BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétéves mélyponton zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20 ezer pont alatt zárt pénteken, amire utoljára két évvel ezelőtt volt példa.

A BUX 19.870,33 ponton állt pénteken záráskor, ami 221,42 ponttal, 1,10 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záró értékénél. 

Az index utoljára 2006. június 26-án zárt 20 ezer pont alatt, akkor 19.744,96 ponton állt záráskor.

Viszonylag csöndes napot zárt a BÉT, a szokásosnál is alacsonyabb forgalom annak tudható be, hogy Amerikában nem volt kereskedés - mondta Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. A szakértő szerint minden hír és impulzus nélkül gyengült a piac, de hasonlóan viselkedtek a főbb nyugat-európai és a régiós tőzsdék is.

 Richter részvények kereskedését pénteken 11 óra 40 perctől felfüggesztette a tőzsde, és a felfüggesztés a hétfői kereskedési napra is szól. Ezzel kapcsolatban az elemző kifejtette: a piac csak találgat, hogy mi lehet az ok. Napközben ugyan megjelent egy hír, hogy a lengyel versenyfelügyeleti hatóság jóváhagyta, hogy a Richter megvásárolja a Polpharmát, de az elemző szerint ez nem indokolja a papír másfél napig tartó felfüggesztését, ennél nagyobb meglepetésre lehet számítani.

A Richter még tavaly novemberben állapodott meg a lengyel Polpharma 99,65 százalékának megszerzéséről 231 milliárd forint értékben, új kibocsátású részvények ellenében.

A Concorde elemzője szerint a jövő héten is a világpiaci tendenciák szabhatnak irányt a kereskedésnek a magyar tőzsdén. Kovács Krisztián úgy véli, sok optimizmusra továbbra sincs ok, legfeljebb az szólhat egy pozitív korrekció mellett, hogy mindenhol "túladottakká" váltak a részvények.

A részvénypiac forgalma pénteken 11,0 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol részvények ára 160 forinttal, 0,79 százalékkal 20.040 forintra csökkent, forgalmuk 5,7 milliárd forint volt. Az olajrészvényeket pénteken lehetett utoljára osztalékszelvénnyel vásárolni, ez magyarázza a szokásosnál erősebb forgalmukat.

Az OTP árfolyama 121 forinttal, 2,01 százalékkal 5.911 forintra esett, 4,2 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,41 százalékkal 721 forintra gyengült, forgalma 413 millió forint volt.

A Richter részvények utolsó árfolyama a felfüggesztés előtt 31.960 forint volt, ami 240 forinttal, 0,75 százalékkal alacsonyabb az előző napi záróárnál, forgalmuk 187 millió forintot ért el.

A másik gyógyszerrészvény, az Egis 150 forintos, 0,97 százalékos gyengüléssel 15.250 forinton zárt, forgalma 25 millió forint volt.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 19,17 ponttal, 0,87 százalékkal 2.182,81 pontra csökkent.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.