BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mégsincs vége: Teherán válasza Izraelnek elkerülhetetlen lesz!

Teherán válasza Izraelnek elkerülhetetlen lesz – jelentette ki Mohammad Bagher Ghalibaf iráni parlament elnöke zárt ülésen – jelentette vasárnap a KAN izraeli állami műsorszolgáltató. Tegnap este az iráni külügyminisztérium kijelentette, hogy joga van az önvédelemhez a szombati támadást követően. A közlemény szerint az iráni radartelepek megsérültek, de néhányat már javítanak, és hozzátették, hogy Izrael úgynevezett „stand off” rakétákat használt az iraki légtér felett a támadások indításához. 

Daily life in Tehran after Israel's announcement of strikes on military targets
Fotó: Anadolu via AFP

A Jpost.com szeirnt, Ghalibaf azt követően nyilatkozott, hogy az izraeli légierő stratégiai katonai célpontokat mért Iránban válaszul az Iszlám Köztársaság október 1-jei ballisztikus rakétatámadására.

Korábban Lloyd Austin, az Egyesült Államok védelmi minisztere szombaton óva intette Teheránt attól, hogy reagáljon Izrael iráni katonai helyszínekre adott csapásaira, és kijelentette, hogy izraeli kollégájához intézett felhívásában hangsúlyozta a térségben tapasztalható feszültségek enyhítésének lehetőségét.

"Irán nem követheti el azt a hibát, hogy válaszol Izrael csapásaira, és ez ragálások végét kell jelententse" - írta Austin a közleményben.

Irán körülbelül 200 ballisztikus rakétát lőtt ki Izraelre október 1-jén. Nem okoztak komoly károkat, a legtöbb lövedéket feltartóztatták Izrael légvédelmi rendszerei. Az iráni csapás válasz volt Izrael Hezbollah és Hamász elleni hadműveleteire, beleértve a magas rangú vezetők meggyilkolását is. Izrael pedig a tavaly október hetedikei Hamász terrortámadás miatt indított teljes letámadsát a Hamász ellen, Gázában. Majd miután Libanonból folyamatosan drónnal és rakétákkal támadta a Hezbollah, azon területek ellen is támadásokat intézet. 

Izrael szombat hajnali, Washingtonnal egyeztetet Irán elleni támadása rakéta- és légvédelmi állomásokra korlátozódott, visszafogottabb volt, mint azt sokan várták, és segítheti a diplomáciai erőfeszítéseket a túszok visszajuttatására és a harc korlátozására Libanonra és Gázára. Legalábbis ebben reménykedett az USA, ám az közben érkező iráni reakciók nem ezt a forgatókönyvet láttatják bekövetkezni.

 

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.