BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Odavágott az amerikai áruházaknak a járvány-infláció kombó

Karácsony hónapja általában erős forgalmat hoz az üzletekben, de nem most, és nem az Egyesült Államokban.

Nem sikerült jól az év végi szezon az amerikai kiskereskedelemben, decemberben 1,9 százalékkal zsugorodott a forgalom az előző hónaphoz képest, pedig az elemzők csak 0,1 százalékra számítottak. Ekkora zakót legutóbb tavaly februárban láttak.

Fotó: CHANDAN KHANNA / AFP

Az egyik ok egyértelműen a járvány: az omikron vírusvariáns érkezése távol tartotta a vásárlókat a polcoktól. Igaz, amikor az amerikaiak az omikronról még nem tudtak, de a járványról és a szállítási fennakadásokról igen, előre bevásároltak. A december előtti négy hónapban nőtt a kiskereskedelmi forgalom, igaz, hogy novemberben csak 0,2 százalékkal.

A forgalomcsökkenés másik oka az infláció szárnyalása. Novemberben 6,8, decemberben 7 százalék óta volt az infláció. Amerikaiak egész generációi nem találkoztak még ekkora drágulással: utoljára 1982-ben volt ilyen magas az árindex. A kiskereskedelmi forgalom adatok nem tükrözik az infláció hatását, vagyis még nagyobb is lehetett a romlás a kimutatottnál. 2020 végéhez képest - ez még a vakcinázás előtti korszak - persze javult a helyzet: a forgalom 16,9 százalékkal magasabb volt éves alapon decemberben.

Érdekes, hogy az adatok nem állították meg a dollár erősödését az euró ellenében: a zöldhasú 1,143 körül kereskedett az euró ellenében, miután visszapattant a napokban elért 1,15 közeli szintekről. A vártnál gyengébb kiskereskedelmi adat ugyan kisebb gazdasági élénkülést jelez, mégis erősítheti a Federal Reserve gyorsabb monetáris szigorítása miatt érveket, mivel legalább részben a felpörgő infláció okozta, és a bérinflációs nyomás emelkedését is előrevetítheti.  

A szintén pénteken közölt adatok szerint decemberben az amerikai ipar teljesítménye is csökkent, 0,1 százalékkal, a novemberi 0,7 százalékos bővülés után. Éves alapon még mindig 3,7 százalékos növekedést mutattak a számok, de ez jóval alacsonyabb a novemberi 5 százaléknál.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.