BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Milton hurrikán

Hárommillió ember maradt áram nélkül a Milton hurrikán után

Floridában eddig két halálos áldozatot követelt a vihar. A Milton hurrikán szerencsére legyengült, így kevesebb pusztítást okozott a vártnál.

Átrobogott Floridán a Milton hurrikán, amely nem csupán épületeket tett a földdel egyelővé, és villanyoszlopokat döntött le, de több halálos kimenetelű tornádót is okozott a félszigeten. Több mint hárommillió ember maradt áramellátás nélkül. Az egyetlen jó hír a katasztrófában, hogy a jelzettnél kissé délebbre ért partot, így Tampa viszonylag könnyen megúszta, nem voltak olyan magas árhullámok, mint amilyenektől féltek.

Milton hurrikán
A Milton hurrikán éjszaka csapott le Florida nyugati partjára / Fotó: AFP

Tampában és a vonzáskörzetében hárommillió ember él, és Ron DeSantis kormányzó is abban reménykedett, hogy a város megússza a legrosszabbat – emlékeztetett összefoglalójában a Reuters. A hurrikán így is súlyos károkat okozott, 

letépte például a helyi baseballstadion, a Tropicana Field tetejét,

ahol a CNN televízió tudósítása szerint több ezer sürgősségi ellátásban részt vevő szakember – rendőr, tűzoltó, mentős – keresett menedéket.

A szél ledöntött egy darut is a közeli St. Petersburg egyik nagy építkezésén, de az evakuálási parancs végrehajtásának köszönhetően egy üres utcára dőlt.

A folyók még csak azután tetőznek

A folyók ugyan még nem tetőztek, de eddig a vízszintek éppen csak elérték a két héttel ezelőtti Helene hurrikán idején mérteket, vagy azok alatt voltak – közölte helyi idő szerint csütörtök reggel Jane Castor, Tampa polgármestere.

„Lesznek tehát viharvízkárok, de semmi olyasmi, mint amilyen lehetett volna. Ez katasztrofális lehetett volna a Tampa-öböl számára” – nyilatkozta az MSNBC-nek.

Legyengült kissé a Milton hurrikán, mire partot ér

A vihar helyi idő szerint szerda este csapott le Florida nyugati partvidékére az ötfokozatú Saffir–Simpson-skála szerinti 3-as kategóriájú hurrikánként, óránként 205 kilométeres maximális széllökésekkel. 

Az 5,5 ezer lakosú Sarasotánál ért partot, száz kilométerre délre Tampától;

Floridának ezen a részén száz éve nem pusztított ilyen erősségű hurrikán.

On heels of Helene, storm Milton expected to strengthen into major hurricane and slam Florida Milton hurrikán
A Milton hurrikán gerjesztette tornádók szedtek halálos áldozatokat / Fotó: AFP

Bár még mindig veszélyes vihar volt, de kevésbé volt heves, mint a ritka 5-ös kategóriájú hurrikán, amely az államot fenyegette, miközben a Mexikói-öböl fölött Florida felé vándorolt.

A tornádók követeltek emberéletet

Halálos áldozatot az eddigi jelentések szerint nem is maga a Milton, hanem az általa gerjesztett tornádók okoztak. Az NBC News jelentése szerint legalább két ember életét vesztette egy nyugdíjasközösségben, a Florida keleti partján fekvő Fort Pierce-ben.

A tornádók letaroltak legalább 125 épületet, többnyire mobilházat Lee megyében, ahol legalább 19 forgószél csapott le, és az első becslések szerint százat St. Lucie megyében, ahol 17 tornádót jelentettek.

A hurrikán a szárazföld fölött tovább gyengült, 1-es kategóriájú volt már csak, amikor elérte a félsziget keleti partját.

Ott a maximális széllökések ereje már „csak” 145 kilométer volt óránként.

Milton hurrikán
A víz még okozhat problémákat a Milton hurrikán elvonulása után / Fotó: AFP

A FEMA felkészült

A szövetségi veszélyhelyzet-kezelő ügynökség (FEMA) igyekezett felkészülni a helyzetre, több millió liter vizet és előre csomagolt ételadagot, valamint egyéb szükséges cikkeket szállított a térségbe.

Mozgósították a Nemzeti Gárda mintegy kilencezer tagját is, hogy segítsenek a mentésben és a romok eltakarításában, az áramellátás visszaállításán ötvenezer szakember dolgozik. Amint elvonult a vihar, elindultak a tűzoltók és a rendőrök is, hogy mentsék, akit menteni kell. A vihar elvonulta után is gondot okozhat azonban, hogy sok kúton elfogyott az üzemanyag.

A piacok is rettegnek a Milton hurrikántól: 

bődületes veszteségekre készülnek a katasztrófakötvény-befektetők

A természet ellen fogadó befektetők az elmúlt években hatalmas profitra tettek szert, a Milton hurrikán érkezése azonban még a nemrég tomboló Helene-nél is nagyobb érvágás lehet számukra. A katasztrófakötvény-befektetők az elmúlt években gyakorlatilag nem tudtak mellényúlni – az idei második fél év azonban brutális csapást mérhet brókerszámláikra.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.