Tucatórától a Philippe Patekig

Az idő pénz, tartja a mondás, ám sokáig az idő mérése sem volt olcsó mulatság. A kvarcórák 70-es évekbeli térnyerése óta az óra egyre inkább divat- és tömegcikk. Száz éve azonban még az órák apáról fiúra szálltak, míg napjainkban már olyan szerkezetek készülnek, amelyek nem is javíthatóak, s ha meghibásodnak, akkor csak a szeméttelepen végezhetik.

Kevés olyan gyűjtői kategória van - talán csak a sportautók képeznek kivételt -, amelynek értéke, sőt a tárgyak egyszerű létrejötte is ilyen szorosan összefonódna a technika fejlődésével, mint az óráknál. Az idő mérésére számtalan kísérlet történt már az ókortól kezdve, építettek víz- és homokórákat, gyertya- és illatórákat, de az a szerkezet, amit ma órának nevezünk - tehát aminek kerekeit egy súly hatására lecsavaradó mechanizmus vagy rugó tartja mozgásban - 1235-ben született meg, és (bár az első szerkezet nem maradt meg, csak a leírása) ekkortól már valóban óráról beszélhetünk.

A 16. században a szerkezet kisebb lett, megszületett a hordozható óra. A napi félórás késéssel vagy éppen sietéssel működő zsebórák azonban még inkább ékszerként, mint időmérő eszközként működtek, csak a tehetősek engedhették meg maguknak. Az órásmesterek is egyre nagyobb megbecsültségre tettek szert, ami az órákon is nyomott hagyott. A mesterek szignózták gyártmányaikat, de nemcsak büszkeségből, hanem azért is, mert az ipar fellendülésével a hamisítók és a hamisítványok is megjelentek. Az ezt követő évszázadokban készítettek szoborórát, keretórát, gyűrűórát, álló-, fali- és asztali órát, kandalló- és táblaórát, hogy csak pár példát említsünk.

A leendő gyűjtőre ily módon számos, olcsónak nem nevezhető műtárgy vár, amelyek megvásárlásakor rengeteg szempont érvényesülhet, és rengeteg bevált szempont nem nyújt fogódzót. Alapvetően elmondható, hogy az óráknál - sok más műtárgy-kategóriához hasonlóan - a kor önmagában nem jelent értéket, ahogy a típus, vagy a nemesfém tok és szíj sem. Az óra szerkezete, számlapja és tokja, bár külön-külön is lehet értékes, az igazán értékes óráknál a három rész együttesen adja ki a tárgy értékét. Míg egy 1680-ból származó francia ezüsttokos orsójáratú zsebóra ára a 6-7000 eurót (1,5-1,75 millió forint) is elérheti, addig egy 1910-ben készült fémtokos cilinderjáratú zsebórát már 15-20 ezer forintért is megvásárolhatunk, mindemellett ugyanezen korszakból is akad zsebóra 35 ezer euróért (8,75 millió forint) is. Bár minden óra egyedi eset, az ár felbecsülésénél biztos pontot jelenthet az óra funkcióinak száma és a szerkezet minősége. Míg egy 19. század végi felesütős ónémet falióra 70-100 ezer forintot ér, addig ugyanezen terület és korszak negyedütős faliórájáért több mint 150 ezer forintot is ki kell adnunk, az egy hónapig járó változat ára pedig már több száz ezer forint is lehet.

Bizonyos típusoknál azonban pont a külcsín az értéknövelő tényező. Ebbe a kategóriába tartoznak a kandallóórák, melyek ára 30 ezertől 3 millió forintig terjed, attól függően, hogy mikor, mely területen gyártották, milyen kiegészítők, szobrok tartoznak hozzá, s hogy azoknak milyen a művészi kidolgozása, esetleg zománcozottak-e.

Ennyiféle szempont után jogosan merül fel a kérdés, hogy melyik óra a jó befektetés. Ha egy mondatban kívánnánk összefoglalni, akkor azt mondhatjuk, hogy ami egykor drága volt, az mindig drága lesz - bár néha ebben a tekintetben is érhetik meglepetések az embert. Egy Miklós utcai órásbolt könyvelése szerint 1959-ben egy aranytokos Schaffhausen karóra 8600, egy fémtokos 3080 forintba, míg egy fémtokos Doxa karóra 1960 forintba került. Napjainkban ugyanezen órák ára megközelítőleg a következőképpen alakul: a Schaffhausen aranytokos karóra 170-250 ezer, a fémtokos 100 ezer, míg az oly sokáig szinte kultikus tiszteletnek örvendő Doxa ára a 10 ezer forintot sem éri el.

A Philippe Patek név hallatán több mint száz éve dobban meg az óragyűjtők szíve, így érdemes közelebbről is szemügyre venni a neves cég és az általa készített órák történetét. Napjaink egyik legnagyobb, luxusórákat gyártó cégét Antoni Patek lengyel emigráns katonatiszt alapította, aki a lengyel szabadságharc utáni emigrációs hullámmal érkezett Svájcba. 1839-ben Franciszek Czapek órásmesterrel megalapította a genfi székhelyű Patek, Czapek & Co. vállalatot. A fordulat 1845-ben következett be, amikor Czapek helyére a francia Adrien Philipe órásmester került, aki 1842-ben megalkotta az első felhúzós órát. Ezzel a társulással nemcsak egy jól csengő márkanév született meg, de új korszak vette kezdetét az órakészítésben. Az 1929-es világválságot követően Patek eladta a céget a Stein családnak, akik azóta tulajdonosai. A cég székhelye még mindig Genfben van, s az évek alatt sem a minőség, sem a név nem kopott meg. Egy-egy Patek óra napjainkban is kilenc hónapig készül, és a minőségnek bizony borsos ára van: az új modellek ára 8-10 ezer dollár körül kezdődik, de egy bonyolult szerkezet vagy a pluszfunkciók ennek az árnak a többszörösét is eredményezhetik. S a karbantartás sem olcsó. A Philippe Patek szerkezetek jellemzője, hogy nincs bennük szabályzó, így csak szakszervizben javíthatók. Egy egyszerű szerviz díja kvarcóra esetében 490 svájci frank (kb. 80 000 forint), mechanikus szerkezetnél 620 (kb. 102 000 forint), automata óra esetén pedig 720 (kb. 118 000 forint) frank.