Aktív szerepre törő alapkezelők

A GlaxoSmithKline vezérigazgatói fizetésének "megfékezése", az ITV elnökének eltávolítása, a Sainsbury igazgatósága vezérigazgatóra tett javaslatának megvétózása, a Disney elnök-vezérigazgatójának, Michael Eisnernek az elnöki tisztségtől való megszégyenítő megfosztása - egy közös van bennük: a pénzügyi befektetők erőteljes fellépése.

A részvénytársaságok vezetésében bekövetkező újabb fejezetnek lehetünk tanúi? - vetődhet fel a kérdés a részvényesi kör aktív szerepvállalását látván. Az elmúlt évtizedeket több szakasz is jellemezte - fogalmaz a Finan-

cial Times. Kezdetben a megválasztott menedzseri kör váltotta fel az alapítókat, amit a részvényesek higgadtan vettek tudomásul. Egyúttal azt is csendben figyelték, hogy a vezetők felépítik saját kis birodalmukat, és igyekeznek gyorsan meggazdagodni, figyelmen kívül hagyva a hosszú távon gondolkodó részvényesek érdekeit. Majd következett egy újabb fázis: az 1980-as években megjelent egy új generáció, amely a régi konglomerátumok átszervezését tartotta szem előtt. A részvényesi kör pedig vajmi kevés lojalitást mutatott a menedzsment irányába, amint jött egy kedvező ajánlat, túladtak a csomagjukon. Az 1990-es éveket a részvényesi opciók jellemezték: a vezetők és a befektetők látszólag egy oldalon álltak. Megjelent ugyan a színen a részvényesi érték (shareholder value) fogalma, ám a cél változatlanul a birodalom kiépítése volt. Némi változás azért történt, hiszen privát repülőgépek helyett a vezetők a rövid távú árfolyam-alakulásra koncentráltak, ami lehetővé tette a részvényárak feltornázását, miközben a vállalat hosszú távú kilátásai meglehetősen bizonytalanná váltak.

Ennek a periódusnak több tényező együttes hatása vetett véget. A részvénypiacok 2000- 2003 közötti lejtmenete idején a részvényesek egyre kritikusabban figyelték a cégvezetés tevékenységét. Hiszen amikor a részvényárfolyamok évi 20 százalékkal erősödnek, a menedzsment fizetése és a részvényopciók meglehetősen kis tételnek tűntek a befektetők szemében ahhoz, hogy mélyebben foglalkozzanak vele. Ám egy besszidőszakban már jóval nagyobb súllyal esnek latba, főként amikor a vezetők nagyobb és nagyobb szeletet hasítanak ki az egyre fogyó tortából.

Az Enron és a WorldCom esete is azt bizonyítja, hogy a kontroll nélküli vezetők az összeomlás szélére tudják sodorni a céget. A sort még lehetne folytatni. Kérdés persze, hogy a tőzsdecégek százaiban, ezreiben részvénypakettet birtokló intézményi befektetők hogyan tudják folyamatosan figyelemmel kísérni, mi is játszódik le a cégek élén. Lehetőségként felmerülhet, hogy vállalat kormányzásra (angol szakszóval corporate governance) szakosodott osztályt hoznak létre. Ez azonban nemcsak pluszköltséget jelentene, hanem időrabló is lenne. Az eredmény pedig a hozamban csapódna le. Más vélemények szerint azonban ez éppen hogy kedvezően hatna a teljesítményre, ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az aktív fellépésből igazán a többi részvényes profitálna, hiszen esetükben nincs költség.

Speciális helyzetben vannak a hedge fundok is, hiszen egyrészt nincs szakember-kapacitásuk arra, hogy az egyes társaságok menedzsmentjének megmozdulásait nyomon kövessék, másrészt erre idejük sem igen van, hiszen befektetési politikájukból fakadóan rövid távon gondolkodnak egy-egy részvényben.

Tény, a befektetők nem tudnak minden egyes "csatában" részt venni, illetve kontrollálni a túlzott hatalomra törő vezérigazgató minden egyes megmozdulását, ám a legfontosabb megmozdulásokban talán szerepet tudnak vállalni. A Sainsburyben például az igazgatóság megtanulta, hogy mielőtt elnököt választanának, talán szerencsés volna a jelölt személyéről a befektetőket is megkérdezni. A Glaxo esete azt mutatja, hogy a társaság szerény teljesítménye mellett aligha lehet lenyomni a részvényesek torkán egy kiugró fizetési konstrukciót. A Disney azonban mérföldkőnek tekinthető: az 1980-as évek végén, 90-es évek elején Eisner - a részvényesek legnagyobb megelégedettségére - jó választásnak bizonyult. Ám amikor megváltoztak a társaság pénzügyi számai, lemorzsolódott a felső vezetés, úgy vált Eisner dominanciája egyre elviselhetetlenebbé a befektetők számára. A többi már ismert.