BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hasonlítsa össze kétszáz bank hiteleit itt!

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a mai naptól a hitelintézetek – így bankok, takarékszövetkezetek – lakossági hitelkonstrukcióinak hitel- és lízingválasztó programját is elérhetővé tette honlapján.

Mint ismeretes, a pénzügyi vállalkozások lakossági finanszírozási ajánlatait az ügyfelek már 2010 áprilisa óta össze tudják hasonlítani a honlapon. A kibővített program segítségével immár mintegy 200 hazai pénzügyi intézmény több ezer fogyasztási, lakáscélú, illetve szabad felhasználású finanszírozási konstrukciója válik megismerhetővé és összehasonlíthatóvá az ingatlanlízingtől kezdve egészen például a hitelkártyákig. Az ügyfelek pontos, naprakész tájékoztatását szolgáló internetes termékválasztó program a pénzügyi intézmények kötelező, s folyamatosan frissülő adatszolgáltatására épül.

A termékválasztó programban – a hitel- és lízingkonstrukciók jellemzői és kondíciói mellett – az ügyfelek hasznos fogyasztóvédelmi információkat, pénzügyi szótárt, mérlegelendő szempontokat és figyelemfelhívásokat is találnak. Azoknak, akik nem tudják, hogy pontosan milyen típusú hitel lehetőséget keresnek, a döntést megkönnyítendő, több lépcsős segítő program áll rendelkezésre.

Ha pedig egy ügyfél számára több konstrukció is megfelelőnek tűnik, a kiválasztott pénzügyi termékek külön hitel-kalkulátor alkalmazásával is összehasonlíthatók. Utóbbi segítségével átgondolható például a futamidő választása, és megismerhető az esetleges kamatváltozásoknak a törlesztő részletekre gyakorolt hatása is.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.