BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bankban szeretne dolgozni? Sok az álláskereső

Bár az előző évvel ellentétben az idén nem volt hangos a sajtó a hazai kereskedelmi bankoknál zajló tömeges létszámcsökkentésekről szóló hírektől, úgy tűnik, a bankokat továbbra sem kíméli a válság, legalábbis a személyzeti osztályokon nem szűntek meg a leépítések az idei első negyedévben sem.

A nagybankoknál március végén a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adatai szerint már csak 26 742-en dolgoztak, vagyis mintegy kétszázzal kevesebben, mint az év elején, és több mint 1500-zal kevesebben, mint egy évvel korábban.
Öröm az ürömben, hogy az elbocsátottak egyre könnyebben találhatnak állást, egyes hitelintézetek ugyanis újabban intenzíven keresik a munkatársakat, kétszáznál is több álláshirdetés található a banki portálokon.

Lehetnek olyan piaci szereplők is, amelyek már talán meg is bánták a nagy leépítéseket. Például a Raiffeisen Bank – amelynél a dolgozók létszáma az anyacég Raiffeisen International tőzsdei jelentései szerint 2008 vége és 2010 márciusa között csaknem 800 fővel, 3164-re csökkent – honlapja szerint jelenleg mintegy 80 munkatársat keres. A betöltendő munkakörök többsége budapesti, de néhány vidéki településen is keresnek fiókvezetőt, illetve ügyfélkapcsolati referenseket privát banki és nagyvállalati kliensek számára. A betöltendő állások skálája egyébként széles: a fiókokba éppúgy szeretnének felvenni szakembereket, mint a háttérműveleti osztályokra, a hitelezés, a kockázatkezelés azonban kiemelt területnek tűnik a hirdetések nagyobb száma miatt.
Több mint félszáz állásajánlat található az UniCredit Bank honlapján is. A területek itt is különbözők, de jellemzően az értékesítés támogatására keresi a hitelintézet a szakembereket. Lakossági tanácsadóból például tíz, privát bankiból négy, kisvállalatiból pedig három új kollégát vennének fel a bankhoz, de fiókvezetőkre és kockázatelemzőkre is igényt tartanak. A K&H Bank honlapján is komoly álláshirdetés-mennyiséget lehet találni: kereken ötven munkakörben vár a társaság jelentkezőket, igaz, ezek ötöde csak néhány hetes szakmai gyakorlat valamelyik vidéki fiókban. Az állások nagy száma miatt a K&H-nál is elég széles palettáról válogathatnak a munkát keresők, és egészen magas pozícióról szóló hirdetést is találni: az elektronikus csatornákat kezelő üzletág élére is keres például szakembert a hitelintézet.

Széles a választék a Budapest Banknál is: a hitelintézet honlapján több mint 30 állásajánlat olvasható. Ezek alapján az szűrhető le, hogy a társaság valószínűleg vidéki jelenlétét szeretné erősíteni. A pozíciók csaknem fele ugyanis valamelyik vidéki városba szól, jellemzően bankfiókban végezhető munkára, de Békéscsabán például elemzőt is keresnek. Érdekesség, hogy néhány lényegesen nagyobb banknál még mindig szerény a kínálat az állásokból. A mérlegfőösszege alapján vezetőnek számító OTP-nél mindössze egy tucat pozíció betöltésére keresnek embereket, a CIB Banknál tizenöt, az Ersténél nyolc, az MKB-nál pedig csupán egyetlen, kisvállalati tanácsadói munkakörre szóló állás várja a jelentkezőket. A hirdetések alapján ezeknél a társaságoknál főleg a kockázat- és követeléskezelés, valamint az értékesítés az a három terület, amelynél erősíteni szeretnék már meglévő csapatukat. VG



Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.