BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tovább gyengült a forint

A mai napon tovább gyengült a hazai fizetőeszköz. Az európai kereskedés nyitása előtt a forint 268 forint körül ingadozott, majd a kontinens pénzpiacainak nyitása utáni fél órában 268,5-ig gyengült a forint európai közös valutával szembeni kurzusa.

A hazai fizetőeszköz egy után pár perccel a 270-es gyenge sávhatárt is átlépte, és fél kettőre egészen 270,5-ig gyengült. A délután folyamán kis mértékben erősödött a forint. Öt óra körül egy euróért 269,37 forintot kértek a bankközi devizapiacon.

 

 

Együtt mozgott az euróval a nap folyamán a svájci frank árfolyama is, délután öt óra körül egy svájci frank 175,941 forintot ért.

 

A kora délutáni órákig az európai közös valutával együtt mozgott a dollár és a jen árfolyama is. Azonban magyar idő szerint délután három körül nyilvánosságra hozták a friss munkanélküliségi adatokat az Egyesült Államokban, amelyek kedvezőbbek lettek a vártnál. Szakértők szerint ez a recesszió enyhülésének első jele lehet. A döntés nyomán erősödni kezdett a dollár, amely a japán jent is magával húzta. Ez látszott a hazai fizetőeszköz amerikai valutával szembeni árfolyammozgásán is. Egy amerikai dollárért 187,52, száz japán jenért pedig 196,2 forintot adtak délután öt körül a bankközi devizapiacon.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.