BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Donald Trump már órát is árul

Egyetlen amerikai elnökjelölt sem tette még ilyen szinten pénzzé a nevét.

Donald Trump most egy új karóra-kollekciót is árul, egyes darabok ára eléri a százezer dollárt (35,6 millió forintot). Újabb példa ez arra, hogy a volt elnök és republikánus elnökjelölt úgy használja pénzszerzésre a nevét, ahogyan még senki korábban.

A Donald Trump nevét viselő legdrágább óra százezer dolláros / Fotó: Trumpwatches

Trump a közösségi oldalán jelentette be az új, róla elnevezett órák árusítását, de reklámozott már szinte mindent 59,99 dolláros Bibliától kezdve 299 dolláros edzőcipőkön keresztül 99 dolláros Victory47 parfümig – emlékeztetett tudósításában az Axios.

Az órák Trump szerint kiválóak karácsonyi ajándéknak, az érdeklődőket pedig egyenesen egy linkre irányította, ahol meg lehet vásárolni ezeket. Az órák kiskereskedelmi ára 499 dollár (178 ezer forint), az egyik sorozat, a Tourbillon ára azonban eléri a százezer dollárt, 

de az legalább limitált széria, 147-et árulnak belőle

a CNN beszámolója szerint.

Karácsonyi ajándék

„Ezek az órák igazán különlegesek – imádni fogjátok őket. Ne várjatok sokáig, mert gyorsan elfogynak majd. Szerezd be a Trump órádat most azonnal!” – írta a Truth Social oldalon, ugyanazon a közösségi oldalon, ahol politikai üzeneteket oszt meg támogatóival.

Trump
Senki nem tette még olyan szinten pénzzé a nevét, mint Donald Trump / Fotó: AFP

Nem Trump vagy a cége tervezte, gyártja, terjeszti vagy árulja az órákat, egy TheBestWatchesOnEarth LLC (magyarul: a világ legjobb órái) nevű cég kapott engedélyt a Trump márkanevű a karórák értékesítésére.

Már milliókat kaszált a kampányban

Mióta közel két évvel ezelőtt belépett a versenybe, Trump dollármilliókat kaszált a nevével és képmásával ellátott új termékek eladásával.

Tavaly 7,2 millió dollárt keresett az NFT INT céggel kötött licencszerződéssel, amely „gyűjtőkártyákat” árul.

A héten jelentette be a Trump-érme piacra dobását: a Kriptoworld beszámolója szerint a digitális érméket száz dollárért árulják, mögöttük 99,9 százalékos finomságú ezüst áll fedezetként.

A limitált kiadású érme egyik oldalán Trump arca, a másik oldalán pedig a Fehér Ház látható az In God We Trust (Istenben bízunk) felirattal.

Kamala Harris is jól keres

Az idei kampány azonban valóságos kincsesbányának bizonyult Trump versenytársa, Kamala Harris számára is. Miután Taylor Swift a két elnökjelölt tévévitája után azonnal a támogatásáról biztosította a demokrata jelöltet, a kampány oldalán gyorsan elkeltek a barátságkarperecek, de már gyártják a többit, úgyhogy lehet rendelni; az újabb adag október 15-én kerül piacra.

Jól mentek a kártyák is / Fotó: Collect Trump Cards

Az órákból származó bevétel azonban nem Trump kampánykasszájába megy majd, bár az nem derült ki pontosan, hogy hova – talán az ügyvédekre. Saját nevének monetizálását, kiárusítását egyébként nem Trump csinálta először az elnökjelöltek közül, az régóta bevett dolog. 

Ami újdonság, az a kínált cikkek, például a Biblia, de leginkább az, amilyen szélsőséges szinten csinálja a Trump-kampány

– nyilatkozta korábban az Axiosnak Lawrence Lessig, a Harvard Law School professzora.

Tim Groeling, az UCLA kommunikáció-professzora szerint ez egy módja annak, hogy „pénzt csináljanak az intenzíven elkötelezett rajongókból. A jelöltek márkanevével ellátott árucikkeknek hosszú története van az Egyesült Államokban, de ezek inkább kommunikációs funkciót töltöttek be, az udvarra kitehető táblák, sapkák és lökhárítómatricák voltak – ezeket azonban csak ingyen adhatták az érdeklődőknek” – magyarázta.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.