Lebegő jüan: ki van mellette?

Skizofrén helyzetben tudhatják magukat a kínai gazdaságpolitikusok árfolyam-politikájuk nemzetközi megítélését illetően. A nyugat-európai, de különösen a tengerentúli gazdasági vezetők hosszú ideje arra ösztönzik a világ legnépesebb országának kormányát, hogy enyhítsen szigorú árfolyam-politikáján, és engedjen némi teret a jüan felértékelődésének. A kérés számtalan nemzetközi konferencia és megannyi kétoldalú egyeztetés ellenére hosszú ideig süket fülekre talált, most azonban az ázsiai ország késznek tűnik a változtatásra. Furcsa mód azonban a napokban éppen Alan Greenspan, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke hívta fel saját kormánya figyelmét arra, hogy ez a lépés a vártnál nagyobb kockázatot jelenthet az amerikai gazdaság számára.

Napjaink amerikai gazdaságpolitikájának egyik kulcskérdése az ország külkereskedelmi deficitjének csökkentése. A hiányhoz a Kínával folytatott kereskedelem 2002-ben önmagában 103 milliárd dollárral járult hozzá, nem véletlen tehát, hogy az amerikai vállalati lobbi a gyenge jüan által biztosított kínai versenyelőny felszámolására törekszik. Az ázsiai ország 1994-ben rögzítette devizáját a dollárhoz, a mai átváltási kulcsot pedig 1995-ben dolláronként 8,227 jüanban határozták meg. Azóta a gazdaság rendkívül dinamikus növekedést mutat, az akár 10 százalék fölé is ugró GDP-dinamika befogására a "fejlett világ" gazdaságai számára remény sem mutatkozik.

Mindezek ellenére Alan Greenspan úgy látja, hogy a jüan szabad lebegtetése ma még a gyenge kínai bankrendszer miatt kivihetetlen. Szakértők úgy becsülik, hogy a kínai hitelintézetek kinnlevőségeinek közel fele behajthatatlan tartozás. Ahhoz tehát, hogy a bankszektor hoszszabb távon is működőképes maradjon, rendkívül nagy szükség van ezen intézményeknek a már meglévő betétállományra, illetve annak folyamatos növelésére. A szabadon lebegő árfolyamrezsim bevezetése ugyanakkor a rögzítettség felszámolása mellett számos ma még meglévő árfolyam-befolyásoló korlátozás megszüntetésével is együtt kell járjon: többek között fel kell számolni a tőkekivonásra vonatkozó azon megkötéseket is, melyek ma még nagyban hozzájárulnak a rendszer fenntarthatóságához. Ezen korlátok eltörlése ugyanakkor vélhetően nagymértékű tőkekiáramlást, illetve a kínai betétek felszámolását eredményezné, aláásva ezzel a hitelintézetek működőképességét. A maestro úgy látja, hogy egy ilyen méretű piac instabilitása az egész világgazdaságban egyensúlyvesztést eredményezhet, ezen túlmenően pedig kedvezőtlenül érintheti az amerikai munkaerőpiac helyzetét is. Greenspan tehát a konverzió lassabb, megfontoltabb útját tartaná megfelelőnek.

A devizakereskedők szinte azonnal reagáltak a hírre, és a jüan határidős jegyzése - ami azt mutatja, mennyit érne a dollár egy év múlva, ha addig szabadon lebegővé alakítanák az árfolyamrendszert - és a rögzített árfolyam közötti rést érezhetően szűkítették. Úgy tűnik, a lassú átalakulás útját a piac is hitelesebbnek tartja.

Ezt az utat a kínaiak minden komolyabb következmény nélkül választhatják. A devizaspekulánsok között rég elfogadott elmélet, hogy a világon két devizát nem lehet megdönteni, a dollárt és a jüant. Az előbbit a világban betöltött pénzügyi szerepe, míg az utóbbi a gazdaság autark jellege miatt (bár ez talán némileg változik mostanában az igények növekedésével). Kína ugyanis képes lenne eltartani saját magát - mint ahogy ez hosszú ideig így is volt -, és ezért nincs ráutalva kereskedelmi partnereire.

Mindezek mellé azonban érdemes néhány egyéb statisztikát is állítani, amelyek azért lényegesen árnyalják a helyzetet. Az ázsiai ország jelenleg mindössze 4 százalékkal részesedik a világkereskedelemből, miközben kereskedelmi szufficitje 30 milliárd dollár, ami ráadásul évente csökken. Mégpedig azért, mert míg az Egyesült Államokkal szemben óriási Kína bilaterális kereskedelmi többlete, addig a szomszédokkal szemben meglehetősen nagy deficitet termel.

Mindezzel együtt tagadhatatlan, hogy a gyenge jüan - főként a dollárral szembeni pozíciója folytán - torzítja az árfolyamokat a devizapiacokon. A növekvő amerikai kereskedelmi deficit ugyanis már egy ideje meghatározó tényezője a dollár gyengülésének, ami azt jelenti, hogy a jüan szinte nehezékként lóg a dolláron az euró ellenében.

Az elmúlt évben több távol-keleti ország is enyhített árfolyam-politikáján, így Dél-Korea, Indonézia és Szingapúr is engedte némileg erősödni saját devizáját a dollár ellenében, igaz, ehhez Japán, az Egyesült Államok és az Európai Unió közös fellépésére volt szükség. Mint a térség meghatározó gazdasága, Japán már az utóbbi másfél évben óriási összegeket költött a jen gyengítésére, az utóbbi időkben pedig az intervenció mérete még inkább megugrott. Igaz, Japán helyzete teljesen más, csak a két ország bankrendszerének helyzete mutat némi hasonlóságot. Most talán Kínán a sor, legalábbis a nemzetközi politikai nyomás egyre nagyobb a világ legnépesebb országán.