Kiállítás magyar magángyűjtemények kincseiből

Virág Judit elmondta, hogy az eredetileg csak egynek tervezett, ám időközben éppen a fellelt anyag bősége miatt "megduplázott" tárlat anyaggyűjtése során nagyon sok lakásban járhatott munkatársaival, hiszen a gyűjtők általában kedvezően fogadták a hiánypótló kiállítás ötletét, olyannyira, hogy összesen mintegy nyolcszáz képet ajánlottak fel a galériának nyilvános bemutatásra. Művészettörténészként azt is rögtön hozzátette: mindig nagy öröm, ha a szakember olyan képeket láthat, amelyeket ismer ugyan az irodalomból, esetleg reprodukálva már látta is őket, de "élőben", a maguk valóságában még soha. Márpedig a mostani gyűjtés során nem egy olyan festmény is előkerült, amelyeket a szakirodalom jelenleg elveszettként vagy lappangóként tart nyilván. Ezek okozzák majd a legnagyobb szenzációt - hangsúlyozta Virág Judit -, de lesz jó néhány olyan kép is, amelyekről lehetett tudni, hogy léteznek, csak eddig élőben soha nem voltak láthatók. Van olyan is közöttük, amelyiket egyetlen, gyufacímke nagyságú, fekete-fehér fotó alapján lehetett csak ismerni.

Példaként Virág Judit elmesélte, hogy a Nemzeti Galéria tavalyi, nagy sikerű Mednyánszky-kiállítás rendezőjének, Markója Csillának is tudott a kiállítás és a katalógus elkészülte után előkerült két olyan Mednyánszky-képet mutatni, amelyeket a szakértő hosszú évek óta keresett, és már minden reményt feladva le is tett megtalálásukról. Ráadásul mindkettő nagyméretű alapmű, amelyekről Mednyánszky század eleji monográfusa, Malonyay Dezső is hosszan ír. De ugyanígy például Rum Attilának - aki éppen most ír monográfiát Czigány Dezsőről - is hat olyan, eddig ismeretlen Czigány Dezső-képet tudott mutatni, amelyeket így a szerző be tud majd emelni az életműbe. De olyan nagyméretű, "kukoricás" Rippl-Rónai-olajképek is láthatók lesznek a Mű-Terem Galéria falain, amelyek előtt már most az egész szakma tátott szájjal áll - fogalmaz Virág Judit.

A hazai magángyűjtemények összetételével kapcsolatban elmondta: járt olyan lakásokban is, ahol "csak" egy-egy fantasztikus kép volt, amelyeket féltve őriznek, mint "a" családi vagyont, de volt olyan helyeken is, ahol tucatjával vannak Szőnyik, Berények, Czigány Dezsők, Kmettyk, Kádárok. A gyűjtés - ha valaki teljesen kívülállóként fog hozzá - általában ötletszerűen indul: a kezdők egyszerűen azt veszik meg, ami tetszik nekik, aztán csak ha már felépült egy kisebb kollekció, akkor válik tervszerűbbé a dolog. (Ez szerencsés esetben szakember bevonását is jelentheti.) Lehet például egyes festészeti iskolákat gyűjteni, lehet valamely korszak műveire szakosodni, vagy "neveket", illetve bizonyos témákat gyűjteni. Virág Judit szerint a legfontosabb az, hogy ha valaki tényleg komolyan gondolja a gyűjtést, akkor azt átgondoltan tegye, hiszen - mint hangsúlyozza - a gyűjtemény a gyűjtőjét is minősíti: a kollekció hitvallás, életmű, egyfajta "önéletrajz" is.

A köztudatban az elmúlt egy-másfél évtized műkincspiaci mozgásaival kapcsolatban leginkább az a képzet élt, hogy a szegény öreg nyugdíjas beviszi a féltve megőrzött családi vagyont egy-egy galériába, aukciósházba, ahol aztán az újgazdagok felvásárolják azt. A Mű-Terem Galéria vezetője szerint ez egyre kevésbé jellemző. Ehelyett megfigyelhető, hogy azok a gyűjtemények, amelyek nagyjából tizenöt éve kezdtek felépülni, ma már cserélődnek, átalakulnak. Példaként a Turck-gyűjteményt hozta fel, amelynek jelentős részét tavaly tavasszal a Kieselbach Galériában árverezték, de mint hozzátette, más külföldi gyűjtőket is ismer, akik tizenöt-húsz éve kezdtek el Magyarországra járni vásárolni, s most látják elérkezettnek az időt, hogy a gyűjteményüket átrendezzék, vagy éppen egyben eladják. Ezzel szemben - emelte ki - azok a gyűjtemények, amelyeket még a hatvanas-hetvenes években vásároltak össze a tulajdonosaik, nemigen mozdulnak. Itt főleg azokról az ügyvédekről, orvosokról, kisiparosokról van szó, akik akkor voltak olyan tehetősek, hogy létre tudtak hozni egy-egy gyűjteményt, és kincseikhez ma is nagyon erősen ragaszkodnak.

Ami a mai gyűjtőket illeti, közülük jelentőségüket tekintve a szakember az intézményeket, a magánszemélyek közül pedig a viszonylag sok külföldit és a hazai fiatalokat, a harmincasokat-negyveneseket emelte ki. Utóbbiak különféle vállalkozásaik révén most kerültek olyan helyzetbe, hogy már megengedhetik maguknak műgyűjtemények létrehozását. Azok a képek, amelyek most ezekbe az új gyűjteményekbe bekerülnek, biztos, hogy hosszú ideig nem fognak onnan kimozdulni - prognosztizálja Virág Judit.

Nemzetközi szakmai körökben időről időre felmerül az az aggály, miszerint a műtárgypiacon folyamatosan cserélődnek a sztárnevek, sztárstílusok, sztárkorszakok, és - mivel a gyűjtők általában az éppen legdivatosabb munkákat próbálják megszerezni - a jelentős gyűjtemények egyformákká válnak. A szakember úgy véli, hogy ez a veszély Magyarországon nem fenyeget. Mint kiemelte, a nagy itthoni magángyűjtemények jelenleg is nagyon sokfélék, és a hazai aukciós kínálat olyan sokrétű, hogy mindenki megtalálhatja a maga ízlésének, gyűjteményének megfelelő darabokat. A galerista szerint a veszély sokkal inkább az, hogy a kiemelkedő művekhez a jövőben egyre nehezebb lesz hozzájutni, vagy ha felbukkannak ilyenek, akkor egyre borsosabb áron. A két kiállítással a Mű-Terem Galéria elsődleges célja az, hogy a sokáig "bujkáló" művek láthatóvá váljanak. Ez azért is nagyon fontos - fogalmaz Virág Judit -, hogy mindenekelőtt a szakmabeliek bővíthessék az egyes festőkkel kapcsolatos ismereteiket. Elismeri ugyanakkor, hogy egy galerista fejében mindig ott motoszkál a gondolat: ha egyszer talán eladó lesz némelyik a most előkerült képek közül, akkor a tulajdonos választása a Mű-teremre fog esni.