BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Görög pánik uralkodik el a világon, mélyponton az euró

A görög után immár a portugál és a spanyol költségvetési helyzet is mind nagyobb aggodalmat vált ki a befektetőkből.

Hiába nyilatkozott biztatóan a görög lefaragási tervekről szerdán az Európai Bizottság, Athén fizetőképességével kapcsolatban továbbra is bizalmatlan a piac, és a jelek szerint Portugália is a veszélyzónába került. A piaci szereplők, úgy tűnik, figyelmen kívül hagyják, hogy Portugália fiskális helyzete messze nem olyan rossz, mint Görögországé, és máris megkezdték a párhuzamok vonását.

A portugál, görög és spanyol hitelbiztosítási felár (CDS) emelkedését alapvetően három dolog váltotta ki. Az egyik, hogy a piacok értelmezésében a bizottság állásfoglalása a görög megszorítási programmal kapcsolatban nem annyira a biztatásról szólt, mint inkább az elégtelen részletek felhánytorgatásáról.

Ehhez nyilván alapot szolgáltatott az is, hogy Joaquín Almunia pénzügyi biztos a fiskális konszolidációs tervek értekelésekor megjegyezte: Görögország, Portugália és Spanyolország versenyképessége „folyamatosan” hanyatlott az euró bevezetése óta.

Ráadásul a 9 százalékos deficittel küzdő Portugália a tervezett 500 millió helyett csupán 300 millió euró értékben adott el államkötvényeket, mivel túl magasnak találta a befektetők által követelt kockázati felárat. Harmadszor pedig: Madrid szerdán bejelentette, hogy a 2009-es deficit a korábban prognosztizáltnál magasabb, 11,4 százalékos lett.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

Az euro a Reuters jelentése szerint ma 1,37 dollárig zuhant, ez 2009 májusa óta a leggyengébb árfolyamszint. A görög részvények ma délelőtt 2,8 százalékot veszítettek értékükből, a portugál és spanyol papírok értéke 2 százalékkal csökkent a tegnapi 6 százalékos zuhanás után. A hírügynökség megfogalmazása szerint a költségvetési gondokkal küzdő eurozóna tagországok miatti félelmek az egész világra kiterjednek.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.