BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fokozódik a háború: megteltek a menekülttáborok Libanonban

Az Izrael és a Hezbollah között kirobbanó konfliktus következtében több mint 1,2 millió libanoni hagyta el az otthonát.

A libanoni kormány által létrehozott csaknem 900 menekültszállás többsége elérte a befogadókapacitása felső korlátját – mondta Rula Amin, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón Genfben.

A libanoni menekültszállások többsége elérte befogadó kapacitása határát / Fotó: AFP

A helyi hatóságokkal együttműködve megoldásokat keresünk további férőhelyek biztosítására, melynek eredményeként már néhány szálloda megnyitotta kapuit a menedéket keresők előtt – tette hozzá.

Férőhelyek hiányában a katonai csapások elől menekülők arra kényszerülnek, hogy az utcákon, a szabad ég alatt vagy a közparkokban töltsék az éjszakát

– közölte Mathieu Lucioano, a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) libanoni irodájának vezetője.

Megerősítette, hogy bár a legtöbb menedékhely megtelt, de néhány helyen még meg tudják oldani a menekültek elszállásolását.

A libanoni hatóságok szerint a tavalyi évben Izrael és a libanoni Hezbollah Irán-barát milícia között kirobbanó konfliktus következtében 

több mint 1,2 millió libanoni lakos kényszerült lakóhelye elhagyására és mintegy 2000 ember veszítette életét – a legtöbbjük az elmúlt két hétben.  

Az izraeli légierő repülőgépei a Hezbollah bejrúti hírszerzési főhadiszállását vették célba. A hírek szerint ezek a csapások terroristákat, hírszerzési berendezéseket és parancsnoki központokat sújtottak.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.