BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A jövő útlevele lehet a Covid-pass

A tervezett okmány az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák egy egységes irányelv alapján.

Több kezdeményezés is napvilágot látott az utóbbi napokban az utazás és a repülés átalakításával kapcsolatban. Viszont jó hír, hogy lesz rá lehetőség, még akkor is, ha az útlevél, a repülőjegy és a beszállókártya mellé még egy igazolást, dokumentumot is elkérhetnek – írta az Új Szó.

Az első ötlet az ausztrál Qantas légitársaság vezérigazgatójától származik, Alan Joyce ugyanis azt mondta, hogy amint elérhető lesz a vakcina, megváltoztatják az utazási feltételeket, és azt követően

csak azok léphetnek majd a járataik fedélzetére, akik igazolni tudják, hogy már megkapták a koronavírus elleni oltást.

Tekintve, hogy a tömeges oltás hónapokat vehet igénybe, így ezzel a lépéssel gyakorlatilag lemondana arról, hogy 2021-ben visszatérjenek az utasok a légitársaság gépeinek fedélzetére.Ezért nem meglepő, hogy a legnagyobb európai légitársaságok jelezték, hogy egyelőre nem terveznek hasonló korlátozást.

A jelenlegi szabályozási gyakorlat szerint azt, hogy ki utazhat egy-egy országba, és milyen iratokkal, nem a légitársaság, hanem a célország szabja meg. Ez eddig is így volt, ha valahova vízum kellett, akkor csak ennek felmutatása után foglalhattuk el ülőhelyünket a repülőgép fedélzetén.

Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Egy másik ötletről pedig egyre többet hallani Európában is – ez pedig az úgynevezett Covid-pass.

Ennek lényege, hogy mindenkinek lenne egy ilyen dokumentuma, ebben pedig azt jegyeznék fel, hogy a tulajdonosa mikor volt teszten, mikor kapott oltást – ha már kapott –, illetve azt, hogy adott esetben már átesett-e a fertőzésen. Ez utóbbi azért fontos adat, mert aki az utóbbi hónapokban átesett a fertőzésen, az a mostani ismeretek szerint legalább fél évnyi védettséget is szerzett ezzel, így ő ez alatt az idő alatt nem kockázatos.

Már van is néhány ország, amely a kivételek között megemlíti ezt a kategóriát, köztük Magyarország is.

A hírek szerint a most tervezett Covid-pass az első körben az európai újranyitásban segíthet, de később akár az egész világon is használhatnák, elfogadhatnák egy egységes irányelv alapján.

Bármi is lesz, annyi már most biztos, hogy 2021-ben más lesz az utazás, az idei félelem hullámai még érintik a következő évet.

Így bár minden ország visszavárja a turistákat, azért óvatos is lesz.

Nyilván egy plusz utazási dokumentum beszerzése kicsivel több terhet ró a turistákra, de ahogy vízumköteles országokba is sokan utaznak (többek között az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország is ilyen), és beszerzik az utazási engedélyt, így az esetlegesen bevezetésre kerülő új szabályok sem jelenthetnek problémát. Az újabb irat beszerzése a legkisebb kellemetlenség, ha cserébe egy év után újra lesz lehetőség bejárni a világot.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.