BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felépült veszteségeiből a részvénypiac

Az amerikai részvénypiac kedden fel tudott épülni korábbi veszteségeiből, sőt mindhárom vezető index zöld napot produkált, miután a Fed majdnem egyértelmű utalásokat tett a hamarosan bemutatandó gazdasági könnyítést célzó csomagjára.

Szerző: Tradenet Global

A tervezet valószínűleg jelentős mennyiségű államkötvény vásárlását is tartalmazni fogja. A Fed bankárai még mindig azt a nézetet képviselik, hogy a gazdasági felépülés üteme lassul.


Az Intel (INTC) részvénye közel 1%-ot emelkedett a cég jó bevételi jelentésére, melyben 2 centtel túlteljesítette az előzetes becsléseket – az elmúlt negyedévben így 52 centes részvényenkénti nyereséget tudott elérni.

A CSX Corporation 108 centes részvényenkénti nyeresége szintén erősebb volt az elemzők 104 centes becslésénél, így a zárás utáni kereskedésben a részvény +2.5%-ot drágult.
A JP Morgan bankóriás a szerdai kereskedés nyitása előtt publikálja gyorsjelentését, amit várhatóan erős érdeklődés övez majd. A befektetők figyelmére a múlt havi importárak indexe is igényt tarthat.

S&P 500 (SPY)

Az S&P 500 index egy ideje már emelkedik. Ezt a trendet tegnap is folytatta, és száguldásával újabb öt havi csúcsot állított fel, és közeledik a 117.68 pontos középtávú ellenállási szinthez. Az Intel erős gyorsjelentése segíthet túllépni ezen a nehézségen, és megnyílhat az út a 122 pontos éves csúcs megostromlásához is.

Amennyiben az index 115 pont alá csökkenne, az erős figyelmeztető jel volna a kockázati étvágy csökkenésére és a piac kiszámíthatatlanságának növekedésére.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.