BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Közös hitelfelvétel helyett a tagállamok mozgásterét kellene bővíteni az európai versenyképességért

Ha az unió dönt a forrásokról, politikai döntésekre számíthatunk. Nagy Márton szerint célszerűbb lenne elengedni a maastrichti kritériumokhoz való túlzott ragaszkodást, ha azt szeretnénk, hogy Európa versenyképes maradjon.

Az Európai Uniónak fel kell vennie a küzdelmet az USA-val és Ázsiával szemben, ezért új versenyképességi paktumra van szükség, amely a soros magyar uniós elnökség napirendjének középpontjában áll – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az OECD nagyköveteinek informális találkozóján tartott előadásában, kiemelve, hogy a versenyképességi fordulathoz jelentős pénzügyi források szükségesek, mert a versenytársak 6-7 százalékos költségvetési hiány vállalásával támogatják gazdaságaikat – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfői közleményéből.

NAGY Márton
Budapest, 2024. szeptember 17.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter előadást tart a Portfolio Finance 2024 konferencián a budapesti Radisson Blu Béke Hotelben 2024. szeptember 17-én.MTI/Kovács Tamás, versenyképes
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A túlzott fiskális szigor miatt versenyhátrányban van az EU

Nagy Márton szerint ezzel szemben az unión belül a fiskális dominancia határozza meg a működést, holott a maastrichti kritériumokhoz való túlzott ragaszkodás a jelenlegi kihívások és a versenyképességi hiányosságok idején jelentős versenyhátrányt okoz.

A tárcavezető szerint kulcskérdés, hogy ki dönt a versenyképességre szánt források elosztásáról, és azok miként állnak rendelkezésre. Bár a Draghi-jelentés a problémákat pontosan meghatározza, az abban foglalt megoldási javaslatokat – a föderalizmus erősítését és a közös hitelfelvételt – hazánk elutasítja, mondván 

az EU politikai alapon osztaná szét a forrásokat. 

Nagy Márton szerint ehelyett a a szükséges pénzügyi eszközöket nemzetállami szinten kell előteremteni, ezt kell segítenie az EU-nak.

A büntetővámok az európai gazdaság számára jelentenek csapást

A miniszter szerint a kínai gyártású elektromos járművek ellen kivetett védővám hatalmas csapást jelent az európai gazdaság, különösen a német autóipar számára, amit jelez az is, hogy öt tagállam – Németország, Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Málta – is ellenezte azt, miközben tizenkét ország tartózkodott a kérdésben. Nagy Márton szerint az intézkedés kereskedelmi hidegháborúhoz vezet, ezért a kivetett vámok hosszú távon is negatívan hatnak majd az unió gazdaságára és versenyképességére.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.