BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új becslés érkezett: nyolc és fél milliárd fővel érhet a csúcsra az emberiség

Korábban és alacsonyabb ponton tetőzhet a föld lakossága, mint eddig gondolták. Egy új tanulmány szerint már az évszázad közepe előtt elérhetjük a 8,5 milliárd fős csúcsot.

A Római Klub megbízásából készült egy új tanulmány, amely a jelenlegi tendenciák alapján vizsgálta a föld lakosságának növekedését. Az eredmény szerint a világ népessége már a század közepe előtt elérheti a 8,5 milliárdos csúcsot, majd onnan gyors csökkenésnek indulhat. Sőt, a csúcspont akár korábban is bekövetkezhet, ha a kormányok növelik az átlagjövedelmeket és az oktatási színvonalat.

sok ember
A föld lakosságának mértékét nagyban befolyásolják a kormányok jóléti intézkedései.
Fotó: Shutterstock

Az új előrejelzés jó hír a környezetnek: a természetre és az éghajlatra nehezedő nyomás kisebb lehet és hamarabb enyhülhet, aminek következtében mérséklődhetnek a társadalmi és politikai feszültségek is.

A feketeleves már elkészült

Ezek valóban jó hírek, ám a környezetkárosítás már megtörtént, amit pedig kezelni kell. Manapság nagyjából 8 milliárdan gyötörjük a Föld nevű bolygó élővilágát és az épített közegünket. A legsúlyosabb károk azonban elsősorban egy gazdag kisebbség túlzott fogyasztásának hatásai.

A csökkenő népességszám ráadásul új problémákat is okozhat. Például elöregedő társadalmat, vagyis egyre kevesebb dolgozónak egyre több időst kell eltartania, és az egészségügynek is nagyobb lesz a terhelése. 

A népesedési bomba nem robban fel, de környezetvédelmi szempontból még mindig jelentős kihívásokkal nézünk szembe. Nagy erőfeszítéseket kell tennünk ahhoz, hogy a túlfogyasztást és a túltermelést kezeljük, amelyek a népességszámnál jelentősebb problémák

– vélekedett Ben Callegari, a tanulmány egyik szerzője.

 

Két forgatókönyv alapján alakulhat a népességszám  

Az ENSZ tavalyi becslése szerint a világ népessége az évszázad közepére eléri a 9,7 milliárd főt, és azt követően még évtizedekig tovább emelkedik. Az új tanulmány szerint, ha minden intézkedés marad a jelenlegi szinten, akkor 2046-ra a föld lakossága 9 milliárd alá, 2100-ra pedig 7,3 milliárdra csökkenhet. Habár ebben az esetben nem lesz ökológiai vagy teljes éghajlati összeomlás, a mélyülő megosztottság miatt az évszázad közepéig nő a regionális társadalmi összeomlások valószínűsége.

Az optimistább forgatókönyv szerint az emberek száma már 2040-ben elérheti a 8,5 milliárdos szintet, 2100-ra pedig 6 milliárdra csökkenhet. 

Ehhez a kormányoknak világszerte új intézkedést kell bevezetniük az egyenlőség javítására a gazdagok adójának növelésétől az oktatásba és a szociális szolgáltatásokba történő befektetésekig.

A számítások szerint ebben az esetben 2050-re az üvegházhatású gázok kibocsátása mintegy 90 százalékkal alacsonyabb lehet a 2020-as szintnél. Az évszázad előrehaladtával a globális hőmérsékletet az iparosodás előtti szinthez képest plusz 2 Celsius-fok alá szoríthatjuk. A rózsás kép pedig folytatódik: a tanulmány szerint ebben az esetben az élővilág fokozatosan helyreáll, és sok helyen ismét virágzásnak indul – idézte a tanulmány szövegét a The Guardian.

Global,Warming,Concept.,A,Tree,Image,Showing,Of,Arid,Land
A természet újjáéledhet, ahogy az idő előrehaladtával kevesebb üvegházhatású gáz lesz a levegőben.
Fotó: Shutterstock

A Római Klub értelmiségiek és üzleti vezetők nonprofit, informális szervezete. Célja az égető globális kérdések megvitatása, amelyek közül az egyik az emberiség jövőjét meghatározó népességrobbanás. A megbízásából készült és hétfőn közzétett új előrejelzést vezető környezettudományi és gazdasági intézmények, úgymint a Potsdami Éghajlati Hatáskutató Intézet, a Stockholmi Ellenálló Képesség Központ és a Norvég Üzleti Iskola készítették. A jelentésben új módszertant használtak, olyan társadalmi és gazdasági tényezőket is figyelembe vettek, amelyek bizonyítottan befolyásolják a születésszámot, úgymint az oktatási szint és az életszínvonal emelése. 

Rohamosan öregszik a népesség Európában és Kínában, Afrika viszont duplázhat

Hatvan éve először fordult elő, hogy Kína lakossága is zsugorodott – nem csak a Nyugat öregszik. Az ENSZ tömeges népességfogyást prognosztizál 2100-ra.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.