egyesült Királyság hadserege, haditengerészete és légiereje összesen 20 ezer katonát fog küldeni a NATO legújabb hadgyakorlatára, amelyen többek között egy esetleges agresszor általi invázióra is felkészítik a tagországokat.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.