BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Eltörli a színről a lízingpiacot a bankadó?

A lízing szektor az előzetes egyeztetések szerint mintegy 7,5 milliárd forint bankadóra számíthat, ami nagyon nehéz helyzetbe hozhatja a lízingcégeket – olvasható a Lízingszövetség közleményében. A Lízingszövetség tagjai a 2009-es évet 24 milliárd forint veszteséggel zárták, miközben összesített jegyzett tőkéjük 15 százalékkal, 66 milliárd forintra csökkent.

A Lízingszövetség szerint a bankadó akár a lízingpiac összeomlását is előidézheti, mivel a piaci szereplők nagy része ezt, illetve a 2011-es hasonló összeget kizárólag az alapító anyacég befizetésével tudná csak teljesíteni, erre azonban kicsi az esély a folyamatos visszaesést produkáló piacon.
 
A lízingcégek által kezelt portfólió 2009-ben 20 százalékkal, 2010 első negyedévében további 10 százalékkal esett vissza, mára alig haladja meg a 2 000 milliárd forintot. A szektor a pénzügyi intézmények közül szinte egyedüliként már 2009-ben is veszteséges volt, összesen csaknem 24 milliárd forint negatív eredményt könyvelt el. A lízingpiac jegyzett tőkéje a 2008-as 78 milliárd forintról 2009-re 66 milliárdra csökkent.

A lízingcégek egytermékes szolgáltatókként különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak a beszűkült finanszírozási piacon; nem csak az ügyfelek bizalomvesztése, hanem az elmúlt egy évben bevezetett számtalan jogszabályi szigorítás is generálja a folyamatos, 2009-ben mintegy 60 százalékos, 2010 első negyedévében további 50 százalékos visszaesést az új kihelyezésekben.

A Lízingszövetség szerint a bankadó bevezetésével nem csak a lízingcégek kerülnek bajba, a hazai kis- és középvállalkozások is elveszítik legfőbb forráshoz jutási lehetőségüket. Mindezt egy olyan gazdasági helyzetben, amikor jelentősen nő a csődeljárások száma a kkv-k között: 2008-ban 16 százalék, 2009-ben további 29 százalékkal.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.