Hurráoptimizmus az európiacon

Az 1999. januári bevezetését követően úgy tűnt, hogy az euró egyirányú devizaként éli majd az életét. Az egységes európai fizetőeszköz pályájának mélypontján értékének egyötödét vesztette már el legnagyobb riválisával, a dollárral szemben, ami különösen a tartósan erős márkához szokott Németország számára okozott jelentős kiábrándultságot. Az eurózóna vezető gazdasága már a közös deviza bevezetését megelőzően is hangoztatta, hogy nem szívesen válik meg presztízsértékű fizetőeszközétől. Most azonban, közel négy és fél év után, talán a lehető legrosszabbkor szerzi meg magának a régió ezt a régen áhított dicsőséget.

Az euró az év eddigi részében, ha pusztán a devizapiaci folyamatokat tekintjük, sikertörténetet tudhat magáénak. Tavaly novemberben még azon izgultunk, hogy árfolyama melyik napon éri el a dollárral szemben a paritást, akár csak pár órára is a napközbeni kereskedelemben. Azután december elején következett a hőn áhított áttörés, azóta pedig az árfolyamgörbe egy-két nagyobb és megannyi kisebb megingást leszámítva folyamatosan felfelé tör. A sajátosan idei jelenségnek számító "eurófória" felett már sokszor és sokan pálcát törtek, az azonban a jelek szerint makacsul kitart, és várhatóan így is tesz még egy darabig. A kurzus már az elmúlt héten megközelítette történelmi csúcsát, amit minden valószínűség szerint napokon belül maga mögött is tud majd. Jósolni persze a jelenlegihez hasonlóan volatilis piaci időszakokban még ilyen egyértelműnek látszó árfolyampálya esetén is kockázatos vállalkozásnak bizonyulhat.

Annak a kérdésnek a megválaszolása, hogy mi táplálja a befektetőkben kialakult eme erős bizalmat, sokáig csak kerülő úton volt lehetséges. Általában nem az euró értékeire, hanem a dollár, illetve az amerikai gazdaság hiányosságaira hivatkozva lehetett csak megfelelő indokot találni. Később az iraki konfliktus, illetve a háború nyújtott kellő támpontot a befektetői döntésekhez, az ugyanis éppen egy gyengén teljesítő gazdasági periódusba hozott fokozott bizonytalanságot. A legtöbb elemző ekkor még a háború lezárultát elegendőnek látta a folyamat megfordításához, ez a jóslat pedig a frontról érkező első biztató hírek hatására beigazolódni is látszott. Az euró ekkor könyvelte el az idei legnagyobb veszteségét a dollárral szemben. Az akkor még az egyéb más - elsősorban részvény- - piacok által közvetített optimizmus azonban tiszavirág-életűnek bizonyult, azóta az euró árfolyamának emelkedése csak még dinamikusabb lett. Az amerikai gazdaságnak a befektetői döntések során korábban háttérbe szoruló fundamentális teljesítménye ismét előtérbe került. Az ország rekordméretű folyó fizetési mérleghiánya sokak szerint csak a dollár jelentős leértékelődésének segítségével lesz orvosolható, így mindenki szabadulni igyekszik a portfóliójában lévő zöldhasúaktól. Ehhez járul még a 40 éves mélyponton lévő amerikai kamatszínvonal is, mely a befektetők szemében különösen vonzóvá teszi az európai kötvénypiaci eszközöket. Ez utóbbi két tényező várhatóan a közeljövőben is meghatározó szerepet játszik majd a kurzus alakulásában, ezért valószínűsíthető, hogy az euró újabb magasságokba tör. Amennyiben azonban erősödnének az európai kamatcsökkentést célzó várakozások, az elképzelhető, hogy önmagában is elegendőnek bizonyul majd az uniós deviza lendületének megtöréséhez.

Az euró a vásárlóerő-paritás alapján nézve a tavalyi alulértékeltségét követően az idén már enyhén túlértékeltté vált a dollárral szemben. A fent említett tényezők azonban több elemző véleménye szerint is elegendőek lesznek ahhoz, hogy egy éven belül újabb 10 százalékkal erősítsék az eurót. A márka az 1985-ös mélypontját követően két éven belül 90 százalékot emelkedett a dollárral szemben, amennyiben egy hasonló szcenárió valósulna meg a jelen esetben is, az 1,6 dollár környékére tornázná fel hamarosan a kurzust. Ez persze a jelen körülmények között igen valószínűtlennek tűnik.

A kérdés persze az, kinek kedvez a jelenlegi állapot. Az USA pénzügyminisztere hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a jelen körülmények között nem tekintik presztízsveszteségnek a dollár gyengülését. Az, hogy az amerikai deviza az elmúlt egy évben közel 25 százalékot esett az euróval szemben, kedvezőbb fénybe helyezi az ország fizetési mérlegének jövőjét. Ugyanez Európában éppen ellentétes következtetésekhez vezet. Az exportáló vállalatok életét jelentősen megnehezíti ez a diadal, jövedelmezőségük romlása pedig nem a legalkalmasabb pillanatban szakad az eurózóna gazdaságának nyakába. A folyamatot némileg csillapíthatná, ha az Európai Központi Bank újabb kamatvágásra szánná el magát.