Népi műalkotások szerelmesei

A néprajzi tárgyak gyűjtése Magyarországon a hatvanas-hetvenes években élte fénykorát. A legtöbb gyűjtő - akik között vasúti dolgozók ugyanúgy voltak, mint művészek, mérnökök, vagy éppen tanáremberek - idehaza és a Kárpát-medence országaiban, a vidéket járva gyűjtötték be kincseiket akkor, amikor a társadalmi szintű emlékmentés gondolata még szinte fel sem merült. A lelőhelyeknek a nyolcvanas években megfigyelhető kimerülését követően a néprajzi tárgyak adásvétele az erre szakosodott üzletek és az aukciók világába tevődött át. Ezzel egyidejűleg csökkent a gyűjtők száma, illetve akik maradtak, azok más műtárgytípusokra is kiterjesztették érdeklődési körüket.

Ma a legkomolyabb és legelszántabb gyűjtők tábora mindössze 20-30 főre tehető - tudta meg lapunk Vörösváry Ferenctől. Jellemző, hogy míg a vidéki gyűjtők között a legtöbben tájegység szerint bővítik kollekciójukat, addig a fővárosi gyűjtők előszeretettel koncentrálnak az egész Kárpát-medencére. Ugyanakkor az aukciókat szép számban látogatják olyan vásárlók is, akik hétvégi házuk vagy vidéki "tanyájuk" berendezéséhez, díszítéséhez vásárolnak néprajzi tárgyakat vagy éppen bútorokat.

Vörösváry rámutat: mivel a zömében kisebb értékű tárgyakat felvonultató néprajzi árverések nem járnak különösebb üzleti sikerrel, rendszerint más tárgykörökkel - a BÁV esetében ékszerekkel, míg a Nagyházinál leggyakrabban szőnyegekkel - együtt kerül a műfaj árverésre. Ugyanakkor megrendezésükhöz mindenképp szükség van arra is, hogy az adott aukciósház kötődjön a témához - tette hozzá a szakember. Jelentősebb sikerrel elsősorban azok az anyagok szerepelnek, amelyek komplett gyűjteményeket foglalnak magukba, hiszen ezeken lényegesen nagyobb számú kvalitásos tárgy fordul elő. Az elmúlt héten megrendezett néprajzi BÁV-, illetve Nagyházi-árverések gerincét épp egy-egy ilyen gyűjtemény jelentette: utóbbi cég az európai, valamit az egyesült államokbeli műkereskedelemben fellelt néprajzi darabokból létrejött Szarvasy-gyűjteményt árverezte, míg a BÁV a budapesti Varga Vince-gyűjteményre építette aukcióját. Szerencsés módon tematikailag sem zavarta egymást a két árverés, hisz míg a BÁV aukciójának legnagyobb vonzerejét a szakrális, ún. búcsúmunkák jelentették, addig a Nagyházinál az érdeklődés középpontjában a kerámiák álltak.

A BÁV árverésén elsősorban faszobrok - főként mariazelli és sasvári munkák -, valamint több kiváló provinciális alkotás szerepelt sikeresen, melyek jócskán a tárgyak napi forgalmi értéke felett teljesítettek. Ugyancsak remek eredményeket értek el a hollóházi és bélapátfalvai tányérok is - folytatta elemzését a szakember -; ezek elsősorban annak köszönhetik sikerüket, hogy az aukcionált darabok feliratozottak voltak. Jelentős eredményeket értek el a kályhacsempék, így például a szász figurális csempék, vagy a 100 ezer forintos leütési árával hazai rekordnak számító moldvai Hucul csempe. Ezek főként annak köszönhették kelendőségüket, hogy átlagos bokályokkal már telítődött a piac.

A Nagyházi-árverés favoritjai a fajanszedények voltak. Közülük is kiemelkedő leütési árat ért el az az 1665-ben készült, igen jó kvalitású és állapotú habán fűszertartó, melyet újdonsült tulajdonosa 3 millió forintos leütési áron tudott megszerezni. A fűszertartóhoz hasonlóan remekül teljesített egy kétszarvasos habán korsó, valamint egy oroszlános bokály is. Vörösváry külön kiemelte: talán Kapolcs község és a Káli-medence utóbbi években kivívott népszerűségének köszönhető, hogy a kapolcsi takácscéh számára készült korsó meglepően jól szerepelt (600 ezer forint). Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a becses darab ezúttal visszakerül származási helyére. A kerámiák mellett igen jó eredménnyel zárták az estét a pásztormunkák (szaru sótartó 380 ezer forint), melyek nemegyszer a becsérték többszöröséért keltek el.