Felértékelési nyomás Pekingen

A devizapiacokkal kapcsolatos egyik legérdekesebb téma az utóbbi időben a jüan helyzete. Kína tele van meglepetésekkel. Már évekkel ezelőtt 10 százalékot meghaladó GDP-növekedésekről számoltak be, amit akkor kevesen hittek el. Úgy tűnik azonban, hogy az olcsó munkaerő a legmeggyőzőbb érv minden vitás kérdésben. Erre mi sem lehet komolyabb bizonyíték, mint hogy Kína 2002-ben egyedül 103 milliárd dollárral növelte a már amúgy is rekordméretűre duzzadt amerikai kereskedelmi mérleghiányt.

Emellett már az egyébként meglehetősen egocentrikus amerikaiak sem mentek el szó nélkül, egyre több fórumon hangoztatják, hogy ideje lenne felértékelni a jüant. Nem csoda, hiszen az ázsiai ország gyakorlatilag átvette Japán szerepét abban, hogy a legfájdalmasabb sebeket ejti a fizetési mérlegben. Áldásos exporttevékenysége révén Kína csak az utóbbi hónapban több mint 10 milliárd dollárral növelte devizatartalékait, amelynek teljes állománya így már 356 milliárdra rúg.

Az igazi problémát az jelenti, hogy Kína gyakorlatilag sötét ló, azaz szinte semmilyen lépés nem lenne tőlük meglepő. Miközben feltehetően a látszat fenntartása kedvéért erősítenek majd egy keveset a jüan árfolyamán, aligha lehet arra számítani, hogy a közeljövőben feladnák kényelmes helyzetüket és számottevően felértékelnék saját devizájukat. Ráadásul a kínai vezetésnek rendkívül jól jön az export szárnyalása, hiszen az jelentősen mérsékli a munkanélküliséget, ami azonnal látható és érezhető eredmény a lakosság számára. Már csak ezért sem sietnek a Nyugat kedvében járni és felértékelni a jüant.

Ezt pedig minden komolyabb következmény nélkül megtehetik. A devizaspekulánsok között rég elfogadott elmélet, hogy a világon két devizát nem lehet megdönteni, a dollárt és a jüant. Az előbbit a világban betöltött pénzügyi szerepe, míg az utóbbi a gazdaság autark jellege miatt (bár ez talán változik némileg mostanában az igények növekedésével). Kína ugyanis képes lenne eltartani saját magát - mint ahogy ez hosszú ideig így is volt -, és ezért nincs ráutalva kereskedelmi partnereire.

Mindezek mellé azonban érdemes néhány egyéb statisztikát is állítani, amelyek azért lényegesen árnyalják a helyzetet. Az ázsiai ország jelenleg mindössze 4 százalékkal részesedik a világkereskedelemből, miközben kereskedelmi szufficitje 30 milliárd dollár, ami ráadásul évente csökken. Mégpedig azért, mert míg az Egyesült Államokkal szemben óriási Kína bilaterális kereskedelmi többlete, addig a szomszédokkal szemben meglehetősen nagy deficitet termel.

Nemrég még a Federal Reserve Board is úgy gondolta, hogy Kínának még egy jó ideig fenn kell tartania jelenlegi árfolyamrendszerét. A jüan árfolyama a dollárhoz rögzített, és bár a kommunista párt már fontolgatta a deviza lebegtetését, egyelőre túl nagynak találta az azzal járó kockázatokat. Az 1997-es távol-keleti válság ugyanis rámutatott arra, hogy milyen drasztikus hatással van a rögzített árfolyamrendszer feloldása az adott ország bankrendszerére. A kínai bankrendszer pedig még korántsem érett meg arra, hogy szembenézzen a lebegtetés támasztotta kihívásokkal. Bár erről nehéz pontos adatokat beszerezni, egyes elemzők szerint nagyjából 500 milliárd dollárnyi befagyott követelésük van a bankoknak Kínában. Ezért a lebegtetés bevezetése előtt drasztikus reformokra lenne szükség a kínai pénzügyi rendszerben, amire akár még éveket is kell várni.

Mindezzel együtt tagadhatatlan, hogy a gyenge jüan - főként a dollárral szembeni pozíciója folytán - torzítja az árfolyamokat a devizapiacokon. A növekvő amerikai kereskedelmi deficit ugyanis már egy ideje meghatározó tényezője a dollár gyengülésének, ami azt jelenti, hogy a jüan szinte nehezékként lóg a dolláron az euró ellenében.

Az utóbbi hetekben három távol-keleti ország is enyhített árfolyam-politikáján, Dél-Korea, Indonézia és Szingapúr is engedte némileg erősödni saját devizáját a dollár ellenében, igaz, ehhez Japán, az Egyesült Államok és az Európai Unió közös fellépésére volt szükség. Mint a térség meghatározó gazdasága, Japán már az utóbbi egy évben óriási összegeket költött - igaz, többnyire hatástalanul - a jen gyengítésére, az idei évben pedig az intervenció mérete még inkább megugrott. Igaz, Japán helyzete teljesen más, csak a két ország bankrendszerének helyzete mutat némi hasonlóságot. Most talán Kínán a sor, legalábbis a nemzetközi politikai nyomás egyre nagyobb a világ legnépesebb országán. Kérdés azonban, hogy a meglehetősen öntudatos kínai politikai vezetés mikor szánja el magát erre a gesztusra.