BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mesterséges intelligencia használatáért járt az idei kémiai Nobel-díj

Új fehérjék tervezéséért és a létezők szerkezetének megértéséért ítélték oda a díjat. Kedden egyébként a fizikai Nobel-díjat is MI-kutatásokért adták.

David Baker, Demis Hassabis és John Jumper kapta idén a kémiai Nobel-díjat, a fehérjék és fehérjeszerkezetek terén végzett kutatásaikért – a Svéd Királyi Tudományos Akadémia szerdai stockholmi bejelentése szerint.

David Baker, Demis Hassabis, and John Jumper win 2024 Nobel Prize in chemistry, nobel-díj
Bejelentik a három új Nobel-díjast / Fotó: AFP

A Universiy of Washington seattle-i kampuszán dolgozó Baker 2003-ban hozott létre egy új fehérjét, és azóta számos másikat is, amelyeket gyógyszerekben, oltásokban, nanoanyagokban és apró szenzorokban is felhasználnak, míg a Google Deepmind londoni irodáiban dolgozó Hassabis és Jumper a meserséges intelligencia segítségével képes volt mintegy 200 millió fehérje szerkezetét megjósolni – derül ki az NPR tudósításából.

A mesterséges intelligencia a fehérjekutatást is átalakította

Heiner Linke, a Nobel-díj kémiai bizottságának elnöke szerint a páros lehetővé tette, hogy gyakorlatilag minden ismert, a természetben előforduló fehérje bonyolult szerkezetét megjósoljuk. Baker munkásságával pedig a tudósok egy másik álma teljesült, lehetővé téve, hogy a természet többfunkciós eszközét a saját céljainkra használjuk. 

Az általa megalkotott számítógépes modellekkel teljesen új fehérjéket lehet létrehozni.

Érdekesség, hogy idén a fizikai Nobel-díjat is a mesterséges intelligenciához (MI) kapcsolódó kutatásokért ítélték oda, a gépi tanulás két úttörőjének, John Hopfieldnek és Geoffrey Hintonnak.

A Nobel-díj teljes összege 11 millió svéd korona (388 millió forint). A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.