BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

INA - csökkent a kilenc havi adózott eredmény

Az INA horvát olajipari társaság adózott eredménye 51,2 százalékkal csökkent ez év első kilenc hónapjában, az árbevétel viszont 24 százalékkal 22,3 milliárd kunára (4 milliárd euró) növekedett.

Az INA 47,25 százalékban a Mol tulajdonában van. Az INA hétfői közleménye szerint az adózott eredmény 355 millió kunát tett ki, és ez főként az árfolyamveszteség miatt (a dollár harmadik negyedévi erősödése miatt) maradt el alaposan a múlt év azonos időszakának eredményétől.

Az adózás előtti (EBITDA) eredmény 20 százalékkal 2,4 milliárd kunára nőtt. A legnagyobb horvát energetikai konszern folytatja befektetéseit, az idén több mint 2,8 milliárd kunát fordít fejlesztésre, döntően két olajfinomítójának korszerűsítésére. A Mol, amely az INA legnagyobb tulajdonosa, többségi részesedés megszerzésére törekszik. Október végén a horvát miniszterelnök azonban azt közölte, megerősítve a sajtóértesüléseket, hogy az INA állami hányada egy részének eladásáról vagy részvénycseréjéről a Mol-lal határozatlan időre elnapolják a megbeszéléseket, tekintettel az energiapiaci helyzetre és a globális pénzügyi válságra. Egyes horvát lapok értesülése szerint viszont a Mol már döntő befolyásra tett szert az INA-ban barátságos befektetési alapokon keresztül.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.