Erősek a gyengékért – Miért ne legyen közös európai kötvény?
A német államkötvényekhez viszonyított hozameltérések a tízéves lejáratú papírok másodlagos piacán már ez év februárjában elérték a 141 bázispontot az olaszok által kibocsátott kötvények esetében, görög viszonylatban a különbség 257, az íreknél 252 bázispont volt. Ugyanebben a sorrendben a legnagyobb eltérés 32, 84 és 25 bázispont volt 2000-ben.
Az EMU első éveiben – még az egységes valuta forgalomba hozatala előtt – a hosszú lejáratú kamatok többé-kevésbé konvergáltak az euróövezet államaiban, mégpedig a Franciaországban, Németországban és Hollandiában tapasztalt alacsony szint irányába. Olaszország és Görögország az államadósság-szolgálat költségeinek nagymértékű csökkenését élvezhette az EMU előtti időszakhoz képest. Az euró bevezetése sokak számára nemcsak az országkockázatok – azaz a leértékelések kockázatainak – eltűnését jelentette, hanem azt is, hogy az euróövezet tagállamai onnantól a monetáris stabilitás térségéhez, illetve – a stabilitási és növekedési paktum fegyelmező ereje révén – a fiskális stabilitás közösségéhez is tartoznak.
A válság kirobbanása előtt az EMU-tagállamokban a hosszú lejáratú kamatok átlagosan 25 bázispontnyi eltérést mutattak, mégpedig az egyes országok kedvezőtlen fiskális irányzatai ellenére. Ma azonban az emelkedő költségvetési hiányt mutató tagállamokban – mint amilyen Írország –, illetve a nagyarányú államadósságot görgetőknél – például Görögország és Olaszország – növekszik a kockázat, hogy jóval nagyobb kamatokat kell fizetniük az államadósságaik után. Ezzel szemben az erős fiskális pozíciókat felmutatók – például Franciaország, Németország, Finnország – élvezhetik az alacsony hosszú lejáratú kamatok előnyeit.
A hosszú lejáratú kamatok emelkedése azokat az államokat sújtotta a legkeményebben, amelyeknél gyorsan romlottak a fiskális pozíciók. Egy ideje arról is szó esik, hogy a folyamat fennmaradása esetén néhány ország kénytelen lesz kilépni az EMU-ból, ami – ha bekövetkezne – felérne egy gazdasági öngyilkossággal. Emiatt nem meglepő, hogy elgondolásként népszerűvé vált az egységes európai kötvény, mint az EMU-kamatráták közötti növekvő eltérések ellenszere.
A fő cél az lenne, hogy csökkenjenek azok a kamatfelárak, amelyeket a kevésbé hiteles fiskális helyzetű adósoknak kell fizetniük. Ezt azonban csak a közpénzek kezelésében szilárd pozíciókat felmutató államok implicit vagy kifejezett garanciáival lehetne elérni. Egy „igazi” páneurópai kötvénynek a teljes kibocsátott értékre tartalmaznia kell az összes tagállam közös garanciáját. Lényegében a legerősebbeknek kellene szavatolniuk a leggyengébbek tartozásait, ez az ötlet támogatói szerint megtestesítené az igazi európai szolidaritást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.