BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pluszban nyitott a BÉT - a legjobban az OTP teljesíthet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 353,38 pontos emelkedéssel, 18.385,87 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 1,96 százalékkal erősödött.

A vezető részvények szinte mindegyike jól teljesít: a Mol papírok kurzusa 5,42 százalékkal 17290 forintra nőtt, az MTelekomé 1,22 százalékkal 496 forintra emelkedett. Az OTP részvények árfolyama 3,92 százalékos bővüléssel 4365 forinton áll néhány perccel fél tíz előtt. A Richter papírok árfolyama viszont 0,14 százalékkal 34350 forintra esett.

A gyengülő svájci frank, amelyért reggel 236-237 forintot kellett adni elsősorban az OTP részvényekre hathat kedvezően - mondta Gabler Gergely, az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője. Véleménye szerint a BUX emelkedésére erősen hat az amerikai határidős piacok felfelé mutató trendje. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a BUX 20 napos mozgó átlaga 20.450 pont, amitől még elég messze van, lesz a nap végén is a BUX.

Ugyancsak jó hangulatú kereskedésre, pozitív nyitásra számít Kuti Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője is, utalva arra, hogy a svájci frankba fektetők profitrealizálása és az euró/svájci frank kiszivárogtatott árfolyamrögzítése nyomán további frankgyengülés sem elképzelhetetlen.

A délelőtti pozitív hangulat után a New-York-i nyitás mutatja majd meg az irányt a délutáni kereskedésben Budapesten - tette hozzá Kuti Ákos.

A BUX 285,58 pontos, 1,61 százalékos emelkedéssel, 18.032,49 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 17,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a változatlan árfolyamon záró OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 240 forinttal, 1,49 százalékkal 16.400 forintra erősödött, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára nem változott, 4.200 forinton zárták a kereskedést, forgalmuk 12,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,24 százalékkal 490 forintra nőtt, forgalma 701 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1400 forinttal, 4,24 százalékkal 34.400 forintra emelkedett, a részvények forgalma 797 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 190 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,29 százalékkal 15.700 forintra nőtt.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.