Kirobbant az újabb kereskedelmi háború – ismét Európa lehet a vesztes

Kína és az Egyesült Államok szembenállása nem új keletű. Most azonban úgy tűnik, az ázsiai óriás újabb frontot nyit a globális kereskedelmi harcban – Európa is ellenféllé válhat, ugyanis Kína az öreg kontinens zöldátállását aknázhatja alá azzal, hogy megtiltja bizonyos ásványi anyagok exportját.  

– hangsúlyozta  a brüsszeli Bruegel agytröszt kutatója, Simone Tagliapietra. A Nyugatnak legalább egy évtizedre lesz szüksége szerinte ahhoz, hogy elszakadjon a kínai ásványoktól, azaz az ellátási láncok törékenységéből adódó kockázat fojtogatja az uniós törekvéseket.  

A két elem piacát valóban könnyedén átrendezheti Kína, ugyanis a két ásvány legnagyobb termelőjéről van szó. Az unióban feldolgozott gallium 71 százalékát, míg a germániumszükséglet 45 százalékát Kínából fedezik.

A pekingi döntés csupán pár héttel azután született meg, hogy Brüsszel bemutatta új gazdaságbiztonsági csomagját, amelyben központi elem a a kritikus technológiai export felügyelete és a beszerzési láncok divezifikálása. 

Miközben az EU jelentős mértékben függ Kínától, Washington is folyamatosan ösztönzi Európát, hogy távolodjon az ázsiai országtól. 

Egyelőre azonban tény, hogy millió szoros lánc köti össze a blokkot Kínával. Elég csak arra gondolni, hogy a német autógyártók jó része – a Volkswagen, a Mercedes, és a BMW is – erősíti jelenlétét a fejlődő országban. Nemcsak tucatjával építették a gyártóbázisokat, hanem mára a csaknem 1,5 milliárd (!) fős, a polgárosodó, fogyasztói modell felé eltolódó ázsiai országba „menekülnek”, azaz innen várják az értékesítési lehetőségek megugrását, azaz immár nem a hagyományosan jelentős európai piac húzhatja az eladásokat globálisan. Tény, hogy a három gigász több járművet ad el Kínában, mint bármelyik más piacon.

Brüsszeli válasz?

Nagy kérdés, hogy a pekingi döntésre milyen válasz érkezhet. Egyelőre azonban azt sem lehet biztosra venni, hogy egyáltalán tud-e lépni Brüsszel. Ne felejtsük el ugyanis, hogy 

A helyzet mutat hasonlóságot, ugyanis Oroszországgal az EU egyik fő nyersanyag- és energiabeszállítóját veszítette el, és – Ukrajna támogatása mellett – hónapok alatt kellett új energiabeszállítási láncot kiépítenie, amely még pálcikalábakon áll. Nem kell tehát túlságosan nagy képzelőerő ahhoz, hogy reálisan felmérjük, hogy Kínának vagy éppen az uniónak fájna-e jobban a viszony elhidegülése. Az sem lehet mellékes, hogy „hivatalosan” ugyan semleges álláspontra helyezkedett az ázsiai ország az orosz–ukrán konfliktussal kapcsolatban, de valójában Oroszországot támogatja. Nem csatlakozott az uniós embargókhoz sem, és sok más árucikk mellett az orosz olaj egyik legnagyobb vásárlója, nem is beszélve a gazdaság számára szintén fontos gázról.

Látható tehát, hogy

Az Európai bizottság vezetője, Ursula von der Leyen is igen diplomatikusan nyilatkozott a kérdésről, ugyanis azt mondta: „A kockázatokat ki kell szűrni, a kapcsolatokat nem kell megszüntetni.” Hogy ez mit jelent, azt csak találgatni lehet, de annyi bizonyos, hogy alapanyagok híján lelassulhat a napelemek telepítése, és az áruk az egekbe is szökhet.

Vízzel vagy olajjal locsolják a tüzet?

A kínai lépéseket a globális szereplők nem hagyják szó nélkül. Márciusban közösen döntött az Egyesült Államok és az Európai Unió arról, hogy kereskedelmi blokkba tömörülnek, magyarul közösen próbálják a szükséges alapanyagokat beszerezni, így bízva a jobb tárgyalási pozícióban. Emellett például a holland kormány megakadályozta, hogy az ASML Holding, azaz a legfejlettebb csipek gyártósorait szállító, szinte monopóliumhelyzetben lévő vállalat Kínával üzleteljen.

Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a Green Deal létrejöttéhez, azaz ahhoz, hogy az EU 2050-re valóban klímasemlegesen működjön, rengeteg alapanyagra van szükség. Ha ezek beszerzése egyre nehézkesebbé válik, akkor füstbe mehet a zöldterv is.