Csak Debrecen tartja magát

"?előmozdítani azt a törekvést, hogy a Budapestre centralizált művészet decentralizáltassék" - hirdette programját a Hódmezővásárhelyi Művészeti Társaság a XX. század elején. A hazai kulturális élet egyik legalapvetőbb vonása, a főváros hegemóniája azonban a vásárhelyi és a hozzá hasonló kezdeményezések ellenére ma is változatlan. Kulturális közéletünk eme általános vonása a hazai műkereskedelemnek is nélkülözhetetlen jellemzője: a vidék mind keresleti, mind kínálati szempontból alig említhető tényező a hazai piacon. Mindössze néhány kisebb műkereskedés és antikvárium, ad hoc jelleggel megszervezett jótékonysági árverés, vagy éppen régiségvásár hirdeti a műkereskedelem vidéki jelenlétét. Az egyes régiók műkincspiacának palettáját ritkán színesítik a kereskedelmi galériák árverései.

A vidéki műkereskedelemben az utóbbi évek egyik legjellemzőbb és legnépszerűbb nyilvános fórumának a havi rendszerességgel megrendezett régiségvásárok bizonyultak. A budapesti "etalon", az Ecseri piac mintájára először Pécsett, majd később Győrben, Sopronban, Nyíregyházán és Szegeden jelentek meg ezek az események, amelyeken az egész országra kiterjedő kapcsolatokkal bíró kereskedők kínálják portékájukat. Az egyes vásárok kínálata ugyan meglehetősen szerteágazó, azonban - sajátos folklórjukon túl - egy dologban megegyeznek, nevezetesen abban, hogy a szélesebb közönség elsősorban a kisebb értékű dísztárgyakat, ódon használati eszközöket keresi, s eközben a nagyobb "falatok" rendszerint a profi kereskedők között cserélnek gazdát, hogy aztán később valamelyik budapesti aukciósház árverési kínálatában landoljanak. A komolyabb vidéki gyűjtők is elsősorban a budapesti árverezőházakat részesítik előnyben a műtárgyak vásárlása és értékesítése során, így a vidéki aukciós kezdeményezések leggyakrabban néhány éves kísérletezés után kudarcot vallanak. Ez történt többek között Győrben, ahol több évvel ezelőtt a budapesti Ráday Galéria korábbi tulajdonosai már kísérletet tettek rendszeres árverések rendezésére. Az ingadozó eredmények azonban meghiúsították a hosszú távú terveket: az évente kétszer megrendezett árverések kelendőségi aránya csupán 40-50 százalék körül mozgott. Legutóbb pedig - aukcióinak sikertelensége miatt - egy győri kereskedő galériájának bezárására kényszerült (árveréseinek kelendőségi mutatói mindössze 25 százalék körül mozogtak).

A vidék "passzivitása" közepette kakukktojásnak tekinthető Debrecen. A cívisvárosban egyszerre két galéria rendez a budapesti aukciósházakhoz hasonló gyakorisággal - évente 3-3 alkalommal - árverést. Bár a fővárosiakkal szemben a konkurenciaharc itt inkább rontja az üzleti esélyeket, mégis képesek egyenként 10-50 millió forintos forgalom lebonyolítására. A versengés gyengébb résztvevője a Kölcsey Közművelődési Intézet, mely anyagaival a leggyakrabban 10 millió forint körüli összkikiáltási értéket képvisel. A Kölcseyvel szemben az utóbbi években jelentősen megerősödött Villás Galéria kínálatának összkikiáltási mutatója egy-egy aukción gyakran meghaladja a 20 millió forintot. A cég decemberi árverésén ez az érték elérte a 34 milliót, melyből 90 százalékos kelendőségi mutató mellett több mint 50 millió forintos leütési érték keletkezett. A kiváló összeredmény mellett egy a vidéki piacon abszolút rekordnak számító eredménynek is örülhetett a Villás Galéria: Márffy Ödön Lány kutyával című alkotása 6,5 millió forintért cserélt gazdát.

A ritka kivétel ellenére jól jellemzi a vidéki nagyvárosok műkereskedelmi helyzetét az a tény, hogy a hazánkban egyedülálló módon országos hálózattal bíró BÁV elsősorban a budapesti központi raktárból és a fővárosi üzletek árukészletéből látja el vidéki galériáit. Az is sokatmondó, hogy a nagyvállalat vidékre utaztatott anyagának legnagyobb részét a néhány ezertől a néhány százezer forintig terjedő értékhatáron belül található festmények és műtárgyak teszik ki.