BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Travel Destination: Madrid spanyol lakásválság hajléktalan

Elözönlötték az utcákat a spanyol hajléktalanok, a turizmus a bűnös

A kiadó lakások és szobák megfizethetetlenné váltak a fiatalok számára. A spanyol lakásválság miatt az utcákat elözönlötték a hajléktalanok, akiknek már a kormány szociális programjai sem tudnak segíteni.

Míg a nyári hónapok áldást jelentenek a lassan talpra álló turizmus számára, addig a spanyol lakásválság egyre nagyobb nyomást helyez a fiatalokra, a meredeken emelkedő bérleti díjak miatt pedig egyre több ember kerül az utcára – írta a Reuters.

Travel Destination: Madrid spanyol lakásválság hajléktalan
Robbanásszerűen nő a hajléktalanok száma a spanyol lakásválság miatt / Fotó: NurPhoto via AFP

A hivatalos adatok alapján a hajléktalanok száma 2012 óta 24 százalékkal, 28 ezer főre emelkedett, bár az ezzel foglalkozó civil szervezetek becslései alapján ez közelebb lehet a 40 ezerhez. A helyzet pedig tovább súlyosbodhat a jövőben, a Spanyol Nemzeti Bank jelentése szerint a bérlakásokban élők 45 százalékát fenyegeti a szegénység vagy a társadalmi kirekesztés veszélye, ami a legmagasabb arány Európában.

Ezzel párhuzamosan a nyári hónapokban a spanyol gazdaság hatalmas lendületet kap a turizmustól – tavaly ez 164 milliárd euróval fűtötte a gazdaságot –, a kormány pedig idén is rekordmennyiségű látogatóra számít. Ez a két ügy azonban szorosan összekapcsolódik.

Az Airbnb és a Booking.com szálláskereső platformok elterjedésével rengeteg lakás rövid távú, turistákat célzó bérleménnyé vált, ahonnan kiszorulnak a spanyol fiatalok.

A „törpeszállodák” elterjedése akkora nyomást gyakorol a lakhatásra, hogy az utóbbi hetekben több tüntetés is kirobbant olyan nagyvárosokban, mint Madrid és Barcelona, ahol a tömeg lépéseket követelt a kormánytól a bérlakások szabályozására és az árak csökkentésére.

Rákaptak a magyar vevők a spanyol ingatlanokra

Jelentősen megnőtt az érdeklődés a spanyolországi ingatlanok iránt Magyarországról az utóbbi két-három évben. A magyar vevők többsége Costa del Sol régióban köt ki, ahol a budapesti és balatoni árakon tud egész évben kiadható lakást vásárolni.

Ráadásul Spanyolország szociális lakásállománya mindössze 1,5 százaléka az otthonoknak, ami messze elmarad a 9 százalékos uniós átlagtól és az egyik legalacsonyabb a kontinensen. A Pedro Sanchez vezette szocialista kormány jelenlegi tervei szerint

  • a következő három évben 184 ezer új lakást építenének fel;
  • 2027-re pedig a szociális lakásállomány elérné az európai átlagot.

A Spanyol Nemzeti Bank becslése szerint azonban további 1,5 millió lakásra lenne szükség ahhoz, hogy ezt a célt elérjék.

Felszín alatt fokozódik a spanyol lakásválság

Az elmúlt évtizedben kontinensszerte jelentősen megnőtt az otthontalanok száma, ám a spanyolországi problémát elrejti, hogy a spanyol fiatalok túlnyomó része hosszabb ideig él a szüleivel és csak nehezen tud albérletbe költözni.

spanyol lakásválság
A kormány az ingatlanfejlesztések fellendítésével oldaná meg a spanyol lakásválságot, ám a jegybank szerint túl kevés házat akarnak építeni / Fotó: AFP

A 18–34 évesek több mint 60 százaléka családi házban él, 2008 és 2022 között pedig a nagy európai gazdaságok közül Spanyolországban nőtt a leggyorsabban a szüleikkel élő fiatalok aránya.

A hajléktalanokat támogató Hogar Sí civil szervezet szerint az ingatlanfejlesztésekre és a kiadó lakásokra vonatkozó szigorú szabályozások is a piacot fojtogatják. Ezek közül a legnagyobb károkat egy pont a bérlőket védő törvény okozza, amely lehetővé teszi, hogy a lakók akár két évig is lakbérfizetés nélkül maradhassanak egy ingatlanban, elrettentve a tulajdonosokat a bérbeadástól.

Ennek kikerülése érdekében a legtöbb bérleti szerződés már olyan díjfizetési garanciákat tartalmaz, amelyeket a szegények és a pályakezdő vagy tanuló fiatalok sem tudnak teljesíteni.

Érdekes módon ezek a szabályok nem vonatkoznak a rövid távú és sokkal biztonságosabb jövedelmet biztosító törpeszálloda-piacra, amely emiatt az elmúlt egy évben 56 százalékkal nőtt meg, tovább szűkítve az állandó lakások kínálatát.

Hiánycikké váltak a megfizethető lakások Európában

Fényévek választják el egymástól Törökországot, Portugáliát és Luxemburgot, ám mindhárom országban egyre nagyobb problémát okoz a megfizethető lakhatások hiánya és az emiatt kialakuló lakhatási válság.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.