BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kína a dollár gyengülésére fogad - És nyer

Kína japán kötvényeket vásárolt idén októberben, összesen 262,5 milliárd jen nettó értékben (3,1 milliárd dollár). Három hónap után ez volt az első alkalom, hogy a kommunista ország növelte a jenben tartott értékpapír-állományát, miután a japán valuta teljesítménye túlszárnyalta a dollárét és az euróét.

A japán pénzügyminisztérium közleménye szerint Kína összesen 231,9 milliárd jen nettó értékű rövid lejáratú japán adósságot és 30,6 milliárd jen értékű hosszú lejáratú kötvényt vásárolt. Kína novemberben a dél-koreai államkötvényekben tartott állományát is növelte, profitálva a von gyengüléséből - tűnik ki a dél-koreai pénzügyi ellenőrző szolgálat minapi jelentéséből, amelyet a Bloomberg idéz.

"A dollár értékcsökkenésével járó kockázat, valamint a pénzpiac és az euró jelenlegi instabilitása miatt Kína vélhetőleg állandóan diverzifikálja a portfólióját" - jelezte Satoru Ogasawara, a tokiói Credit Suisse Group AG gazdaságkutató részlegének alelnöke.

"A dollár valószínűleg Kina devizatartalékainak 90 százalékát teszi ki, Kína arra törekszik, hogy a valuták erősödéséből és nem pedig az adósságok hozamaiből profitáljon" - véli Ayako Sera, a tokiói Sumitomo Trust and Banking Co. stratégiai elemzője. Vagyis Kína éppen azért vásárol japán államadósságot, mert a dollár gyengélkedik.


 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.