Véget ér a pénzbőség?

A jegybankok világszerte megkezdték a pénzkínálat szűkítését, véget érni látszik a koronavírus-járvány kezelése érdekében indított ultralaza monetáris politika kora a Financial Times összeállítása szerint.

Noha a központi bankok dolgozói és döntéshozói elégedettek a gazdasági fellendülés erősségével és örülnek, hogy nem az év eleji félelmeik igazolódtak be, újabb aggodalmakkal kell szembenézniük: a túlságosan olcsó pénz és hitelkínálat az infláció növekedéséhez, túlzott hitelfelvételhez és a legrosszabb esetben akár a pénzügyi stabilitás veszélyeztetéséhez vezethet.

A monetáris politika urainak változó gondolkodását legplasztikusabban a norvég jegybank csütörtöki, 25 bázispontos kamatemelése jelezte, hiszen ez volt az első kamatemelés a leggazdagabb országok között, ráadásul az országban az infláció továbbra sem alacsony, igaz a gazdaság teljesítménye már meghaladja a pandémia előtti szintet. Ezzel indokolta az emelést az ország monetáris politikájáért felelős testület is, mely decemberre újabb emelést és 2024 végére 1,7 százalékos alapkamatot helyezett kilátásba, hogy megelőzze a háztartások túlzott eladósodását és a lakásárak túlzott növekedését.

A legtöbb fejlett ország hasonló helyzetben van mint Norvégia, az OECD előrejelzése szerint a G20 valamennyi tagja eléri azt a kibocsátási és foglalkoztatottsági szintet, ami a járvány előtt várható volt, éles kontrasztban a 2008-as pénzügyi válsággal, amikor a recesszió okozta károk felszámolásához közel sem kerültek ezen országok.

A sikeres válságkezeléseknek köszönhetően bővülő gazdaságokkal együtt azonban az ambíciók is növekedésnek indultak, így az OECD vezető közgazdásza, Laurence Boone szerint a válság előtti növekedési pálya elérése önmagában kevés, hiszen számos európai ország küzdött magas munkanélküliséggel a koronavírus megjelenése előtt.

A jegybankok nagyravágyását azonban le kellett hogy hűtsék a világgazdaságban tapasztalható zavarok, melyeket egyre kevésbé lehet figyelmen kívül hagyni: a szállítási költségek drasztikus emelkedése, amit fokoz a nyersanyagok és az élelmiszerek árainak a drágulása, vagy a bizonyos termékekből – ezek közül a leghírhedtebbek az autóiparban használt csipek – kialakuló globális hiány, ami visszafogja a termelést, további áremelkedést idézve ezzel elő.

A Citi globális közgazdászcsapata szerint ez igencsak jelentős változás az alig pár hónapja uralkodó növekedésösztönző, defláció ellenes szemlélettel szemben. A vártnál makacsabb áremelkedések és a váratlan megtorpanásokkal tűzdelt kilábalás megnehezíti a központi bankok számára a helyes út megtalálását, különösen az energiaárak emelkedése és az akuttá váló ellátási hiányok teszik nehézzé, hogy a jegybankok ne a sötétben tapogatózzanak mind a kereslet, mind a kínálat tekintetében.

A munkaerőhiányról és a fogyasztás erősödése a héten a szigorítás irányába tolta a monetáris politika alakítóit, így az amerikai jegybankot, a Fed-et vezető Jay Powell is belengette a monetáris szigorítás megkezdését és jelezte, hogy a jegybanki élénkítés 2022 közepére véget érhet, utat nyitva ezzel a kamatemelési ciklusnak, mely 2023-ig elemzők szerint akár háromszor is eredményezheti az alapkamat növekedését.

Az inflációt egyre inkább tartósnak látja az angol jegybank is, mely a héten jóval szigorúbb hangot ütött meg mint a nyár folyamán, amikor a Fed-hez hasonlóan kifejezetten magasra állította a lécet a kamatemelés megfontolásához.

Az eurozóna problémái mások, mint az imént említett országoké, ott a járvány előttihez képest 1 millióval több munkanélküli és az alacsony infláció okozhat problémákat, ám ez nem akadályozta meg az Európai Központi Bankot (EKB) abban, hogy a hónap elején szigorítson eszközvásárlási programján, még ha a bank vezetői ragaszkodnak is hozzá, hogy valójában szó sincs szigorításról. Az EKB elnök Christine Lagarde a héten a CNBC-nek adott interjújában is kitartott amellett, hogy az infláció átmeneti jelenség, bár az energiaárak volatilisek lehetnek a jövőben. Alelnöke, Luis de Guindos azonban nem ért egyet vele, szerinte a drágulás tartós lehet.

A jegybanki szigorításokkal egyedül Törökország ment szembe, ahol – szemben a szintén fejlődő országok közé számító Brazíliával, mely a globális trendekkel összhangban kamatot emelt – a jegybank a kamat csökkentéséről döntött, igaz könnyen lehet, hogy ebben szerepet játszik az, hogy a központi bank előző vezetőjét azért menesztette márciusban Erdogan, mert túlságosan keményen lépett fel az inflációval szemben.

A Finacial Times írása szerint az, hogy mára már a világ legerősebb gazdaságainak is az infláció miatt fáj a fejük az év korábbi szakaszában elképzelhetetlen lett volna. Úgy tűnik itt a monetáris fordulat.

Ugyanakkor persze a londoni lap összeállítása némiképp tendenciózus, így kimaradt a hét eseményeiből az expanzív monetáris politikát fenntartó Svédország, a kamatrátán nem változtató Japán vagy Kína, de akár a vártnál kisebb mértékben kamatot emelő Magyarország is, ráadásul a cikkben felsorolt példák jelentős részében a szigorítás egyelőre csak a retorikában és nem a cselekedetekben volt tetten érhető.