A részecske méretű műanyagszemcsék szennyezik leginkább a környezetet

Egy most záruló hazai K+F projekt során olyan mintavételi módszert fejlesztett ki egy független laboratórium, amellyel sokkal pontosabb és megbízhatóbb eredményeket kaphatunk a mikroműanyagok kutatása során: az eddig mért adatoknál akár 3-5-ször is nagyobb lehet a vizekben jelen lévő tényleges mikroműanyag-koncentráció.

A kutatást vezető Wessling Hungary Kft. szakemberei a Tisza és a Duna után a Balatonban és a Zalában is kimutattak mikroműanyagokat.

A cég az elmúlt években több alkalommal is megmérte több hazai folyó mikroműanyag-tartalmát, a Dunában Budapestnél köbméterenként ötven részecskét detektáltak.

A „Mikroműanyagok édesvízi mintavételi módszertanának és mintaelőkészítésének fejlesztése” címet viselő állami támogatású projekt keretében nemrég hazánk legnagyobb állóvizét, a Balatont és annak fő táplálóját, a Zala folyót is vizsgálat alá vették.

Az eredmények azt mutatják, hogy ezekben a vizekben jellemzően 5-10 mikroműanyag részecske található egy köbméter vízben. A korábbi eredményekhez hasonlóan a legtöbb azonosított részecske polietilén anyagú, de emellett polipropilén, polisztirol és poli(vinil-klorid) (PVC) is kimutatható volt.

Napjainkra már megkérdőjelezhetetlen, hogy a műanyaghulladékok jelentős része bekerül a természetes ökoszisztémákba, vizekbe. Itt azonban biológiailag nem bomlanak le, viszont a különböző fizikai-kémiai hatások – elsősorban az UV-sugárzás – következtében láncszerkezetük aprózódik, így 5 mm-nél kisebb, úgynevezett mikroműanyagok jönnek létre.

Édesvizeink minősége a tápláléklánc szempontjából alapvető fontosságú, ennek ellenére mikroműanyag-terhelésük kutatása még messze elmarad a tengeri vizsgálatoktól.

A különböző mintavételi és vizsgálati módszerek nem szolgáltatnak egységesen értelmezhető eredményeket, pedig a tényleges ökológiai és humán egészségügyi kockázat megállapításához ez elengedhetetlen a jövőben. További probléma, hogy a különböző kutatócsoportok más-más módszereket alkalmaznak a mintavételre és a minták előkészítésére, így az előálló adatok nem összehasonlíthatók.

A most zárult kutatás során a szakemberek édesvízi rendszerek felméréséhez fejlesztettek olyan egységesített módszereket, amelyek a jövőben szabványosítási törekvések alapjául szolgálhatnak. A módszerek a projekt során fejlesztett prototípusokra épülnek. Kiemelkedően fontos, hogy a mintavételi és mintaelőkészítési eljárásokat modellrendszerben is validálták, tehát pontosabb információkkal rendelkeznek azok hatásfokáról.

Ez értékes információt szolgáltat a minták kezelése során elkerülhetetlenül fellépő veszteségek mértékéről, így részletesebb képet alkothatunk a tényleges környezeti körülmények között uralkodó mikroműanyag-terhelés nagyságáról. A kapott eredmények értelmében a mért adatoknál akár 3-5-ször nagyobb lehet a vizekben jelen lévő tényleges mikroműanyag-koncentráció.

A fejlesztett módszereket terepi körülmények között is tesztelték különböző környezeti elemek mintázása során, így tudtuk meg a Balaton és a Zala folyó mikroműanyag-tartalmát, ezekből a vizekből idáig nem volt információnk a parányi plasztikokról.

A széles körben elterjedt műanyagtípusok igen ellenállóak a különböző környezeti hatásokkal szemben, ennek a perzisztenciának a következtében halmozódott fel nagy mennyiségű műanyaghulladék mind a szárazföldi, mind a tengeri környezetben.

Vizekben, üledékekben és vízi ökoszisztémák élőlényeiben változó mértékű műanyagszennyezésről számolnak be a kutatások.

Veszélyességük pontos felmérése kezdeti stádiumban van, azonban már több esetben bizonyítást nyert, hogy egyrészt káros élettani hatásokkal rendelkeznek (pl. tápcsatorna eltömítés, gyulladásos folyamatok indukálása), illetve a gyártás során használt lágyítószerek szivároghatnak belőlük, de apoláros felületükön a vizekben jelen lévő perzisztens szerves szennyezőket is koncentrálni képesek.

A mikroműanyagok által hordozott környezeti, humánegészségügyi kockázatok felméréséhez meg kell ismernünk a pontos elterjedésüket (anyagtípusok, alakok, mérettartományok), majd fel kell mérnünk az általuk okozott káros (ökotoxikológiai, egészségügyi, víz- és élelmiszerbiztonsági) hatásokat.