BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyre több a magyar turista a szerb síközpontokban

A hazai és a külföldi turisták körében is egyre népszerűbbek az olyan neves szerbiai síközpontok, mint a Stara Planina, Zlatibor, vagy a Kopaonik. Kimagaslóak a foglalási adatok, alig lehet találni szabad helyet.

Az újévi ünnepek és az ortodox karácsony előtt ezúttal is minden szabad szálláshely le volt már foglalva a nagyobb szerb síközpontokban, a legnépszerűbb szálláshelyeken azonban az idény végéig kiteszik a „megtelt” táblát. 

A legnépszerűbb és egyben legdrágább helyen, a Kopaonikon jelenleg is mintegy 25 ezren tartózkodnak, telt ház van. A hazaiak mellett orosz és román turisták pihennek itt, de jelentős a magyarok száma is. Közép-Szerbiában tart a téli szünet, így sok a fiatal és a gyerek is a síközpontokban. 

Fotó: TALHA OZTURK / AFP

Az utóbbi napokban jelentősen megnövekedett az új fertőzöttek száma Szerbiában, amit azzal magyaráznak, hogy sokan voltak a téli üdülőközpontokban. Tény, hogy sokak nyári terveit húzta át a pandémia, helyette most téli vakációra mentek. Aleksandar Seničić, a szerbiai Utazási Irodák Országos Szövetségének (YUTA) igazgatója is megerősítette, hogy a szerbiai polgárok leginkább a belföldi utazások iránt érdeklődtek. De közkedvelt úti cél volt a boszniai Szerb Köztársaság és a Bosznia-Hercegovinai Föderáció határán található népszerű Jahorina síközpont, amely az 1984-es szarajevói téli olimpia egyik helyszíne volt.

A Balkán-félszigeten elterülő Szerbia hófödte hegycsúcsai mind vonzóbbak a külföldiek számára. A magyar turisták is az utóbbi években kezdték felfedezni. 

A balkáni ízek, a viszonylag kedvező árak, a szolgáltatások javuló minősége pedig nyilván fenntartja majd a trendet a jövőben is.

A 2017 méter magas Pančić-csúcsot is magába foglaló, közép-szerbiai Kopaonik-hegység elsősorban a kezdő és haladó síelők számára alkalmas. Nem mellékes, hogy ugyanakkor a napsütéses napok száma itt éves szinten átlagosan a 200-at is eléri, Kopaonik számít Európa legnaposabb síközpontjának.

Fotó: KOCA SULEJMANOVIC / AFP

A szerbiai üdülőközpontokban egyelőre nem kérnek védettségi igazolványt, vagy PCR tesztet. 

A legdrágább helyeken, a Kopaonikon egy éjszaka apartmanban egy személy részére 50-150 euróba kerül.

Más síközpontokban 30-40 eurós apartmanokat is lehet találni, 10-20 euróért szerényebb helyen lehet éjszakázni. 

A hazaiak számára azért is vonzóak a síközpontok, mert a szerb kormány már hét éve segíti a belföldi turizmus fejlődését a lakosság számára kibocsátott üdülési utalványokkal. Január elsejétől pedig most újabb 100 ezer üdülési utalvány igénylésére van lehetőség Szerbiában. Az országban 1200 szálláshely közül választhatnak a polgárok, ahol az utalványok segítségével csökkenthetik a költségeiket. Az utalványokat minden egyetemista és nyugdíjas is igényelheti, valamint azok a munkahellyel rendelkező személyek, akiknek a keresete nem haladja meg 70 ezer dinárt. Az 5 000 dinár (15 ezer forint) értékű utalványok belföldi utazás alkalmával használhatóak, feltétel, hogy az igénylő legkevesebb 5 éjszakát töltsön el valamelyik szerbiai szálláshelyen.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.