A néprajzi tárgyak gyűjtése Magyarországon a hatvanas-hetvenes években élte fénykorát. A legtöbb gyűjtő - akik között vasúti dolgozók ugyanúgy voltak, mint művészek, mérnökök, vagy éppen tanáremberek - idehaza és a Kárpát-medence országaiban, a vidéket járva gyűjtötték be kincseiket akkor, amikor a társadalmi szintű emlékmentés gondolata még szinte fel sem merült. A lelőhelyeknek a nyolcvanas években megfigyelhető kimerülését követően a néprajzi tárgyak adásvétele az erre szakosodott üzletek és az aukciók világába tevődött át. Ezzel egyidejűleg csökkent a gyűjtők száma, illetve akik maradtak, azok más műtárgytípusokra is kiterjesztették érdeklődési körüket.
Ma a legkomolyabb és legelszántabb gyűjtők tábora mindössze 20-30 főre tehető - tudta meg lapunk Vörösváry Ferenctől. Jellemző, hogy míg a vidéki gyűjtők között a legtöbben tájegység szerint bővítik kollekciójukat, addig a fővárosi gyűjtők előszeretettel koncentrálnak az egész Kárpát-medencére. Ugyanakkor az aukciókat szép számban látogatják olyan vásárlók is, akik hétvégi házuk vagy vidéki "tanyájuk" berendezéséhez, díszítéséhez vásárolnak néprajzi tárgyakat vagy éppen bútorokat.
Vörösváry rámutat: mivel a zömében kisebb értékű tárgyakat felvonultató néprajzi árverések nem járnak különösebb üzleti sikerrel, rendszerint más tárgykörökkel - a BÁV esetében ékszerekkel, míg a Nagyházinál leggyakrabban szőnyegekkel - együtt kerül a műfaj árverésre. Ugyanakkor megrendezésükhöz mindenképp szükség van arra is, hogy az adott aukciósház kötődjön a témához - tette hozzá a szakember. Jelentősebb sikerrel elsősorban azok az anyagok szerepelnek, amelyek komplett gyűjteményeket foglalnak magukba, hiszen ezeken lényegesen nagyobb számú kvalitásos tárgy fordul elő. Az elmúlt héten megrendezett néprajzi BÁV-, illetve Nagyházi-árverések gerincét épp egy-egy ilyen gyűjtemény jelentette: utóbbi cég az európai, valamit az egyesült államokbeli műkereskedelemben fellelt néprajzi darabokból létrejött Szarvasy-gyűjteményt árverezte, míg a BÁV a budapesti Varga Vince-gyűjteményre építette aukcióját. Szerencsés módon tematikailag sem zavarta egymást a két árverés, hisz míg a BÁV aukciójának legnagyobb vonzerejét a szakrális, ún. búcsúmunkák jelentették, addig a Nagyházinál az érdeklődés középpontjában a kerámiák álltak.
A BÁV árverésén elsősorban faszobrok - főként mariazelli és sasvári munkák -, valamint több kiváló provinciális alkotás szerepelt sikeresen, melyek jócskán a tárgyak napi forgalmi értéke felett teljesítettek. Ugyancsak remek eredményeket értek el a hollóházi és bélapátfalvai tányérok is - folytatta elemzését a szakember -; ezek elsősorban annak köszönhetik sikerüket, hogy az aukcionált darabok feliratozottak voltak. Jelentős eredményeket értek el a kályhacsempék, így például a szász figurális csempék, vagy a 100 ezer forintos leütési árával hazai rekordnak számító moldvai Hucul csempe. Ezek főként annak köszönhették kelendőségüket, hogy átlagos bokályokkal már telítődött a piac.
A Nagyházi-árverés favoritjai a fajanszedények voltak. Közülük is kiemelkedő leütési árat ért el az az 1665-ben készült, igen jó kvalitású és állapotú habán fűszertartó, melyet újdonsült tulajdonosa 3 millió forintos leütési áron tudott megszerezni. A fűszertartóhoz hasonlóan remekül teljesített egy kétszarvasos habán korsó, valamint egy oroszlános bokály is. Vörösváry külön kiemelte: talán Kapolcs község és a Káli-medence utóbbi években kivívott népszerűségének köszönhető, hogy a kapolcsi takácscéh számára készült korsó meglepően jól szerepelt (600 ezer forint). Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a becses darab ezúttal visszakerül származási helyére. A kerámiák mellett igen jó eredménnyel zárták az estét a pásztormunkák (szaru sótartó 380 ezer forint), melyek nemegyszer a becsérték többszöröséért keltek el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.