Új otthonunk, a hibrid iroda

Ami a gyerekeknek az iskola, az a felnőtt aktív lakosság nagy részének az iroda: a hely, ahol életünk jelentős részét töltjük el.

Amikor 2005-ben zöldfülűként kereskedelmi ingatlanok bérbeadásával kezdtem foglalkozni, Budapesten elvétve találhattunk modern irodaépületet. A bérelhető irodákat többnyire meglévő ingatlanokban alakították ki a tulajdonosok. Olyan lakásokban például, amelyek nagyobb hasznot ígértek az albérleti piacon elérhetőnél, vagy amelyek ott kisebb eséllyel szállhattak versenyben: gondoljunk egy, a szemközti házakra panorámás tetőtéri ingatlanra egy lakóépület tetején a VI. kerületben, ahol a lift a körgangos ház utolsó emeletéig visz fel, onnan gyalogolni kell. És ha ilyen helyen dolgoztunk, hát mindennap felmásztunk, mivel munkavállalói igényekről alig-alig esett szó. A lényeg elsősorban a munkavégzés helye volt: hogy együtt lehessen dolgozni egy nagy egybefüggő térben vagy egy kisebb cellákra felparcellázottban. 

Az utóbbi húsz évben aztán az irodaházak valósággal ellepték Budapestet, és erre meg is volt az igény. Irodatrendek váltogatták egymást, a munkavállalók pedig megtanulták megszeretni az éppen aktuálisat: jó volt a cellás irodában dolgozni, ahogy az open space-hez is alkalmazkodtak, befogadták a üveghomlokzatú épületeket, az álpadlót és az álmennyezetet. 

A munkaadók egyre bátrabban írtak alá hosszú távú bérleti szerződéseket, cserébe nagy bérbeadói hozzájárulásokat, bérletmentes hónapokat kérve és kapva a bérbeadóktól. Egyes irodafejlesztésekkel új városrészek nőttek ki a földből, más területek „csak” átalakultak a beruházások hatására, hiszen az irodaprojektek lakóépületek, hotelek, bevásárlóközpontok létrehozását indukálták. Miközben a tömegközlekedés fejlesztésére is hatással voltak, az igazán nívós irodák a legtehetségesebb munkavállalók elérésének és megtartásának fő eszközeivé váltak a munkaerőpiaci versenyben. Ezekben a terekben természetesen a korábbinál lényegesen nagyobb hangsúllyal jelentek meg az ott dolgozók igényei – bár ezek artikulációja eleinte leginkább abban mutatkozott meg, hogy a dolgozók akkor is visszakövetelték a nyitható ablakokat, amikor azok nyitható résekké zsugorodtak a modern irodaházakban. 

Ebbe az idilli állapotba robbant be 2020 elején a Covid–19, hogy egyik percről a másikra zavarjon haza mindenkit az irodákból. A munkaadók annyira túlreagálták a dolgot, annyira új világot vizionált mindenki, hogy az irodaházak sötét lovagjai, köztük hatalmas, globális operációval rendelkező multinacionális cégek vezetői hirdették kórusban: „Sosem térünk vissza az irodákba.” Ebből adódóan tömegesen rendelték el az irodák és a bérlemények teljes felülvizsgálatát, a bérleti szerződések megszüntetését.

De hiába kiáltották ki fokozottan veszélyeztetett fajnak, az iroda nem halt ki. Inkább átalakult, hibridizálódott. Átvette azt a munkaerőpiaci pulzálást, amely a pandémia óta jellemző, és ettől sokkal flexibilisebbé vált. Olyanná, mint a jó öszvér: erős, ellenálló, rugalmasan alkalmazkodik a terepviszonyokhoz, a legmeredekebb kaptató sem jelenthet számára akadályt. Egy jó irodaház és benne a jó irodák izgalmasak, rugalmasan alakíthatók, energiákkal vannak tele, fenntarthatók, jövőbiztosak, modernek, teljesen függetlenül attól, hogy egy százéves ingatlanban alakították ki őket, vagy egy teljesen új épület nyolcadik szintjén.

Manapság már tényleg az otthoni komfortot nyújtó, sőt az meghaladó irodaterekbe csábítják vissza a dolgozókat a munkaadók, egyre tendenciózusabban: a KPMG 2024-es CEO Outlook kiadványa szerint a vállalatvezetők 83 százaléka számít arra, hogy a következő három évben teljes mértékben visszatérnek az irodába a munkavállalók. Mi több, a válaszadók 87 százaléka ezt munkahelyi kedvezményekkel, fizetésemelésekkel vagy előléptetéssel is kész jutalmazni.

Ez az iroda azonban már nem az az iroda, amely húsz évvel ezelőtt volt. Sokkal inkább olyan terek, amelyek kiszolgálják a munkavállalók, közülük is különösen a fiatalabbak azon igényét, hogy személyes meggyőződésüket könnyebben tudják összehangolni a vállalati célokkal. Olyan irodák, amelyek biztosítják az elvárt rugalmasságot a munkarendben éppúgy, mint a munka és a magánélet egyensúlyának fenntartásában.