BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ütöttek egyet a forinton

A forint a régiós devizákkal gyengült a romló nemzetközi hangulatbank. Axel Weber, vezető euróövezeti jegybankár azt mondta, hogy több alkalommal is kamatot emelhet az Európai Központi Bank (EKB) ebben az évben.

A forint gyengült kedd délután a romló nemzetközi befektetői hangulatban. Reggel 271 forinton kereskedtek az euróval, melyre a 271,5-ös hajnali árfolyamról erősödött a forint, majd folyamatos leértékelődésen ment keresztül, ahogy a régió többi devizája is. Délután 272,7 forinton jegyzik az eurót.

Axel Weber, az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja, a német jegybank elnöke azt mondta, hogy több alkalommal is emelheti a jegybanki alapkamatot az euróövezeti jegybankja. A bejelentés után a legtöbb európai részvényindex esésnek indult.

Weber azt is mondta, hogy háromszor negyed százalékpontos (összesen 75 bázispontos) kamatemelés elképzelhető.

A görög 10 éves kötvényhozamok csúcsra ugrottak. A kamatemelés feljebb tolhatja a kötvények hozamát is. A hozamok 1988 óta a legmagasabb szintre emelkedtek, mióta a Bloomberg jegyzi az adatokat. Napon belül 48 bázispontos emelkedést mértek, így 12,82 százalékra emelkedtek a görög hozamok.

A múlt héten Jean-Claude Trichet, az EKB elnöke mondta a kamatdöntést követő sajtótájékoztatók, hogy az áprilisi ülésen már szigoríthat a jegybank. Az alapkamat még 1 százalékon maradt akkor.

Az euróövezeti infláció több hónapja meghaladja az EKB két százalékos inflációs célját, és a szárnyaló nyersanyagárak is abba az irányba mutatnak, hogy a jegybank emeli a kamatot.

Az euró viszonylag stabil tudott maradni a frankkal szemben, ám így is 210 forint felett jegyzik az alpesi devizát.

A friss piaci adatokat itt megtekintheti!

A piaci hangulat mélypontján az euróért 273,5 forintot is kellett adni, majd 272,7-ig kapaszkodott vissza a hazai deviza.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.