BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hidegzuhany érte a horvát turizmust: borzasztóan alakul a szezon

Az elmúlt húsz év legrosszabb szezonjáról beszélnek horvát vendéglátósok, akik szerint hiába nem nőttek az árak tavalyhoz képest, a vendégek mégis elmaradnak.

Valami nagyon nincsen rendben a horvát tengerparton, ha hinni lehet annak, amiről a helyi lapok beszámolnak. A Danas.hr az idei turisztikai szezonról kérdezte az ágazatban tevékenykedő szereplőket, akiktől többnyire lesújtó válaszokat kaptak.

turizmus
Hidegzuhany érte a horvát vendéglátósokat: ez lesz a legrosszabb szezon / Fotó: AFP

Igor Ivancic, akinek fotóüzlete van Crikvenicán, tavaly négy lakást rendezett be. Elmondása szerint a crikvenicai fősétányon az árak ugyanazok, de sokkal rosszabbul működnek, mint tavaly. 

Tavaly július közepén kezdtük a bérbeadást, és azonnal 100 százalékos volt a kihasználtságunk, ez egészen szeptember végéig így is maradt. Idén ezen a napon két lakásunk is üres! Lakástól függően az ár kb. 140-től 150 euróig mozog, pedig minden felújított, egészen luxus

meséli a tulajdonos. 

A lap beszámol arról is, hogy Crikvenicán egy étteremben ebédidőben az ember egy kezén meg tudja számolni, hogy hány asztalnál ülnek vendégek. A fősétányon van, az árak ugyanazok, mint tavaly, pizzát 12 euróért lehet enni. A tulajdonos, Robert Palic nem is rejti véka alá elégedetlenségét: 

„Öt éttermünk van, van egy kis családi szállodánk is vagy 20 éve. A tavalyi évhez képest legalább 40 százalékkal gyengébb a szezon” mutat rá a tulajdonos.

„Ez a legrosszabb szezon”

Megkérdezték tőle, nem tart-e attól, hogy ez lesz az elmúlt 20 év legrosszabb szezonja, amióta turizmussal foglalkozott, és röviden válaszol: 

nem csak hiszem, hogy az lesz, már most az!

A riportból az is kiderül, hogy Crikvenica egyik ötcsillagos szállodájában jelenleg körülbelül 15 százalék üres szoba van. „Nálunk 350-360 euró a szoba ára és ez még emelkedhet is, a kiinduló árról beszélek. A helyzet napról napra változik, mindennap kapunk foglalásokat, így biztosan 95 százalékon lesz hétvége felé néhány napon belül a foglaltság” – magyarázza Sanjin Ilic igazgatóhelyettes.

Az Idegenforgalmi Minisztérium tájékoztatása szerint az év eleje óta nőtt a vendégéjszakák száma, a júliusi pedig megegyezik a tavalyival. Emlékeztetnek, hogy a magánszálláshelyeken idén 23 ezerrel több a férőhely, mint tavaly, így a kínálat nagyobb a keresletnél.

Üres villák és házak, tele szállodák

A selci szállodában az újságírók a fogadáson beszélgettek egy vendéggel, aki Csáktornyáról érkezett, és idén úgy döntött, hogy az apartmanok helyett szállodában száll meg.

„A feleségem megérdemelt egy kis pihenést, hogy ne kelljen főzni, és az egybeesés az, hogy 1977-ben ebben a szállodában voltunk a nászutunkon, ami akkor még a Hotel Varazdin nevet viselte” magyarázza Veselin Bisevac. A pár egy hét pihenésre érkezett a négycsillagos szállodába, ahol egy kétfős szoba 195 euró, ami 8 százalékkal drágább, mint tavaly.

„178 szobánk van a szállodában, ebből négy-öt üres, ami szerintem a nap végére megtelik a Bookingon foglaló vendégekkel, úgyhogy szerintem azok közé tartozunk, akiknek ez a szezon jobb lesz, mint tavaly” – mondta Mihael Jovanovic igazgató, aki nem titkolta elégedettségét.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.