Béna kacsa lett Macronból

A politikai túlélésért való küzdelem jellemzi majd Emmanuel Macron francia elnök következő öt évét, miután elveszítette többségét a törvényhozásban. 

A második világháború utáni francia politikában ritkán látott helyzet állt elő - a megválasztott elnök nem nyerte meg a törvényhozási választásokat, így kénytelen kisebbségben kormányozni. Az elnök Ensemble ! (Együtt!) nevű pártja csupán 245 helyet szerzett a Nemzetgyűlésben a rendelkezésre álló 577-ből, 30 százalékkal kevesebbet, mint az előző választások során. 

1958 óta ez a legalacsonyabb képviselői szám, amellyel az elnök kínlódni lesz kénytelen. 

Hasonlóra 1988-ban volt példa, amikor a szocialisták kényszerültek kisebbségi kormányzásba. A következő öt évben azonban viszonylag sikeresen vezették az országot, amire az alkotmány 49.3-as pontja adott lehetőséget. Ez kimondta, hogy egy törvényjavaslatot keresztül lehet verni a törvényhozáson 24 óra leforgása alatt, hacsak az ellenzék nem nyer meg egy bizalmatlansági szavazást - erre 64 éve nem volt példa. A szocialisták annak idején ötvenszer éltek ezzel a lehetőséggel. 

Macron számára azonban nem áll rendelkezésre ez a kiskapu, mert a hozzá kapcsolódó jogosítványokat egy 2008-as módosítás során radikálisan korlátozták.  

Így a regnáló francia elnök kénytelen lesz az ellenzéki pártok soraiból szövetségeseket találni, ha meg akarja valósítani reformprogamját. Kevés a valószínűsége azonban, hogy a választások során megerősödött szélsőbal és a szélsőjobb támogatná mondjuk a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelését. A többség nélkül megnyert választás egyébként közelebb viszi Franciaországot az európai mainstream gyakorlathoz, viszont a franciáknak - részben az elnöki típusú berendezkedés miatt – nagyon kevés tapasztalatuk van a koalíciós kormányzásban, ott ez nem része a politikai hagyománynak. A 61 képviselői helyet elnyert republikánusok részéről talán számíthatna még támogatásra az elnök, a párt azonban mélyen megosztott Macron támogatásával kapcsolatban. A 89 helyet szerzett Nemzeti Tömörülés (Rassamlement National, RN), Marine Le Pen pártja részéről szinte kizárt bármiféle támogatás, hiszen Le Pen joggal gondolhatja úgy, hogy Macron bukásával a következő választásokon nekik áll majd a zászló.  

Az elnök így gúzsba kötve kényszerül táncolni és törvényjavaslatról törvényjavaslatra haladva lesz kénytelen megpróbálni valahogy kipréselni a képviselők elegendő számú támogatását elképzeléseinek megvalósítására. 

A baloldal például szeretné felgyorsítani Franciaországban az energiaátmenetet, a tiszta energia térnyerését. Elképzelhető az is, hogy a jobbközepet sikerül a nyugdíjreform mögé állítani. 

Az ilyen típusú szelektív együttműködés azonban olyan konstruktív hozzáállást igényelne a pártoktól, amely idegen a francia politikai hagyományoktól - főleg egy olyan helyzetben, amikor az ellenzéket a szélső pártok dominálják. Le Pen és Jean-Luc Mélenchon, aki a talán a leginkább képes összefogni a baloldalt - és ez számára is reményeket nyit a következő politikai ciklusra nézve - nem fognak beállni Macron mögé. Nem hagyják majd, hogy frissen szerzett politikai tőkéjüket az elnök zabálja fel. Macronnak is változnia kell(ene), hiszen a választások eredménye megmutatta, hogy a franciák nem vevők egy mindenbe beleszóló, mindent egymaga intéző elnökre az amúgy is erősen centralizált francia közjogi berendezkedésben. 

A szerénység és a partnerkeresés egyáltalán nem jellemezte Macron első ciklusát viszont a másodikban nélkülözhetetlen lesz.  

Nagy kérdés, hogy a belső harcok, az ország kormányzása, kormányozhatósága mennyire köti le a következő ciklusban Macront, mennyi ideje, energiája marad a külpolitikára. Az elmúlt öt évben a “több Európa” elképzeléséből vajmi kevés valósult meg. A pandémia és az orosz-ukrán háború megakadályozta Macron nagy tervét, amely szerint az olaszok, Mario Draghi segítségével legalább valamennyire átvegyék a kezdeményezést az európai politikai porondon, kihasználva a gyenge német kormány bizonytalankodásait. Hiába indított szános diplomáciai offenzívát, ezek rendre elakadtak a realitásokkal szembesülve.  

Változik a helyzet abban a tekintetben is, hogy az EU, az eurozóna fenyegető inflációja, az Európai Központi Bank (EKB) várható kamatemelés sorozata kivesz a franciák kezéből egy klasszikus fegyvert. Immár nem lehet, vagy legalábbis sokkal nehezebb lesz belpolitikai problémákat költekezéssel megoldani. Drágul a hitel, nehezebb lesz finanszírozni a francia államadósságot. 

Ráadásul az eurozónának elég egy beteg – az olasz -, a befektetők nem nézik majd jó szemmel, ha a franciákat is betolják a kórterembe. 

Így paradox módon Macronnak éppen legfőbb politikai ellenlábasa, Le Pen elvei mentén kell majd politizálnia. Franciaország befelé fordul, saját belpolitikai problémáival lesz elfoglalva, saját nemzeti érdekeit kell majd megvédenie az európai közösségen belül.  

Játszat persze arra is az elnök, hogy tudatosan a kormányozhatatlanság felé sodorja az országot és egy előrehozott választás során próbálja meg meggyőzni a választókat arról, hogy ez az ellenzék sara. Ezzel azonban saját politikai sírját ásná meg, hiszen azt az üzenetet közvetítené az állampolgároknak, hogy az idén úgymond rosszul választottak, amikor nem az ő pártja kapta meg a többséget. Valószínű, hogy még jobban büntetnék, Le Pen és Mélenchon még jobban megerősödne. 

Macron üzenete az volt a kampány során, hogy a franciáknak választaniuk kell közte és a szélsőséges pártok között. Ez a taktika az elnökválasztás során bejött, a parlamenti voksolásnál azonban nagyon csúnyán visszaütött. 

Ugyanezt a sémát még egyszer megpróbálni meglehetősen rossz kilátásokkal járna Macron számára.  Az elnök nem fogadta el miniszterelnöke, Élisabeth Borne lemondását, sőt arra szólította fel, hogy próbáljon meg maga is parlamenti szövetségeseket keresi a többség biztosításához - akár egyes témákhoz törvényjavaslatokhoz kapcsolódóan is. Ennek próbálja a július 5-re tervezett parlamenti bizalmatlansági szavazás, valamint az őszi költségvetési szavazás lesz.